Címlapsztori Sztár

45 évesen is hiszi, egyszer anyuka lehet Mohamed Fatima: „Előbb az apukát kellene megtalálni a gyerekhez!”

Különös érzéke van a gyerekekhez, bár sajátja eddig nem született. Az énekesnő hisz abban, hogy semmi nem történik véletlenül az életben. Például az sem, hogy éppen most mondott igent a Sztárban Sztár című műsorra.
mohamed fatima

Kellemes meglepetés az énekesnő részvétele a Sztárban Sztár színpadán, mert az elmúlt hónapokat elvonulással töltötte.

„Megmondom az igazat, vacilláltam egy kicsit, amikor felkértek versenyzőnek, mivel nem szerepeltem a médiában egy jó darabig. Az utóbbi időszakban inkább a lelki egészségemet, a befelé fordulást választottam.

Tizenöt éves korom óta élek a nyilvánosság előtt, ezért szükségem volt feltöltődésre.

Mielőtt igent mondtam a Sztárban Sztárra, belenéztem az interneten fellelhető régebbi adásokba, mert nekem nincs itthon tévém, és csak olyan szórakoztató műsorban akartam közreműködni, amihez teljes szívvel tudok kapcsolódni. Végül örülök, hogy elvállaltam a versenyzést, mert jó játéknak élem meg a vasárnap estéket a TV2-n” – mondja Mohamed Fatima, aki szívesen bújna gyermekkori kedvence, Michael Jackson bőrébe is.

Mohamed fatima tv2 sztárban sztár
Idén ősszel vasárnap esténként a TV2 n láthatjuk

Találkoznak egy következő életben

Az énekesnő a családtagjai, a barátai és a tévénézők szavazataira számíthat.

„Édesanyám sajnos kilenc éve már csak fentről figyel engem, de mivel mindig ő volt a legnagyobb rajongóm, érzem, hogy most is drukkol nekem. Fizikálisan ugyan már nem tudom átölelni, puszit adni neki, de a halálban, az elmúlásban mégsem hiszek. Spirituális beállítottságú vagyok, ezért azt gondolom: az energia nem vész el, csak átalakul. Voltunk, vagyunk és leszünk is még itt a földön.

Biztos vagyok benne, hogy Édesanyámmal is találkozom a következő életemben.”

mohamed fatima az édesanyjával
fatima bízik benne hogy édesanyjával találkozik még egy következő életben

Testvérével együtt dolgozik

Fatima egyik legnagyobb támasza a bátyja, akivel közösen is dolgozik. Az Árnyékból a fénybe című szerzemény már a YouTube-on is fent van.

„A testvérem, István írta ezt a nagyon szép számot, én pedig boldogan éneklem. A dalszöveg az állami gondozásban felnövő gyerekekről szól, de motivációs célzattal. A bátyám is állami gondozott volt, éppen ezért együttérez a hasonló sorsú gyerekek lelki fájdalmával” – mondja az énekesnő, akinek nagyon szoros kötődése van a legkisebbekhez.

„Szociálisan érzékeny vagyok. Szeretek gyerekek között lenni, a hátrányos helyzetűeken pedig kifejezetten szívesen segítek a Fido Ifjúsági Központon keresztül. Amikor öt évig Angliában dolgoztam, gyerekgondozási képesítést is szereztem, csak sajnos ezt a vizsgát itthon nem lehet honosítani.”

Ami megmarad az ebédjéből, azt boldogan adja oda a rászorulóknak mohamed fatima
Ami megmarad az ebédjéből azt boldogan adja oda a rászorulóknak

Fatimának saját gyermeke nem született, pedig nagyon vágyna rá. Az első házassága hat évig tartott, a válása óta szingliként él.

„Előbb az apukát kellene megtalálni a gyerekhez!”

– mondja nevetve.

De már nem keresek görcsösen, nem ismerkedem internetes randiapplikációkon, mert úgy vagyok vele, ha jön majd a szerelem, akkor úgyis megtalál. Komolyra fordítva a szót, én nemcsak egy férfit, hanem lelki társat szeretnék magam mellé. Vannak elvárásaim, amikből nem engedek” – teszi hozzá Fatima, aki szabadidejében önfejlesztő könyveket olvas, és energiagyógyászattal is foglalkozik.

Másoknak is szívesen főz

Az éneklés és a spiritualitás mellett a főzés a szenvedélye. Egy emberre azonban nem könnyű eltalálni a megfelelő adagot, ezért néhány éve kitalálta a Túl sokat főztem néven futó mozgalmat.

„A Facebookon csináltam egy csoportot: a megmaradt ételt szívesen odaadom másoknak, akiknek szükségük van rá. Volt már olyan, hogy rajtam kívül négy család is jóllakott ingyen a főztömből. Ma például rakott krumplit készítek, de egy tepsivel biztos nem fogok megenni, ezért délután felrakom a Túl sokat főztem közösségi oldalra, hogy hány adagért lehet jönni hozzám a nyolcadik kerületbe” – meséli a részleteket.

Fatima hisz a karmában, vagyis ha jót adsz másoknak, te is jót fogsz kapni az emberektől. A régi sérelmeket félretéve L.L. Juniorral is kibékült néhány héttel ezelőtt.

ll junior és mohamed fatima
Juniorral kibékültek újra szent a béke

„Egy közös barátunk hozta el Juniort a 45. születésnapi bulimra. Igazából én már előtte is próbáltam meditációval bevonzani, hogy borítsunk fátylat a múltra, mert nem szabad haragot őriznünk a szívünkben. A megbocsátás, a korábbi sérelmek elengedése nagyon fontos. Amikor egymás szemébe néztünk, átgondoltuk az életünket, és őszintén, tiszta lappal kezdtük újra a baráti kapcsolatunkat.”

A Fekete Vonat harmadik tagja, Fehér Tibor Beat garázdaság miatt rács mögé került idén augusztusban.

„Én is a médiából értesültem az ügyről. Szó van róla, hogy közösen küldünk neki egy élelmiszercsomagot a börtönbe. Szeretném, ha Beat élete is jó útra térne” – sóhajt nagyot Fatima, aki a saját hétköznapjait igyekszik pozitívan megélni.

„Nagyon szeretem Magyarországot, és már nem tudnám elhagyni. Amikor Angliában éltem, gyötört a honvágy. Olykor nehéz itthon, de a zene mindig gyógyír.”

A vezetés nem neki való

Az énekesnő a Józsefvárosban lakik, de szeretne egy kicsit távolabb költözni a belvárosból a természet közelébe.

„Sajnos két autót már összetörtem, ezért azt gondolom, a vezetés nem nekem való, így viszont nehézkes lenne a vidéki agglomerációból bejárni a fővárosba. Sétálva és biciklivel járom Budapest utcáit, a vidéki fellépéseimre pedig a barátaim visznek autóval.”

Fotó: Birton Szabolcs, TV2

Ajánlott videó

Előfizetés

Fizessen elő magazinunkra!

RÉSZLETEK