Benedekné Dan Johanna Hajnalkának roma származásúként nem sok reménye volt a jó életre. Rettegett az anyaságtól, vajon tudja-e szeretni majd gyermekét – folyton ez járt az agyában. A nehézségek ellenére azonban remek ember, kiváló anya lett: roma sorstársain segít, angol nyelvtudását a napokban tolmácsként hasznosítja egy gyerektáborban.
Egy Amerikából érkezett önkéntes bibliatörténeteit fordította a kicsiknek.
Hétéves korában fogadták örökbe
Honnan ez a sok név – merült fel bennem rögtön, és persze mindenre van magyarázat.
Hajnit Hajninak anyakönyvezték a biológiai szülei, akik lemondtak róla. Nem ismeri őket, s nem is szeretné soha. Két és fél éves koráig nevelőotthonban élt egy testvérével, csak ő maradt neki a vér szerinti hozzátartozói közül. Szerencsére nincsenek emlékei ezekből az időkből, csupán az, hogy amikor nevelőszülőkhöz került és bepisilt, nem szidták le, hanem türelemmel tisztába tették.
A jó érzésre emlékszik, amit a tisztaság és az illatos ruha jelentett számára. Két és fél évesen került magyar nevelőszülőkhöz, akik később, hétéves korában örökbe is fogadták.
Tőlük kapta a Dan Johanna nevet. Szigorú, de szeretetteli nevelést kapott 11 testvére körében. Vér szerinti testvére is a család része volt, ahol hét saját és öt örökbe fogadott roma származású gyermeket neveltek.
„A tanulást vette a legszigorúbban apa és anya, abban nem volt mellébeszélés. A kemény munkára, az életre neveltek. Nagyon hálás vagyok nekik. A főiskolát majdnem elvégeztem, már csak a szakdolgozat hiányzik, de valahogy nincs elég önbizalmam.”
Pedig lehetne, Hajni kiválóan beszél angolul, oda-vissza tolmácsol a gyerektáborban.
„Az iskolában tanultam angolt, de nem sok sikerrel, később a munkám során is kapcsolatba kerültem a nyelvvel, és nagyon zavart, hogy nem értem. Magamtól kezdtem el tanulni, szép lassan rám ragadt” – magyarázza.
A legszegényebb településen segít
Tatárszentgyörgyön vagyunk, a kis Pest vármegyei településen. Az utcákat járva azonnal szembetűnő, sok a roma.
Ez mindig ellentéteket szül, kevés a munkalehetőség, még egy bevásárlásért is utazni kell. Tatárszentgyörgy egyike annak a háromszáz településnek Magyarországon, amelyet a legszegényebbnek nyilvánítottak, s felkérték többek között a Baptista Szeretetszolgálatot, próbálja felzárkóztatni a falut, az embereket. A segélyszervezet átvette az iskola fenntartását, s Jelenlét Pontot hozott létre.
Hajni itt dolgozik öt éve, a sorstársain segít.
„Nagyon hamar kialakult bennünk a testvéreimmel az esti családi bibliafoglalkozásoknak köszönhetően, hogy szeretnénk másokon segíteni, olyasmit csinálni, ami a hasznukra válik, amitől épülnek, ezért tudatosan ilyen munkát kerestem. Most épp angolból korrepetálok egy kisgyereket, s hatalmas élmény számomra a fejlődését kísérni” – mondja.
Még több élettörténetet olvasnál?
Szeretne örökbe fogadni egy kicsit
Hajnit az örökbefogadás gondolata is mindig vonzotta, hiszen számára sosem volt titok, hogy ő is így került a szerető, gondoskodó családjához, általuk kapott reményt a reménytelenségben.
„Mivel rajtunk is segítettek a szüleim, én is szeretném megadni valamikor egy árva kisbabának a jó élet lehetőségét. Ki tudja, hogy alakult volna az életem, ha nem kerülök még kicsiként jó családba? Ugyanakkor egész életemben attól rettegtem, hogy nem tudom majd szeretni a gyermekemet, hiszen az elhagyatottság érzése kísér az utamon” – magyarázza Hajni.
Hajni öt éve férjhez ment Gergőhöz, akitől két és fél évvel ezelőtt megszületett a kisfia, Ezra, s bebizonyította, hogy kár volt aggódni. Ők hárman rajonganak egymásért, Hajni végtelenül türelmes, szerető, gondoskodó édesanya lett.
„Most épp annyi idős a kisfiam, mint én voltam, amikor a nevelőszüleimhez kerültem az intézetből.”
Látom, mennyi minden maradhatott ki nekem piciként amiatt, hogy engem akkor nem ölelt, nem védelmezett senki. Vajon a fogzást is egyedül vészeltem át? Vigasztalt-e bárki, ha egyedül éreztem magam? Most sokkal erősebbek bennem ezek az érzések, mint bármikor korábban.”
Egész életemben alvásproblémákkal küzdöttem, és most, amikor Ezra ágyánál virrasztok, gondoltam csak át, hogy az én ágyam mellett senki sem virrasztott, amikor beteg voltam, amikor rosszat álmodtam” – mondja az anyuka.
„Nem tudok szorosabb köteléket, erősebb szeretet elképzelni, mint ahogyan a fiamhoz kötődöm, de be kell vallanom, az önsajnálatot is kihozzák belőlem ezek az érzések. Sajnálom a kisbaba önmagamat, de talán épp ezért adom meg Ezrának mindazt sokszorosan, amiből én hiányt szenvedtem. Ő gyógyít engem.”
Szöveg: Berczelly Réka
Fotók: Olajos Piroska, archív
