Otthon és Kert

Hideg a gyümölcsösben: így készítsd fel a gyümölcsfákat a télre 5 egyszerű lépésben

A gyümölcsösbe is beköszönt a tél, ami sok-sok feladatot jelent számunkra annak érdekében, hogy fáink továbbra is szépen teremjenek!
gyümölcsfa ősz permetezés metszés

Óvjuk őket!

A gyümölcsfák körül az ősz beálltával mindenki a szüretre összpontosít, azonban ne feledjük, az ápolásuk is nagyon fontos. Sajnos sokan ódzkodnak a permetezéstől, pedig néha szükséges, ám nem mindegy, hogy mivel. Vannak szerek, amelyek a biotermesztésben, ökológiai gazdálkodásban is engedélyezettek, így érdemes ezekre összpontosítani, hogy ne terheljük feleslegesen a környezetet.

Ezek főként a megelőzést szolgálják, így tehát akkor hatnak megfelelően, ha rend és tisztaság van a gyümölcsfák körül.

Elő a karókkal!

Első körben győződjünk meg arról, hogy az érőfélben lévő almafák, körtefák rendesen rögzítve vannak-e. Számtalan törpe, gömb, oszlopos fajta kapható a faiskolákban, melyek hajlamosak túlkötni, azaz több termést érlelni, mint amit az ágaik elbírnak. Ezeket a fákat karózzuk ki, vagy támasszuk alá az ágaikat!

Ez utóbbi azért is fontos, mert ha sokáig erősen lógó helyzetben van egy ág, miután megkönnyebbül sem áll vissza a helyére, így a fa formáját veszti. A karózás vagy egyéb rögzítés különösen hasznos azoknál a fáknál, amelyek villásan elágazódnak, hiszen
a téli csapadék, a hó és ónos eső akkor nem tehet kárt bennük.

Gyümölcsös bővítés

Ha bővíteni szeretnénk a gyümölcsöst, lombhullás után a szabadgyökerű facsemeték fő szezonjában októbertől megtehetjük. Egészen addig telepíthetünk, míg a fagyok be nem állnak. Nagy, akár egy köbméteres ültetőgödör készítése ajánlott, melynek aljába komposztot, marhatrágyát szórhatunk, úgy, hogy az a gyökérrel közvetlen ne érintkezzen, mert megperzselheti.

A lazább földbe a fa könnyebben begyökeresedik, és a tápanyagellátása is biztosított az induláshoz. Ne feledkezzünk meg az elültetett csemete beiszapolásáról, mely segítségével a megfelelő rögzítés, tömörítés és eredés biztosítható.

Viszlát, kártevők!

Gyümölcsösünk a hűvösödő idő beálltával nyugalomba vonul, és a rajta élő károsító, kórokozó ugyanezt teszi. Azért, hogy a következő évben a lehető legkevesebbet kelljen permetezni, most kell megtennünk a szükséges lépéseket. Szeptembertől érdemes csapdáznunk a hideg elől búvó-telelőhelyre vonuló állatokat. Tekerjünk hullámpapírt, vagy rögzítsünk néhány réteg szalmát a fatörzsek köré, a talajszinttől egészen a korona alsó ágáig.

Ebben számos állat megbújik majd, melyeket mi, amikor decemberben lebontjuk a csapdát, egy mozdulattal eltávolíthatunk a környékről. A lebontott csapdát kártevőstül meg szoktuk semmisíteni, azaz elégetjük.

Nagyobb gyümölcsösökben van, aki nem éget, hanem lehálózva bezárja a csapdát, hogy a kártevők természetes ellenségei, parazitái, ne pusztuljanak el, mert azok a következő évben hasznosak lesznek.

A lehullott lombban is számos kórokozó és kártevő telel. Fontos, hogy megfelelően összegyűjtsük és kezeljük a lombot. Szedjük le a fent maradt gyümölcsmúmiákat, aszalványokat is, hiszen ezek éppen valamilyen betegség miatt nem értek be, annak csak élőhelyeként, telelőhelyeként szolgálnak.

Metszeni ne metsszünk, hagyjuk a tél végére, csak és kizárólag az elszáradt ágakat vegyük le, és kezeljük sebkezelő anyagokkal az így keletkező, sérült részeket.

Ez is érdekelhet

  1. Soha többé Horvátország: „Amit átéltünk, a legnagyobb ellenségünknek sem kívánnánk”
  2. Túrd fel a gyerekkori holmijaidat: egy ház árát éri ez a régiség, amit a nagypapádtól kaptál
  3. Liptai Claudia a szerelmével üldözte Miller Zoltánt: „Kifeküdtem az útra, a kocsija elé”

gyümölcsfa ősz permetezés metszés

Gyengéd permetezés

Közvetlenül a lombhullás után érdemes lemosó permetezést végezni a tél végén. Ilyenkor a telelőhelyre vonuló, állati kártevőket és a gombák nagy részét gyéríthetjük. Számos szer kapható, az alábbiak azok, melyek biotermesztésben is engedélyezettek:

  • atkák, levéltetvek, pajzstetvek ellen olajos
    szerek: Agrol, Vektafid A, Vegesol
  • körte levélbolha, atkák, pajzstetvek ellen olajos kéntartalmú szerek: Agrikén, Nevikén, Vektafid S
  • tűzelhalás, monília, baktériumos és gombás ágelhalások, gnomonia ellen réztartalmú szerek: Cuproxat, Bordóilé FW, Champion 50WP

Tippek

  1. A lemosó permetezés előtt a gyümölcsfák törzsét, amíg elérjük, óvatosan drótkefézzük meg. Így a vegyszer számára szabaddá válik az út, és könnyebben eljut a kéregrepedésekben megbúvó állatokhoz.
  2. Ha kisméretű kerttel rendelkezünk, ültessünk törpenövésű, oszlopos vagy gömb koronájú gyümölcsfákat az őszi telepítés során.
  3. Ha erősen fagyos helyen kertészkedünk, a kivit oszlop mellett neveljük. Lombhullás után hajtsuk le a felfutott növényt a földre, fektessük el, és védjük lombkupaccal a vesszőket a hidegtől.
  4. A gyümölcsfák alatt általában nem szép a gyep. A koronacsurgón belüli részt
  5. érdemes felásni ősszel, és ekkor forgassunk be műtrágyát, illetve érett szerves trágyát.
  6. Naspolyánkat ne szedjük le, csak az első fagyos éjszaka után, és teljes puhulásig tároljuk szellős, hűvös helyen.
  7. Kivágott kajszi, cseresznye helyére ne ültessünk ugyanolyan fát, mert gyökerük olyan anyagokat termel, melyek gátolhatják az újonnan ültetettek növekedését.

Fotó: Ambrus Marcsi