Elgondolkoztam azon, hogy a sok, bemondóként eltöltött év alatt miért is nem lettem sorozatfüggő. Hiszen sok estén konferáltam az Onedint, a Columbót, a Derricket, a Kórház a város szélén újabb és újabb epizódjait. És mert ott ültem a bemondóstúdióban, persze hogy megnéztem az egyes részeket. De ha éppen nem voltam adásban, mégsem rohantam haza, hogy ki ne hagyjak egyetlen részt sem…
Ugyanakkor a magyar nézők százezrei, sőt milliói az első pillanattól kezdve szívesen nézték a sorozatokat. Már akkor is főleg női tábora volt a sorozatoknak, nem is csoda, szinte minden főhős férfi volt – egyetlen kivétel ebben az időben a Linda volt. Kezdetben csak kedd esténként volt a „sorozatsáv” – akkor derült ki, hogyan folytatódik, bonyolódik vagy éppen oldódik meg egy-egy szereplő sorsa. Ha nem önálló története volt egy-egy epizódnak, hanem a feszültség csúcspontján hagyták abba a sztorit, akkor várni kellett egy hetet, hogyan folytatódik.
Ez is érdekelhet: Így néznek ki a kórházas sorozatok legszexibb dokijai: emlékszel még Blazej, Kovac vagy Derek Shepherd doktorra?
Mindig is érdekelt, mi az oka a sorozatok népszerűségének, hiszen ha valaha sok sorozat volt, akkor most rengeteg.
Összegyűjtöttem néhány okot.
- A jó sorozatokban látott emberi kapcsolatok, szerelmek, konfliktusok gyakran visszatükrözik a való életet.
- A nézők sokszor saját problémáikat, érzéseiket látják viszont a képernyőn, ami segíthet a feldolgozásban, vagy akár megoldásokat is adhat.
- Sokan menedéket találnak bennük.
- Ha valaki stresszes vagy fáradt, egy könnyed sorozat segíthet kikapcsolódni, míg egy mélyebb történet akár önismereti folyamatokat is elindíthat.
- De azért is nézhetik sokan, mert átélhetnek mély érzelmeket, egyesek sírnak, mások nevetnek, izgulnak, vagy dühösek lesznek egy-egy fordulaton. Ez hasonló ahhoz, amit egy jó könyv is nyújt: megélhetünk érzelmeket anélkül, hogy közvetlenül részesei lennénk a történetnek.
- De az is megtörténhet, hogy egy régi kedvenc sorozatot újra néz valaki, és ez olyan a számára, mintha visszatérne egy korábbi időszakba, ami biztonságérzetet adhat.
Elárulom, magam is elcsábulok egyszer-egyszer egy jó sorozatra, de azért halkan megjegyzem, számomra egy jó könyvet semmilyen sorozat nem pótol.
Szeretettel: Judit
Endrei Judit többi írását ide kattintva tudod elolvasni.