Dr. Howard Tucker 1947 óta praktizál neurológus orvosként, napjainkban pedig a TikTok sztárja is több mint százezer követővel. A 103. születésnapja előtt a National Geographic magazinnal osztotta meg gondolatait az egészségesebb életről és annak élvezetéről – amit a Házipatika idézett.
A hosszú élet titka: ápold a tested…
Nem meglepő, hogy az általános orvosi javalatokkal megegyezően Tucker szerint is fontos a testmozgás:
„a gyaloglás erősíti a szívet és serkenti az agyat, iktasd be mindennap!”
Elmondása szerint ugyan az elmúlt évtizedekben sokat változott a dohányzáshoz való hozzáállás, ugyanakkor a cigaretta még mindig óriási károkat okoz. Ő ebben zéró toleranciát képvisel.
„A hallgatóim mindig megdöbbennek, amikor elmondom nekik, hogy annak idején az orvos a kórházban, a beteg pedig mellette az ágyban cigarettázott.”
Az alkohollal kapcsolatban némileg megengedőbb, ebben a mértékletességet tartja követendőnek.
…és a lelkedről se feledkezz meg!

Ez is érdekelhet
- Apró, fűtetlen lakásban teltek az utolsó évei, oxigénsátorban hunyt el: a mellőzöttség áldozata lett Kabos Gyula
- Ez tragikus: így néz most ki a nagybeteg Reviczky Gábor, kollégája nem is tudta, milyen fotót oszt meg
- Újabb karó a Megasztár szívébe? Szépréthy Roland azonnali leváltását követelik a nézők
„Amikor gyűlölködsz, fizikailag bántalmazod magad, hiszen a pulzusod és a vérnyomásod is megemelkedik. Ez ugyanaz a stressz, mint amelyet bármilyen szorongás esetén átélsz” – szerinte fontos, hogy minden helyzetben elfogadjuk egymást, kerüljük a konfliktust, a negatív gondolatokat.
Tucker 68 éve házas, és mint mondja, feleségével egyszerűen csak élvezik egymás társaságát. Vallja, hogy a baráti kapcsolatok, a társas érintkezés is segít fiatalon tartani az embert. Ezzel szemben a nyugdíj a hosszú élet ellensége, hiszen minden egyes további munkával töltött évvel csökken a demencia kockázata.
„Ha ugyanis nem használjuk az agyunkat, elveszítjük.”
Természetesen a táplálkozásra is figyel
Bár az étkezési trendek, javaslatok jönnek-mennek, egyértelmű, hogy a feldolgozott vagy cukros ételekkel nem teszünk jót magunknak. Tucker azt javasolja, részesítsük előnyben a teljes értékű, egészséges ételeket.
„Én nem hiszek a szélsőségekben vagy a hóbortokban, sőt ezek sokszor inkább ártanak, mint használnak. Ami inkább számít, az a genetika, a szerencse és a mértékletesség.”
A matuzsálem neurológus további tanácsait megtalálod a Házipatikán.
Magyar háziorvos, a mi büszkeségünk
Dr. Körmendi István, a 102 éves magyar háziorvos korábban a Meglepetésnek is beszélt az ő titkairól.
Fotó: gettyimages