Címlapsztori Sztár

Gáspár Laci retteg, hogy nemsokára kirúgják az X-Faktorból: „Bevallom, kikészültem”

Gáspár Laci nyolcadik alkalommal ül idén az X-Faktor mentorszékébe – az elmúlt évek minden tapasztalatával és fájdalmával. Retteg tőle, hogy egyszer nem lesz rá szükség.

Gáspár Laci egy pillanatig sem tagadja: a tavalyi évad traumatikus volt számára. Hiába volt ugyanis ő a legtapasztaltabb, sőt az egyetlen x-faktoros múlttal rendelkező mentor, versenyzőinek nem sikerült győzniük. A harmadik héten egyszerre két versenyzőjét is elveszítette, a fiáléban pedig végül ezüstérmes lett a mentoráltja, Sárközi Roland.

Az énekes a Best magazinnak adott interjút, amiben elmondta, szerinte mentortársai is tehettek az ő kudarcáról, de neki is változtatnia kell idén. Bár zenészként a legfontosabb szerinte a hang, azt el kell ismernie, hogy a fantasztikus énektudás sem elég a sikerhez, ha nincs mellette karizma is.

Talán Laci új válogatási szempontjaihoz hozzátesz az is, hogy nemcsak a sikertelenségtől tart mentorként, hanem attól is, hogy egyszer már rá sem lesz szükség az X-Faktor zsűriszékében.

„Hát igen, azért nekem a tavalyi év nagyon nehéz volt. Voltak olyan pillanatok, amikor nagyon csalódott voltam, és persze nagyjából azért túltettem magam rajtuk, de biztosan nem múlt el teljesen nyomtalanul. Viszont talán tanultam belőle. Nekem a tavalyi év kudarca mélyebbre ment, mint eddig bármelyik. Szerintem az egyértelmű volt, mindenki tudta, hogy a legjobb énekesek nálam voltak. Három kiváló énekes, és egyetlen adás alatt kiejtettek közülük kettőt. Ezt igazából a mentortársaimnak ’köszönhettem’. Akkor, bevallom, nagyon kikészültem, sokáig bennem maradt ez a tüske.”

Ez is érdekelhet:

Hány évad után rúghatják ki?

Laci idén már a nyolcadik évadát kezdi mentorként, ez pedig kis híján rekord a hazai tehetségkutatók történetében.

„Emlékszem, nyolc évvel ezelőtt nagyon-nagyon izgultam. Nagyon szerettem volna megfelelni. Nem is gondoltam volna, hogy ez nekem menni fog. Az adott erőt, hogy azt láttam, nagyon bíznak bennem a producerek. Azt gondoltam: ők biztos jobban tudják, mint én. Igazuk lett, mert aztán tényleg megtaláltam magam ebben a feladatban, és nagyon gyorsan félre tudtam tenni a félelmeimet. Hamar magaménak kezdtem érezni, és ez még most is így van, pedig ez már a nyolcadik évadom.

Sőt amikor nincs X-Faktor-forgatás, már előfordul, hogy hiányzik.

Nem is merek belegondolni, mi lesz, ha egyszer ez nem lesz az életemben. Biztosan rossz lesz, nagyon fog hiányozni. De azért remélem, hogy egy-két évig még nem kell erre gondolnom…”

Még mindig van helye az X-Faktorban?

Természetesen az izgalom nem múlt el teljesen. „Mindig meg kell felelni, szóval azért minden évad elején van még bennem egy kis félsz – vallja be Laci. – Először azért aggódtam, mert akkor az volt az első. Aztán amikor már sokadszorra jöttem ide, akkor meg már azért, izgalmas lesz-e még. Mert ha még mindig bíznak bennem, akkor én itt vagyok. Már mindenkit lecseréltek körülöttem, bizonyítanom kell, hogy még itt van a helyem. Egyébként annyira szeretem csinálni, hogy csak addig izgulok, amíg el nem kezdünk forgatni. Utána már megy minden…”

A teljes interjút keresd az eheti Best magazinban az újságárusoknál.

Fotó: RTL