Öveges professzor, vagyis Öveges József tévéműsorán generációk nőttek fel, szinte nincs olyan 50-66 éves, aki ne ismerné a nevét. De nemcsak a gyerekek szerették, a felnőttek is tátott szájjal bámulták egykor a műsorát. A BEST magazin a születésének 130. évfordulójára szedett össze érdekességeket az életéből.
Teológiát is tanult, végül a fizika nyűgözte le
Pákán, egy kis Zala megyei faluban született. Nagyon szerette azt a vidéket, felnőttként is, ha pihenésre vágyott, ide utazott haza, mert úgy érezte, ott tud igazán feltöltődni.
A bencéseknél tanult, aztán piarista szerzetes lett. Elvégezte a teológiát, és több tantárgyat tanított, mielőtt teljesen elkötelezte magát a fizika mellett: vallástant, földrajzot és történelmet is oktatott. Első könyvét mégis a meteorológia témakörében írta. A kiadó azonban csak úgy vállalta a nyomtatást, ha előbb Öveges szerez 2000 előfizetőt. Ezért egy újságban ezzel a szöveggel hirdette meg saját művét:
„Adja el esernyőjét , és vegye meg Öveges József Időjóslás és időhatározás című könyvét!”
A reklám kiválóan működött.
Amikor Tatán volt tanár, télen az Öreg tó jegén rendszeresen reverendában korcsolyázott. Itt pattant ki a fejéből a vitorlás korcsolyázás ötlete, amit meg is valósított. A tó partján egyébként ma ott áll a szobra, ami a vízre néz.
Kísérletezés közben kapott agyvérzést: 130 éve született a legendás Öveges professzor
Tanárból lett tévésztár
Fizikatanárként lett az ország egyik első számú tévésztárja. 1958-tól főszerkesztőként vezette a 100 kérdés – 100 felelet című műsort. Másik közkedvelt produkciójában, a Legkedvesebb kísérleteim című műsorban pedig olcsó, egyszerű eszközökkel végzett kísérleteket mutatott be, és így értette meg az országgal a hétköznapi jelenségek tudományos hátterét.
Az iskolában csak az kaphatott tőle jeles osztályzatot, aki nem vett krétát a kezébe, hanem a mondandóját szóban is el tudta magyarázni.
Akrobatának hitték
Kevesen tudják róla, de kiváló tornász is volt, életének fontos része volt a rendszeres testmozgás. Annyira kiválóan gimnasztikázott, hogy amikor fiatal tanárként egyszer a folyóparton gyakorlatokat végzett, többen azt hitték, hogy egy vándorcirkusz egyik akrobatáját látják ott gyakorolni.
Félt viszont a bacilusoktól, ezért például sosem volt hajlandó kezet fogni, és ha ki kellett nyitnia egy ajtót, akkor csak a kisujjával ért hozzá. Naplóba sosem írt a katedrára kitett tollal, a zsebéből vett elő egy tollszár nélküli tollhegyet. A diákokra is rászólt, ha tüsszentettek vagy köhögtek az óráján, és azt mondta: ez az önfegyelem teljes hiányára utal.
Ez is érdekelhet
- Évekig volt Gobbi Hilda szeretője, mégis alig tudni róla valamit: Temessy Hédi diszkréten kezelte párkapcsolatát
- Tíz év után végre kiderült az igazság: ezért mondott fel valójában a TV2-ben Gombos Edina
- Nem foglalkoztak vele, viharos szerelemben élt Lorán Lenke: „Elszerettek a vízilabdázó férjemtől”
Teljes fegyelemben élt
A professzor mindig nagyon korán kelt. Amikor tankönyveket írt vagy a televíziós műsoraira készült, hajnali négykor már javában dolgozott. Onnan lehetett tudni, hogy melyik lakásban lakik a professzor, hogy ha valaki megállt a ház előtt hajnalban, akkor egyedül az ő ablakában égett a villany.
Régi vágya vált valóra, amikor vehetett magának egy motort, és azzal közlekedhetett. Nagy feltűnést keltett akkoriban, hogy motorkerékpárra ülhet egy pap, még akkor is, ha Öveges nem reverendában motorozott, hanem civilben.
1948-ban az elsők között kapott Kossuth díjat. A díjjal járó pénzből és más támogatásokból vett magának egy budai lakást a Varsányi-udvarban, és a piarista rendházból átköltözött oda, de rendszeresen visszajárt ebédelni szerzetestársaihoz. Az épületen ma emléktábla hirdeti, hogy egykor ott élt és alkotott a professzor.
Halálakor is éppen tanított
Gyakorlatilag az utolsó percig tanított. Otthonában mutatott be fénytörési kísérleteket, amikor agyvérzést kapott. Kórházba szállították, de az életét már nem tud ták megmenteni. 1979. szeptember 4-én hunyt el.
A professzor fordulatos életének további részleteiért keresd a BEST magazin eheti számát az újságárusoknál.
Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán, / FSZEK Budapest Gyűjtemény / Sándor György, Hámori Gyula, Bauer Sándor, Rádió és Televízió Újság


