Az 1919-ben született Gábor Miklós filmek és könyvek között nőtt fel. Édesapja saját mozit üzemeltetett, és saját versei jelentek meg a lapokban. Mindez hatással volt a fiatal Gábor Miklósra, filmek mellett a könyveket is falta. Kosztolányi Dezső, Babits Mihály, és Ady Endre irodalmi műveit olvasta (sőt, franciául és angolul is olvasott könyveket) és imádott szerepelni, írni.
Ösztöndíjasként szerződtették
A Színművészeti Főiskolán 1940-ben végzett, és ösztöndíjasként, mindössze 21 évesen már a Nemzeti Színház szerződtette. Zsidó származása miatt azonban egy hónap után elküldték. 1941-ben leszerződött a Madách Színházhoz, majd 1945 és 1954 között ismét a Nemzeti színészeként játszott.
Ebben az időszakban szerepet a Valahol Európában című filmben, ami meghozta számára az országos ismertséget, 1948-ban. Pár év kitérő után – amikor újra a Madách tagja volt, majd a kecskeméti Katona József Színházhoz, és a Népszínházhoz szerződött – visszatért a Nemzeti Színházhoz. 1991-től hét éven át, egészen a haláláig a Független Színpad színészeként lépett színpadra.
Több, mint 100 darabban játszott, többek között a Hamletben, a Mágnás Miskában, A revizorban, a Sok hűhó semmiértben, a Csongor és Tündében, Az ember tragédiájában, a Koldusoperában, A revizorban, vagy A velencei kalmárban.
Lenni, vagy nem lenni: az utcán fojtogatott egy lányt Gábor Miklós, mint korábban kolléganőjét
Lételeme volt a színészet, az írás
Gábor Miklós a színpadon és a filmvásznon is sikeres volt, még a külföldi kritikusok is ódákat zengtek róla. A tehetséges színészt minden érdekelte, fényképezett, rajzolt, festett, rengeteget írt, és egész életében naplót vezetett, amely alapján több könyve is megjelent.
Lánya a naplóit átadta a Széchenyi könyvtárnak, édesapja kikötésével: részleteket csak 2048-ban közölhetnek először a naplóból. Gábor Miklós rendezett is, az ő nevéhez fűződik többek közt Füst Milán: Negyedik Henrik király, Szophoklész: Oidipusz király, vagy Oscar Wilde: Bunbury színre vitele. Játék és tévéfilmekben is szerepelt és ő kölcsönözte hangját több híres színésznek is: Laurence Olivier, Cary Grant, Marcello Mastroianni, és Walter Matthau.
Hogy Gábor Miklós milyen komolyan vette a szerepeit, sőt olykor még haza is vitte a munkáját, jó tükrözi egy eset, amelyet idősebb korában mesélt el. Egy esti fellépés után összeveszett az akkori barátnőjével, s azon kapta magát, hogy a szerepét mondja, és ugyanúgy fojtogatja a lányt, mint néhány órával korábban a színpadon a kolléganőjét – írta az ujsagmuzeum.hu.
Három színésznővel is házasságot kötött
A sármos, és művelt színész a közönség mellett a hölgyek szívét is könnyen rabul ejtette. Fiatalon vette feleségül Rákosi Mária színésznőt, ám a házasság két éven belül zátonyra futott, de egy mindent elsöprő szerelem kárpótolta őt. Ruttkai Éva az édesanyjával ült a közönség soraiban, amikor meglátta Gábor Miklóst a színpadon. Ruttkai rögtön érezte, hogy egyszer a karjaiban fog kikötni. És így is történt. Az ötvenes évek álompárja lettek, és házasságkötésük után nem sokkal, 1953-ban megszületett lányuk, Júlia.
„Nagyon elfoglalt emberek voltak, szinte csak aludni jártak haza. Kisgyerekként alig-alig találkoztam velük, de egy dologhoz ragaszkodtak: a vasárnapi közös ebédekhez…
Gyerekként zavart, hogy a szüleimet óriási érdeklődés vette körül. Csak otthon tudtunk úgy élni, mint egy hétköznapi család. Az utcán mindig, mindenhol nagy feltűnést keltettek. Anyukám frizuráját másolták a nők, a jóképű apukámba pedig halálosan szerelmesek voltak... Apukám számomra a szellemi etalon. Sokat olvasott, több idegen nyelven beszélt, naplót vezetett. Az irodalom szeretetét tőle örököltem. Nyolcezer kötetes könyvtáram van” – emlékezett vissza a Meglepetésnek adott interjúban Gábor Júlia.
Évekig titokban volt szerelmes
Mindenki azt hitte, hogy ők együtt fognak megöregedni, de Ruttkai Éva egy vidéki fellépés során beleszeretett a nála négy évvel fiatalabb Latinovits Zoltánba. A legendás színészért Ruttkai elhagyta férjét.
A magyar Hamlet később újra megházasodott, harmadszorra is egy színésznőt vett el, Vass Évát, akivel a színpadon szerettek egymásba, de szerelmüket sokáig titkolni kellett.
Mikor megismerkedtek, a színész még házasságban élt Ruttkaival, és Vass Éva is férjnél volt. Évekig titokban érintették meg egymást, de miután elváltak korábbi párjaiktól, 1972-ben végre összeházasodtak. Mindketten megtalálták egymásban az igazi társat, a színpadon, és az élet minden területén. A színész 1998-ban bekövetkező haláláig boldog házasságban éltek.
Ez is érdekelhet:
Mentsd meg az elrontott húslevest: így hozhatod rendbe, ha túl sós, zavaros, vagy zsíros
Ezen a napon kell megvenned a karácsonyfádat, hogy a legtovább megmaradjon
10 szobanövény, ami rajong a panellakásod száraz levegőjéért: és még gyönyörűek is
Forrás: ujsagmuzeum.hu
Fotó: archív


