Tavaly év végén sokan aggódtak Voith Ági egészségéért: hosszan elhúzódó tüdőgyulladás miatt került kórházba. Szerencsére azonban gyorsan felépült, és az ünnepeket már szerettei körében tölthette. Elátogattak othhonába a BEST magazin munkatársai. Ági párja, Döme Zsolt zeneszerző nyitott ajtót, a színésznő pedig a nappaliban üdvözölte őket. A nagy hó miatt nehezen tudnak kimozdulni a Nagykovácsiban található, az erdő szélén álló házukból, de ez egyáltalán nem zavarja őket.
„Jólesik ez a nyugalom. Persze néha felmerül a gondolat, hogy talán jobb lenne a városhoz közelebb lakni, aztán rájövök: én innen már sehova sem akarok elköltözni” – mondja Ági.
Egy régi álom valóra válik

A színésznő most nyugodtabb életet él, ráadásul elkezdte egy régen dédelgetett álomát megvalósítáni: könyvet ír a családjáról, a színházról és az egész életéről. Korábban a színpad volt a mindene, éjjel és nappal is dolgozott. Utolsó szerepét két évvel ezelőtt az Örkény Színházban, A nemzet özvegye című darabban játszotta.
„Korábban sűrű életet éltem, rengeteget játszottam: egyik premier követte a másikat, utána a kollégákkal, barátokkal éjszakába nyúló találkozók, beszélgetések, vacsorák, bulik. Aztán filmforgatások, szinkron. Gazdag, sűrű élet volt, ideje van az elcsendesedésnek. Bár nem akarom tudomásul venni a koromat – ez egyszerűen felháborító – a lelkemben, a fejemben megmaradtam annak a 25 éves, renitens, bohém lánynak, aki voltam” – meséli a színésznő.
Különleges családi történet
Ági párjával, Döme Zsolttal igazán különleges kapcsolatot ápol. Első találkozásuk negyvenkét évvel ezelőtt a Balatonnál történt.
„Zsolttal az első közös emlékünk negyvenkét évvel ezelőttre nyúlik vissza. Akkor már nem éltem együtt a férjemmel, Bodrogi Gyulával. A tízéves fiammal, Ádámmal kettesben mentünk nyaralni a Balatonra, Goór Nagy Mari pedig eljött meglátogatni minket. Vele jött Zsolt is. Bemutatott bennünket egymásnak. Tetszettem Zsoltnak, de eleinte csak haverkodtam vele, ugyanis életem forgatókönyvében nem szerepelt egy új párkapcsolat. Miután rengeteget beszélgettünk, és megismertem Zsolt életének történetét, beleszerettem, és eldöntöttem: vele szeretném leélni az életem” – emlékszik vissza.
Ez is érdekelhet
Példaképek a családban

A család mindig is fontos volt Ági életében. Édesapja 1944-ben ötszáz zsidó ember életét mentette meg, édesanyja pedig 1956-ban, a forradalom idején kijelentette: addig nem lép színpadra, amíg Magyaroroszágon vannak az oroszok. Ezzel évekre ellehetetlenítve a saját pályáját. Ági tehát hihetetlenül büszke a szüleire!
„Egyre kevesebb példát látok arra, hogy emberek kiállnak egymásért, segítik egymást. Ezért is vált egyre fontosabbá számomra a családom, mert annál fontosabb nincs. Jó érzés megélni, hogy negyvenkét év után is mindenben számíthatunk egymásra Zsolttal. Ott van a fiam, az unokáim, a volt férjem, aki a legjobb barátom, és természetesen a párja, Angéla. Bodrogi Gyulával naponta többször beszélünk telefonon, mindig mindenben a segítségemre van és nagy boldogság, hogy Zsolttal is első perctől kezdve remek a kapcsoltuk.” – meséli.
A teljes cikket megtalálod az eheti BEST magazinban. Keresd az újságárusoknál!
Fotó: Olajos Piroska/fotocentral.hu, Nagy Zoltán/fotocentral.hu


