Barta Tamás 1948-ban született Budapesten. Villamosipari technikumba járt, ahol osztálytársával, Fenyő Miklóssal országos cimborák lettek, és ahonnan együtt rúgták ki őket, a sok lógás miatt. Fenyő első zenekarába még nem hívta Bartát, mert hegedűn játszott csak, de autodidakta módon megtanult gitározni is.
Egy évvel később így mindenki meglepődött, amikor egy próbán beállt játszani és tökéletesen pengette a húrokat. Azonnal bevették a Hungária zenekarba, de Presser Gábor átcsábította az akkor megalakult Lokomotív GT-be.
Barta az együttes első három lemezén játszott, sőt zeneszerzőként ő jegyezte például a Gyere, gyere ki a hegyoldalba és az Ő még csak tizennégy című dalokat, amelyek hatalmas slágerek lettek. Az 1970-ben a magyar zenészszakma legjobb gitárosnak választott Barta ezeken kívül még legalább húsz dalt írt Presseréknek, Zalatnay Saroltának és Kovács Katinak.
A félresükerült amerikai álom
Barta mindig is szabad szellemű volt, az itthoni rendszerben nem találta a helyét. Számára a szabadság, a zene, a gitározás Amerikát jelentette. Így bár senki nem ismerte szándékát, nem lepődtek meg, hogy amikor a banda kijutott egy amerikai turnéra, 1974-ben, Barta nem ült fel a hazafelé tartó repülőre a többiekkel.
„Az Izabella utcában a harmadikon lakott és azt mondta, hogy ő nem fogja még egyszer a szenet a hátán felvinni.
A repülőn mindenki hallgatott, én akkor már tudtam, hogy nem fog hazajönni”
– emlékezett vissza egyszer Presser Gábor.
A szerelem marasztalta a tengerentúlon
A rockgitáros döntésében az is közrejátszott, hogy szerelmes lett Jimmy Miller producer asszisztensébe, Carollba, akit később el is vett feleségül. Barta disszidált, és innentől kezdve különböző találgatások kaptak szárnyra azzal kapcsolatban, hogy mi is történt vele valójában.
Annyi biztos, hogy stúdiózenész lett, még a világhírű Beach Boys-nál is gitározott, és belefogott egy papír-írószer üzletbe. Magyarországon tiltólistára került, néha megjelent egy-egy újságcikkben, mint a gitáros, amelyik cserben hagyta a zenekarát.
Mindeközben élte az amerikai álmát, nagyon jól keresett, medencés családi háza és luxusautója lett, hol Rolling Stones, hol Prince koncertre járt.

Pisztoly végzett vele
1982-ben aztán jött a hír, hogy Bartát holtan találták a Los Angeles-i házában, két pisztolygolyó végzett vele. A helyi rendőrség öngyilkosságként lezárta az ügyet, de a kint élő magyarok szerint nem ez történt, hiszen az egyik golyó a mellkasán találta el, a másik a hátán.
Azt híresztelték róla, hogy a kábítószerek rabja volt, drogkereskedéssel foglalkozott, és amiatt lőtték le, mert nem fizette meg adósságait a drogkereskedőnek. Mások szerint Barta csak néha szívott el egy-egy füves cigarettát, és a boncolási jegyzőkönyv szerint nem találtak drogot a szervezetében, és a lakásában sem.
Egy zenész szerint a helyi papírmaffia végzett vele, mert külön céget szeretett volna indítani, ez pedig nem fért össze az alvilági társainak az elképzelésével. Az viszont tény, hogy a legendás gitáros amerikai álma 33 évesen véget ért, hamvait Sierra Nevada hegycsúcsainál szórták szét.
Kazetták őrzik a gondolatait
Hajdú Eszter dokumentumfilm-rendező – aki a zenész itthon élő idős édesanyját gondozta – sok éven át próbálta kideríteni, hogy mi is történt valójában. Édesanyja 2007-es halála után kazettákat találtak az pincéjében, ezekre vették fel az egymásnak szóló üzeneteiket.
Hajdú szerint szívszorító gondolatok is szerepelnek a szalagokon, egy disszidens és egy édesanya szavai, akinek nem térhetett haza a fia. A hanganyag megerősíti, hogy senki nem tudott Barta Tamásnak arról a szándékéról, hogy kint marad Amerikában (ő is a turné felénél döntött így), édesanyja sem.
„Tudom, hogy nagyon nehéz lesz neked, borzasztó, de nem jövök vissza”
– mondta egyszer édesanyjának Barta.
Hajdú dokumentumfilmet is készített a legendás zenészről, Siess haza, vár a mama! címmel, amely az LGT egyik, Barta nevéhez fűződő száma. A dokumentumfilmet azóta betiltották.
Ez is érdekelhet
Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán, Urbán Tamás
Forrás: ujsagmuzeum.hu


