Néhány hete derült ki, hogy nemsokára nagyszülő lesz Szandi és férje, Bogdán Csaba, Amerikában élő lányuk, Blanka ugyanis várandós. A boldog nagyszülők az örömhírt ugyan megosztották a nagyvilággal és lányukat meglátogatva a tengerentúlon egy csomó képet is mutattak Blankáról és növekvő pocakjáról, tulajdonképpen ennél nem sokkal többet árultak el a kicsiről.
Mint kiderült, ez egyáltalán nem véletlen, Blanka kérése volt, hogy a részletek ne derüljenek ki.
Belevaló rocknagyszülők lesznek
Szandi és férje a Duna Család-barát című műsorának vendégei voltak nemrég, ahol meséltek új formációjukról, a Szandi Rock Bandről a műsorvezetőknek. Kiderült, hogy a rockzene nemcsak zenei kihívást, hanem egyfajta későn megélt lázadást is jelent Szandi számára, egy régi vágy beteljesülése.
„Ez az én késői lázadásom, az én második kamaszkorom” – fogalmazott A Dal zsűritagjaként is ismert előadó a Család-barát adásában. Szandi hozzátette, annak idején nem volt lehetősége ezt az oldalát megélni, hiszen tinédzserként fegyelmezett életet élt.
Egyszerre volt szorgalmas diák és próbákra, koncertekre, forgatásokra és interjúkra járó ifjú szólóelőadó. Bár a közönség a mai napig ugyanazzal a lelkesedéssel fogadja ismert slágereit, örömmel fedezi fel magát egy keményebb műfajban is.
Ez is érdekelhet
Örökzöld rockklasszikusokat fog énekelni
A Szandi Rock Band repertoárjában olyan örökzöld rockklasszikusok szerepelnek, mint a Whitesnake, a Rainbow vagy az AC/DC dalai. Mint mondta, egyik közkedvelt slágere, a Nyugi, doki is helyet kapott a műsorban, hiszen az ma már a Szandi koncerteken is egészen másként szól, igazi dögös Tina Turneres hangzást kapott.
Az unokájáról is mesélt, de csak röviden
A beszélgetés során persze családi örömükről is meséltek és elmondták, Blanka nagyon boldog kismama. A házaspár tavasszal meglátogatta őt, és minden a legnagyobb rendben van körülötte.
„Várjuk az őszt, hogy új szerepben tudjunk megmutatkozni” – fogalmazott Bogdán Csaba, aki azt is kiemelte: lányukkal közösen döntöttek arról, mennyit osztanak meg a nyilvánossággal a babavárásról.
„Ez az ő döntése, az ő gyermeke születik, mi csak kényeztetni fogjuk”
– tette hozzá.
Fiaik kerülik a nyilvánosságot
A házaspár arról is beszélt, hogy mindig igyekeztek gyermekeik egyéniségét és döntéseiket elfogadni. Nagyobbik fiuk, Domonkos az informatika világában találta meg a helyét, szeretne távol maradni a reflektorfénytől, és ezt ők maximálisan tiszteletben tartják.
Blanka lányuk már nyitottabb ezen a területen, hiszen édesanyjával számos alkalommal szerepeltek is együtt. Kisebbik fiuk, Csabi pedig a divatiparban bontogatja a szárnyait tervezőként, legutóbb a Sztárban Sztár All Stars-ban dolgozott Kerényi Virág mellett.



