Tihanyi Levendulás
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park idén megszervezi a Levendula Szedd magad! programot a Tihanyi-félszigeten. Előreláthatóan június 18-tól 3 héten keresztül, csütörtöktől vasárnapig, 9.00–18.00 óra között lesz lehetőségük a látogatóknak szüretelni.
A levendulát a helyszínen, kizárólag bankkártyával megvásárolható aratótáskába (kisebb aratótáska: 2000 Ft/db, nagyobb aratótáska: 3000 Ft/db) lehet gyűjteni, és mellé eredeti tihanyi levendulaolajat és levendulavizet is be lehet szerezni.
A levendulát saját ollóval, vagy metszőollóval lehet leszüretelni, de ha mégis otthon hagytuk a szükséges eszközünket, a helyszínen kisollót is lehet vásárolni.
- A Szedd magad! programon kívül a levendula szedése az új ültetvényen és az öreg levendulásban tilos!
- Kutyát csak pórázon lehet a levendulamező területére vinni.
- A levendulás közelében a személygépkocsik számára ingyenes parkolási lehetőséget biztosítanak a szervezők.
A levendulaszüretelést érdemes a „Levendula Hetek” programjaival is összekötni. A Levendula Ház Látogatóközpont teraszán június 20-21, illetve június 21-28-án látványlepárláson vehetünk részt, ahol testközelből tapasztalhatjuk meg, hogyan nyerhető ki a levendulából a levendulaolajat és a levendulavizet.
A programra, amelynek ára 3.000 Ft/fő (az összeg a Levendula Ház Látogatóközpont ajándékboltjában levásárolható), érdemes előre jelentkezni, mert a férőhelyek korlátozottak.
Kevélyhegyi Levendulamező
A Budapesttől 4 kilométerre fekvő pilisborosjenői Kevélyhegyi Levendulamezőn idén júniusban 10. alkalommal rendezik meg a Szedd magad! akciót. A két hektáros családi földre a belépés levendulaszedő papírzsák vagy látogatójegy megvásárlásával lehetséges, de levendulát csak a papírzacskóba lehet gyűjteni.
A növényeket éles ollóval vagy metszőollóval lehet szüretelni, de ha otthon felejtettük akkor sincs baj, letét ellenében a szervezők biztosítanak kéziszerszámot, hogy semmiképpen se térjünk haza levendula nélkül.
A levendulásban a négylábúakat is várják, ahol friss vizet is kaphatnak a kedvencek. A kijelölt fotósarokban pedig lehetőségünk lesz fotózkodni is.

Pannonhalmi Levendulanapok
A Pannonhalmi Levendulanapokat és a hozzá kapcsolódó Art Pikniket június 13. és 14. között rendezik meg a Főapátság Gyógynövénykertjében és a Fő téren. A levendulaszüret mellett így művészeti és gasztronómiai élményekkel is gazdagodhatnak a látogatók.
Ha a kosarunk már tele levendulával, végigkóstolhatjuk az ország legjobb éttermeinek kínálatát, a látványfőzéseken elleshetjük többek között Sárközi Ákos, és Rácz Jenő séfek praktikáit, megtudhatjuk hogyan készül a kovászos kenyér, és különböző levendulás finomságok, illetve borkóstolón is részt vehetünk.
A gyerekek sem fognak unatkozni, színes programokkal készülnek a szervezők. Ha pedig megelégeltük a nyüzsgést, az erdőben vezetett csend sétán is részt vehetünk a szerzetesek kíséretében.
Smaragdfarm, Daruszentmiklós
Június 6-án ismét megnyitja kapuit a Smaragdfarm, Daruszentmiklóson. A levendula kedvelői június 21-ig, illetve június 27-én és 28-án reggel 10 és délután 6 óra között szedhetik tele a kosarukat.
A Smaragdfarm belépőjegy nélkül látogatható, de regisztrálni érdemes, ha a színes programok valamelyikén is szeretnénk részt venni: Szedd magad! levendula, kincskeresés, bárányokkal barátkozás, profi fotózás a levendulásban.
- Az illatos növények mellett termelői mézek, házi szörpök és más házi készítésű termékek is kerülhetnek a kosarunkba.
- A szedéshez vigyünk magunkkal metszőollót vagy kést.
- A helyszínen aratótáska vásárolható, amelybe annyi levendulát szedhetünk, amennyit csak szeretnénk.
- Itt ingyenesen parkolhatunk, és a kedvenceinket sem kell otthon hagynunk.
Ezt olvastad már?
Gyakori diétás tévhitek: ezek a mítoszok napról napra akadályoznak téged a fogyásban
Allergiaszezon: ez a 6 egyszerű szokás segíthet enyhíteni a kellemetlen tüneteket
Ráckevei Levendulás
Ráckevén is várja a látogatókat a 6. Szedd Magad! Ráckevei Levendulaszüret, ahol négy hosszú hétvégén át lesz lehetőség frissen szüretelni a levendulát:
- június 4-7.,
- június 11-14.,
- június 18-21.,
- és június 25-28.
Minden megjelölt hétvégén csütörtökön és pénteken 12:00 és 18:00 óra között, szombat, és vasárnap pedig 8:00 és 18:00 között.
A június 11-14-i hétvégén külön gyerekprogramokkal is kedveskednek a családoknak. A levendulát a helyszínen megvásárolt arató táskába lehet szedni, mérettől függően 2000 és 5000 Ft közötti áron. Érdemes saját vágóeszközt vinni, mert a szervezők csak korlátozott számban tudnak ollót/metszőollót biztosítani.
Levendulaszüret Budakeszin
Idén, június 20-21-én a jubileumi, 10. Levendulaszüreten a gyerekeket játszósarok, és állatsimogató is várja Budakeszin. Az illatos virágok mellett, pedig lehetőségünk lesz finom ételekkel, és levendula szörppel is felfrissíteni magunkat. A szüretre a házi kedvencüket is magunkkal vihetjük.
Hasznos tippek levendulaszüreteléshez
- Minden helyszínen csak a kijelölt területeken lehet levendulát gyűjteni.
- A levendulaföldeken méhekkel és darazsakkal is lehet találkozni, így érdemes óvatosnak lenni, különösen ha a csípésükre érzékenyek vagyunk, és ha gyerekkel, kutyával érkezünk.
- A növények védelme érdekében tilos a bokrok tépése vagy nem megfelelő eszközzel végzett virágszedés.
- Érdemes magunkkal vinni saját metszőollót és aratókosarat vagy vászontáskát.
Fotó: archív



