Amikor a kert már elcsendesedik, és az esti fények lassan kihunynak, van egy növény, amely ekkor kezd igazán élni. A ligetszépe (Oenothera biennis) virágai nem nappal nyílnak ki, hanem épp ellenkezőleg: alkonyatkor, szinte a szemünk előtt bontják ki sárga szirmaikat, mintha egy rövid, néma előadás kezdődne a kertben.
Ligetszépe: a virág, ami este ébred fel
A ligetszépe különlegességét elsősorban az adja, hogy a virágai látványosan, percek alatt nyílnak ki, mindig az esti órákban. Ez a jelenség nem véletlen: a növény illatos, élénksárga virágai kifejezetten az éjszakai beporzókat, például lepkéket csalogatják.
A virágok ráadásul csak rövid ideig élnek – sokszor csupán egyetlen éjszakán át –, majd másnap elhervadnak, hogy este újabb bimbóknyíljanak ki helyettük.
Ez a sajátos éjszakai működés adja a növény egyik legismertebb elnevezését is: sok helyen egyszerűen „éjszakai gyertyának” hívják.
Észak-Amerikától a magyar kertekig

A Wikipédia szerint a ligetszépe eredetileg Észak-Amerikából származik, de ma már Európában, így Magyarországon is széles körben elterjedt.
Kétéves növény: az első évben csak leveleket és gyökérzetet fejleszt, a második évben viszont akár 1–2 méter magasra is megnő, és ekkor hozza látványos virágait.
A kertészek körében azért is népszerű, mert szinte bárhol megél.
- Kedveli a napos helyeket
- és a jó vízáteresztő talajt,
- de a szegényebb,
- szárazabb talajokat is jól tűri.
Nemcsak szép, hanem hasznos is

A ligetszépe nem csupán dísznövény. Már évszázadokkal ezelőtt is használták: az észak-amerikai indiánok gyógynövényként alkalmazták, például sebek kezelésére vagy gyulladás csökkentésére. [kew.org]
A növény legértékesebb része a magja, amelyből úgynevezett ligetszépeolaj készül. Ez az olaj gazdag telítetlen zsírsavakban, például linolsavban és gamma-linolénsavban, amelyek fontos szerepet játszanak a szervezet működésében.
Ma leginkább étrend-kiegészítőként és kozmetikai alapanyagként találkozhatunk vele, különösen bőrápolási termékekben.
Így termessz ligetszépét otthon a kertben
Ha egyszer kipróbálod, könnyen a kert állandó lakója lesz. Nemcsak gyönyörű és illatos, hanem gyakorlatilag igénytelen is, így azok is nyugodtan próbálkozhatnak vele, akik kezdők a kertészkedésben.
- Fényigény: napos helyen fejlődik a legszebben.
- Talaj: laza, jó vízáteresztő közeg az ideális.
- Öntözés: csak tartós szárazság idején szükséges.
- Szaporodás: könnyen magot hoz, gyakran magától újra megjelenik.
A magokat általában nyár elején vetik el, és a növény később gyakran magától is elszórja a következő generációt. Arra készülj, hogy pár év alatt képes beborítani az egész kertet, ezért tavasszal, amikor megjelennek a palánták, érdemes kicsit megrendezni az ágyást, nehogy teljesen átvegye az uralmat. Persze, hacsak nem éppen ezt szeretnéd.
Fontos tudni, hogy árnyékos helyen kevésbé virágzik, ezért érdemes napos, szélvédett részre ültetni.
Romantikus hangulat

Bár kétség kívül bájos kis növény, a ligetszépe legnagyobb értéke nem feltétlenül a megjelenésében, hanem a hangulatban rejlik, amit teremt. Esténként, amikor a legtöbb virág már „alszik”, ez a növény életre kel, és finom illatával, lassan nyíló virágaival egy egészen más arcát mutatja a kertnek.
Nem véletlen, hogy gyakran ültetik levendula, zsálya vagy díszfüvek mellé: természetes, kissé vad hatású kertkompozíciókban érvényesül igazán, hiszen maga is vadvirágos kinézetű.



