Kezdő háziasszony koromban minden nyáron volt legalább egy, de általában inkább több húslevesem, ami az asztal helyett a WC-ben végezte, ugyanis megsavanyodott. Hosszú évekre le is mondtam arról, hogy nyáron húslevest főzzek, annyit ugyanis úgysem tudok csinálni, ami egyszerre el is fogy.
Panelben lakok, extrán meleg van nyáron, így nem próbálkoztam inkább a lehetetlennel, hagytam a húslevest a hidegebb hónapokra. Egészen addig, amíg rá nem jöttem, hogyan kell a leggyorsabban lehűteni, hogy mehessen mihamarabb a hűtő biztonságos hidegébe.
Miért savanyodik meg nyáron a húsleves?
Nyáron a húsleves nemcsak lassabban hűl, hanem gyorsabban is romlik. Sokan megszokták, hogy hozzám hasonlóan az ételt hagyják magától kihűlni a tűzhelyen, ám a szakértők és a tapasztalat szerint is ez az egyik legrosszabb gyakorlat.
A frissen főtt leves ugyanis hosszú ideig a 55-60 °C közötti úgynevezett „veszélyzónában” maradhat, ami ideális környezet a baktériumok elszaporodásához.
A megoldás ugye ismert: a gyors és tudatos hűtés. De hogyan csináljuk hatékonyan, különösen kánikulában?
Miért fontos a gyors hűtés?
A húsleves – különösen húsos és zöldséges változatban – kifejezetten érzékeny étel. A benne lévő alapanyagok kedveznek a mikroorganizmusok szaporodásának, ha a hűtés nem megfelelő.
A szakértők egyértelműen hangsúlyozzák, hogy nyáron a főtt ételeket viszonylag gyorsan kell lehűteni:
ideális esetben két órán belül szobahőmérséklet közelébe, majd ezt követően hűtőbe kell kerülniük.
Jeges vízfürdő: a leggyorsabb módszer a húsleves hűtésére

Ha egyetlen technikát kellene kiemelni a jó vagy a legjobbak közül, akkor az a jeges vízfürdő. Ennek lényege, hogy a forró levest tartalmazó edényt egy hideg vízzel és jéggel töltött nagyobb edénybe vagy a mosogatóba állítjuk.
Én ilyenkor már rendszeresen tartok a hűtőtáskába való jégaksikat a mélyhűtőben, amik ilyenkor nagy szolgálatot tesznek.
A víz sokkal jobban vezeti el a hőt, mint a levegő, így a leves akár percek alatt jelentősen lehűlhet. Igen, ez mind macera, de ha nem akarod kiönteni a megsavanyodott levest, megéri foglalkozni vele.
Tipp: időnként keverd meg a levest, hogy egyenletes legyen a hűlés.
Ha kisebb adagokban van a leves, nagyobb a felülete, vagyis gyorsabban tud hűln.
Sokan elkövetik azt a hibát, hogy a több literes fazekat egyben próbálják lehűteni. Pedig a fizika törvényei mást diktálnak: minél nagyobb az étel felülete, annál gyorsabban adja le a hőt.
Ezért érdemes a levest több kisebb, lapos edénybe szétosztani, ezzel ugyanis drasztikusan felgyorsítható a folyamat.
Keverés és szűrés: kis trükkök, nagy különbség
A keverés szintén fontos: ha néha átkevered a levest a jeges vízfürdőben például, a hő egyenletesebben oszlik el, így a leves gyorsabban éri el az alacsonyabb hőmérsékletet.
Ezen kívül érdemes megfontolni a szűrést is: a zöldségek és a hús külön hűtése nemcsak gyorsítja a lehűlést, hanem segíthet megelőzni a savanyodást is, mivel ezek az összetevők gyorsítják a romlást.
Amit ne csinálj a húslevessel soha

A gyors hűtés legalább annyira szól a hibák elkerüléséről, mint a jó módszerekről, ezért összegyűjtött azt is, mit nem szabad tenni a húslevessel.
Kerüld ezeket:
- Ne hagyd órákig a konyhapulton a levest: nyáron már 1–2 óra is kockázatos lehet.
- Soha ne tedd be forrón a hűtőbe: ezzel felmelegíted a hűtőt és veszélyezteted a többi ételt.
- Ne hagyd egyben a hatalmas fazékban az összes ételt: a közepe lassan hűl le.
Extra nyári szabály: még gyorsabban kell lépned
30 °C feletti konyhai hőmérsékletnél a biztonságos hűtési idő lerövidül. A 30 °C soknak tűnik, de hidd el, főzés után bőven van annyi a konyhában nyáron.
Ilyenkor még fontosabb, hogy az étel minél hamarabb kikerüljön a veszélyzónából, vagyis mielőbb le tudd hűteni.
Korábban itt, a Meglepetés.hu-n is foglalkoztunk már azzal, hogy mennyi idő alatt is romlik meg pontosan a leves és miért.



