Riport

A házimunka, a gondoskodás és a női hétköznapok jelképe: ezért szerettük régen mind az otthonkát

Az otthonka generációkon át meghatározta a magyar nagymamák ruhatárát. A virágmintás, gombos háziruha nemcsak praktikus viselet volt, hanem a gondoskodás, a családi otthon és a hétköznapi magyar élet egyik legkedvesebb szimbóluma.
nők otthonkában a piacon 1970-ben

Van egy ruhadarab, amelyet elég csak megemlíteni, és máris megjelenik előttünk a zománcos lábasban rotyogó leves, a muskátlis ablak, a vasárnapi rántott hús illata és egy nagymama, aki egyszerre gondoskodik mindenkiről. Az otthonka nem csupán háziruha volt.

Sokkal inkább egy korszak szimbóluma, a magyar mindennapok egyik legjellegzetesebb kelléke.

Aki a hetvenes, nyolcvanas vagy akár még a kilencvenes években nőtt fel, valószínűleg pontosan emlékszik rá. Virágmintás, élénk színű, elöl gombos, nagy zsebes darab volt, amely gyakran együtt járt egy kényelmes papuccsal és a legendás térdharisnyával. Sőt, egyes nagyiknál a magas szárú fűzős cipővel is.

Nem számított divatosnak, mégis szinte minden családban jelen volt.

1985. Gyömrői út 84-86., Kőbányai Textilművek. Balra egy Magyarországon dolgozó kubai szövőnő
1961. Horánszky (Makarenko) utca 23. lakóház (egykor Norbertinum, Premontrei rend hittudomány és tanárképző intézet internátusa)
1963. valahol a faluszélen otthonkában
1970. piacra is otthonkában jártunk
1975. az otthonka arra kellett, hogy ne legyen piszkos a ruhánk
7 fotó

Több mint egyszerű háziruha

Sokan a Kádár-korszakkal azonosítják az otthonkát, pedig maga a szó jóval régebbi. A nyelvtörténeti és viselettörténeti források szerint már a 19. században is használták, akkor azonban még elegánsabb, otthoni viseletet jelentett.

Gárdonyi Géza, Jókai Mór és Krúdy Gyula műveiben is felbukkan az „otthonka” kifejezés, amely ekkor még selyemből, bársonyból vagy finom pamutból készült ruhadarabokat jelölt. A ma ismert forma csak évtizedekkel később alakult ki.

A Sokszínű Vidék és a Goethe Intézet viselettörténeti összegzése szerint a modern otthonka a 20. század közepének háztartási és társadalmi változásai között született meg, amikor a praktikum egyre fontosabbá vált a női öltözködésben.

Az otthonka valójában a kötény modern utódjának tekinthető. Ugyanazt a célt szolgálta: megvédeni a rendes ruhát főzés, mosás vagy takarítás közben, csak éppen sokkal kényelmesebb formában.

Szeretnél még többet nosztalgiázni?

A nejlon diadala

Az otthonka igazi aranykora viszont a hatvanas évektől kezdődött. A magyar textiliparban ekkor jelentek meg tömegesen az olcsó műszálas anyagok, amelyekből könnyen kezelhető, gyorsan száradó és nem gyűrődő ruhákat lehetett készíteni.

A viselettörténeti kutatások szerint az áttörést az hozta, hogy a Kőbányai Textilművek az 1968-as Budapesti Nemzetközi Vásáron bemutatta új műszálas háziruháit. Az ötlet telitalálatnak bizonyult: az otthonka olcsó volt, tartós volt, nem kellett vasalni, és a nagy zsebeiben minden elfért a zsebkendőtől a bevásárlólistáig.

A szabása egyszerű, egyenes vonalú volt, éppen ezért szinte minden testalkathoz megfelelt.

Persze a nejlonnak megvoltak a maga hátrányai is. Nyáron könnyen bele lehetett izzadni, a vékony anyag gyakran tapadt a bőrhöz, mégis kevesen panaszkodtak. Az otthonka ugyanis elsősorban munkaeszköz volt, nem divatcikk.

A magyar nagymamák egyenruhája

1982.Vaskapu utca 30/b, Rendőrség Lakcím-hivatal, Központi Lakónyilvántartó Osztály női dolgozói otthonkában
1982 Vaskapu utca 30b Rendőrség Lakcím hivatal Központi Lakónyilvántartó Osztály női dolgozói otthonkában Forrás Fortepan Magyar Rendőr

Talán nincs még egy ruhadarab, amely ilyen erősen kötődne a „tipikus” magyar nagymama alakjához. A virágos minták, a nagy zsebek, a színes gombok és a kicsit formátlan szabás mára kollektív emlékké vált.

Az otthonkás nagymama képe nemcsak a családi fotóalbumokban él tovább. Irodalmi művekben, filmekben, színházi előadásokban is gyakran felbukkan. Parti Nagy Lajos találóan „szaladgálati asszony-ruhának” nevezte. Utalva arra, hogy ez volt az a viselet, amelyben a háziasszony a nap jelentős részét töltötte.

Az otthonka egyszerre vált a házimunka, a gondoskodás és a női hétköznapok szimbólumává.

Sok családban ráadásul nem egyetlen otthonka létezett. Volt hétköznapi darab, kertészkedős változat, sőt ünnepibb, „templomba járós” vagy vendégfogadós otthonka is. Ahogy a régiek mondták: „van rendes, meg van jobbik”.

Kikopott a divatból? Nem egészen

1985. Nők a szüretben otthonkában
1985 Nők a szüretben otthonkában Forrás Fortepan Erdei Katalin

Bár a városokban ma már ritkábban látni otthonkát, teljesen soha nem tűnt el. A kisebb településeken még ma is sokan hordják, éppen azért, amiért fél évszázaddal ezelőtt megszerették: kényelmes, praktikus és strapabíró.

Az utóbbi években ráadásul érdekes fordulat figyelhető meg. Néprajzkutatók, divattörténészek és kulturális intézmények egyre többet foglalkoznak az otthonkával, mint a magyar hétköznapi kultúra emblematikus tárgyával.

Az otthonka tehát több mint kényelmes viselet. Egy darab magyar társadalomtörténet, amelyben ott van a háború utáni takarékosság, a szocialista hétköznapok hangulata, a nagymamák gondoskodása és sok millió családi emlék.

És ha őszinték vagyunk, valószínűleg mindannyiunknak eszébe jut egy kedves nagymama, aki otthonkában keverte a vasárnapi levest, miközben azt mondta: „Éhes vagy? Egyél még egy kicsit.” Az otthonka talán ezért maradt velünk ennyi évtized után is. Nem a divat miatt, hanem az emlékek miatt.

Ajánlott videó

Előfizetés

Fizessen elő magazinunkra!

RÉSZLETEK