Megvesszük a szép almát, körtét, szilvát vagy más gyümölcsöt, gondosan elrendezzük a kamrában, majd néhány nappal később már puha, nyomott darabokat találunk közöttük. Egy nedves, rosszul szellőző helyiségben ugyanis sokkal könnyebben megtelepedhet a penész.
Régi trükk: egyszerű fehér kréta
Egyes háztartási praktikák szerint érdemes néhány darab fehér krétát elhelyezni a kamrában – írja az Ireceptar.
A kréta alapanyaga jellemzően kalcium-karbonát, egyes típusoknál pedig más ásványi összetevők is előfordulhatnak. A száraz, porózus anyag képes bizonyos mennyiségű nedvességet megkötni, ezért a módszer mögött elsősorban a páratartalom mérséklésének ötlete áll. Fontos azonban, hogy a krétát ne közvetlenül a gyümölcsre vagy zöldségre helyezzük.
Tedd inkább egy kis tálkába vagy kosárkába.
Miért számít a páratartalom?

A penészgombák számára a nedves környezet kedvező feltételeket teremt. Ha a kamrában magas a páratartalom, akkor a gyümölcsök felületén könnyebben megmaradhat a nedvesség, ami felgyorsíthatja a romlást. Éppen ezért nemcsak a krétára érdemes figyelni. A kamra rendszeres szellőztetése és a túlzsúfoltság elkerülése legalább olyan fontos.
A kréta tehát nem penészirtó szer, legfeljebb praktikus kiegészítő a védekezéshez.
Nem mindegy, milyen krétát használsz
Ha kipróbálnád a módszert, akkor a legegyszerűbb, hagyományos, adalékmentes fehér kréta lehet a megfelelő választás. Ne használj illatosított, viaszolt vagy egyéb speciális kezelésű krétát. Fontos az is, hogy ne érintkezzen közvetlenül az élelmiszerekkel, valamint ha nedvességet szívott magába, cserélni kell.
A párásodás nem csak a kamrában okozhat gondot. Fűszerek tárolásánál is fontos a száraz környezet.
Még több konyhai tippet keresel?
Van egy fontosabb szabály
Bármilyen házi praktikát alkalmazol, a megfelelő tárolás az első.
A gyümölcsöket és a zöldségeket ne zsúfold egymásra, mert a rosszul szellőző. túl pakolt helyeken könnyebben felgyülemlik a nedvesség. A sérült, puha vagy már penészedő darabokat pedig minél előbb távolítsd el az egészségesek közül.
Na persze a krétás módszer érdekes, olcsó és egyszerű háztartási praktika, de nem érdemes úgy tekinteni rá, mint egy biztos penész elleni védelem. Az eltarthatóságot számos tényező befolyásolja: hőmérséklet, páratartalom, szellőzés és az élelmiszerek állapota.



