Aki ma végigsétál egy modern lakótelepi játszótéren, talán nehezen tudja elképzelni, milyen érzés lehetett ugyanezen a helyen évtizedekkel korábban. Nem volt minden játék vadonatúj, nem fedte puha gumiszőnyeg a talajt, és a szülők sem feltétlenül álltak két méterre a gyereküktől, hogy azonnal közbeavatkozzanak, ha baj van.
Régen a lakótelepek között, vagy parkok szélén, házak mögött, esetleg egy nagyobb zöldterület közepén alakítottak ki játszóteret. A gyerekek pedig pontosan tudták: iskola után pár perccel már ott nevetgéltek a többiekkel – írja az NLC.
A játszótér nem csak a gyerekeké volt
Az akkori játszóterek egyik jellegzetessége, hogy nem különültek el élesen a környezetüktől. Egy közös teret alkottak a padok, a fák, a járdák és persze a játékok. A szülők leültek egy padra beszélgetni, miközben fél szemmel figyelték a gyerekeket. Nem kellett, illetve nem is akartak minden pillanatban mellettük állni.
A játszótér egyben találkozóhely is volt. Itt futottak össze a környékbeli családok, itt ismerkedtek meg egymással a gyerekek, és sokszor a szülők is. Egy padon ülve könnyen kialakult egy beszélgetés, miközben a gyerekek hol a mászókánál, hol a homokozóban, hol pedig a környék egy másik pontján játszottak.
Beton, homok és rengeteg zöld terület
A hetvenes és nyolcvanas évek Budapestjét természetesen sok helyen meghatározta a beton. A lakótelepeken egymás mellett sorakoztak a házak, közöttük pedig utakat, járdákat, parkolókat és közösségi tereket alakítottak ki. A játszóterek környékén azonban fontos szerepet kapott a zöld terület.
Fák álltak a játékok mellett, bokrok szegélyezték az utakat, és hát valljuk be, akkoriban egy nagyobb park többet jelentett néhány kihelyezett játéknál. A gyerekek nem is feltétlenül maradtak a kijelölt területen: a játszótér körüli zöldben is lehetett bújócskázni, futkároszni vagy éppen bogarakat keresni.
A játékhoz nem kellett sok minden
Ma rengetegféle játék közül választhatnak a gyerekek, régen viszont sokszor néhány egyszerű szerkezet is elég volt ahhoz, hogy egy egész délutánt eltöltsenek a játszótéren. Mászóka, hinta, csúszda, homokozó, nem volt semmi más.
Bár a gyerekek nem feltétlenül rendeltetésszerűen használták ezeket. A mászóka lehetett hajó, vár vagy éppen erőd, a homokozóban pedig egész világokat lehetett felépíteni. A játék sokkal inkább a gyerekek fantáziáján múlt, mint azon, hogy hányféle funkciót kínált az adott játszótér.
A szülők is máshogy voltak jelen
A régi játszóterek hangulatához hozzátartozott, hogy a felnőttek és a gyerekek valamivel szabadabban mozoghattak egymás mellett.
A szülő ott volt, de nem feltétlenül irányított minden egyes mozdulatot. A gyerek eleshetett, összekoszolhatta a ruháját, felmászhatott egy magasabb játékra, és közben megtanulta, hogyan vigyázzon magára.
Ez persze nem jelenti azt, hogy régen minden jobb vagy biztonságosabb lett volna. A régi játékok között akadtak olyanok is, amiket ma már egészen biztosan nem engednének egy korszerű játszótérre. Viszont az akkori szemlélet ettől még más volt: a szülők több teret hagytak a gyerekek önállóságának.
Ez is érdekelhet
Játszótér volt a környék szíve, lelke
Talán ez az, ami igazán megkülönböztette a régi játszótereket.
A közeli házakból délután egymás után érkeztek a gyerekek. Valaki biciklivel jött, más leszaladt a lépcsőházból, így szép lassan kialakut egy nagyobb társaság. A szülők ismerték egymást, a gyerekek pedig sokszor nemcsak a barátaikkal, hanem a környék összes gyerekével találkoztak. A játszótér így egyfajta közösségi térként működött.
A lakótelepi és városi gyerekkor fontos része volt ez a fajta kint töltött idő. Nem kellett minden percet megszervezni. A gyerekek egyszerűen kint voltak, mozogtak, beszélgettek, veszekedtek, kibékültek, majd másnap ugyanott folytatták.
