Címlapsztori Lélek Sztárok

Az eljegyzés megvolt, a karikagyűrűt is hordják, mégsem házasodott össze Hajdú Péter és Eszter

Az újdonsült szülők élete most a négy hónapos Dominik körül forog, bár a tévés műsorvezető jól tudja, hogy az anya-fia kötelék egyelőre szorosabb, mint az apa-fia.

A napokban, június végén ünnepelték megismerkedésük harmadik évfordulóját, és egyben azt is, hogy kisfiuk négy hónapos lett. A család még most ismerkedik az új helyzettel, de minden percét élvezik. Eszter leginkább azt, hogy megtapasztalhatja az anyaságot, Péter pedig annak örül, hogy harmadik gyermeke is egészségesen jött a világra, és napról napra szépen fejlődik.

Sétával a kilók ellen

– Dominak nagyon jó személyisége van, türelmes és nyugodt kisbaba, gond nélkül utazhatunk vele a családhoz vagy a barátokhoz, de nem szeretnénk, ha túl sokszor kellene kimozdítanunk a nyugalmából, ezért ha nincs más megoldás, akkor bébiszittert hívok, vagy segítséget kérek valamelyik nagymamától – mondja Eszter, aki mostanság csak ritkán mozdul el a kisfia mellől. De azért hamarosan szeretne visszatérni a munkába.

– Bevallom, hogy könnyebb hónapokra számítottam. Az is lehet, hogy csak túlaggódok egy-egy helyzetet – árulja el a 27 éves édesanya, aki a stressz ellen sokat sétál Domival napközben, és mint mondja, ez a mozgás a testének is jólesik, hiszen a terhesség alatt 22 kilót hízott, bár ebből mára sokat lefaragott a mindennapos sétákkal.

Péter vágta el a köldökzsinórt

A 47 éves édesapa rutinosabb a gyermeknevelésben. Első házasságából, Sarka Katától két gyereke született, így tudja, mire van szüksége egy újszülöttnek.

– Dominik a harmadik gyermekem, ezért vannak dolgok, amiket egészen másképp látok, mint Eszter. Én talán már nem aggódom annyira egy fürdetés előtt, viszont pontosan ugyanúgy tudok örülni, amikor megfordul vagy rám mosolyog, mint az édesanyja – meséli Péter.

– Természetesen minden szabadidőmet szeretném a családommal tölteni, de be kell látnom, hogy Dominik még sokkal jobban kötődik Eszterhez, mint hozzám. Biztos vagyok benne, hogy minden anyuka érzi a gyermeke rezdüléseit, és igazán csak egy anya tudja megnyugtatni a síró kisbabát.

Hajdú Dominik a járványügyi korlátozások alatt született, ezért Péter csak a szigorú szabályok betartása mellett mehetett be a szülésre.

– Kizárólag úgy kísérhettem el Esztert, hogy nekem is ott kellett aludnom a kórházban. Fokozottan kellett vigyáznunk a vírus miatt: a szülőszobába nem léphettem be, de odamehettem az ajtóhoz, ahová közelebb hozták Domit, az orvos pedig megengedte, hogy én vágjam el a köldökzsinórt – mesél élete egyik legszebb pillanatáról Péter.

Kislányként látta először a tévében

Miközben beszélgetünk, a legkedvesebb nyári emlékük is szóba kerül. Éppen ezekben a napokban ünneplik ugyanis találkozásuk harmadik évfordulóját. Nevetve emlékeznek vissza a filmbe illő jelenetre. Eszter az RTL Reggeli szerkesztőjeként dolgozott, amikor Pétert behívta a műsorba, mondván, egy nagyon érdekes személyiség, aki sokat tud a televíziózásról, és szívesen hallana vele egy interjút. Később már nemcsak a szakma volt a közös téma, Péter udvarolni kezdett neki. Azóta volt lánykérés is, bár a kis Domi születése miatt a pár még várni szeretne az esküvővel. Addig is mindketten boldogan hordják a karikagyűrűt.

– Még kislány voltam, amikor először láttam Pétert a televízióban. Mindig megnyerő volt számomra, de a műsora jobban érdekelt, mint ő maga. Lelkesen rajongtam a médiáért, és felismertem, hogy Peti nagyon jó műsorvezető, ezért később is szívesen követtem a munkáját. Ám amikor behívtam a reggeli beszélgetésre, nem gondoltam, hogy egyszer majd ő lesz a férjem és a gyermekem apja.

Fotók: Pintér Márta, privát

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete