Címlapsztori

Súlyos műtétje után férje ápolta Esztergályos Cecíliát: „Hálás vagyok, hogy kaptam még egy esélyt”

A napokban ünnepelte a születésnapját. Mosolygós, energikus, és tele van tettvággyal – mint mondja, ennek titka az élete minden területén jelenlévő szeretet.

Annak idején nyolc és fél évesen nyert felvételt a balettintézetbe, azóta gyakorlatilag színpadon áll. Nevetve meséli, azonkívül, hogy néhányszor „futóművet” kellett cserélni benne, semmi egészségügyi gondja nincs. A mai napig gyermeki kíváncsisággal áll az élethez, folyamatosan keresi, mi mindenben tud fejlődni, kiteljesedni. Ugyan saját gyermeke nem született, a férje, bátyja és öccse családjának köszönhetően körülveszik őt kicsik és nagyok egyaránt.

Vaságyon aludt az első szerelmével

„Az öregkorról fontos tudni, ha békét és szeretetet akarsz magad körül, adhatsz tanácsot, de kizárólag akkor, ha kérik – mondja a legendás színésznő. – Persze ennyi élettapasztalattal a hátam mögött rossz nézni, ha valaki, aki fontos nekem, a vesztébe rohan, de amíg nem kérdez, hallgatok. Nincs kellemetlenebb, mint egy öregasszony a családban, aki mindig mindenkinek megmondja, mit és hogyan tegyen. Hozzáteszem, fiatal lányként én sem hallgattam senkire. De akkor az úgy van rendjén. Az embernek a tojáshéj még ott van a hátsóján, de nagyon okos. Amikor betöltöttem a tizennyolcat, már a Pécsi Balett balerinája voltam, egy pici albérleti szobában, vaságyon aludtam életem első nagy szerelmével, de mindez nem számított, mert ott voltunk egymásnak. Aztán 1961-ben felfedezett Szabó István rendező. Filmezni kezdtem, és arra gondoltam, csak el kellene végezni azt a színművészetit, ne mondják, hogy papír nélkül játszom. Szakítottam a tánccal, és mindent újrakezdtem, visszaültem az iskolapadba. Büszke vagyok arra, hogy két diplomám lett.”

Balerinaként kezdődött a művészi pályája

Cecíliát a Família Kft. Szépné Ágicájaként zárta szívébe az egész ország. Akkoriban a szakmában sokan bírálták, amiért színházi színésznő létére elment a tévébe „bohóckodni”, aztán pedig irigyelték, mert számára kilenc évig igazi kiváltságos, sztárélet következett.

„Engem is meglepett, hogy mekkora hihetetlen siker lett a Família – meséli Cili. – A hajdani szereplőkkel ma is tartjuk a kapcsolatot: Dzsupin Ibolya például azóta is az egyik legjobb barátnőm, bármikor számíthatunk egymásra.”

Csak a jóra koncentrál

A művésznő szerint a legjobb öregedésgátló, ha nyitottak vagyunk az új dolgokra, és nem hagyjuk, hogy a csalódások felőröljék a lelkünket.

„Nálam mindenkinek egy esélye van, ha azt eljátssza, nincs pardon. Ez azt jelenti, meg lehet engem bántani, el lehet engem hagyni, de aki ezt teszi, az számomra attól a pillanattól nem létezik. Nem rágódom azon, hogy jaj, miért nem kellettem neki, miért tette ezt velem. Az róla szól, az az ő baja. Én csak megköszönöm neki, hogy kiszállt az életemből, ezzel helyet adva másoknak, akik szeretnek és megbecsülnek. A szeretet a hajtóerőm, anélkül nem tudnék élni. Egy igazi szeretetgombóc vagyok! Olyan, aki gondoskodik, dédelget, ölel, és csak a jó dolgokra koncentrál. Szeretetre méltó emberekre és örömteli tevékenységekre. Nekem a színészet mellett sok éve ott van a kerámia és a festés. Ez a két dolog kikapcsol azok után, hogy a színpadon ezer fokon égek. Ha valami hiányzik, hát akkor az, hogy fizikai okokból már nem vagyok az a szélvész, aki voltam. Imádtam a szélvészt! Igaz, képes voltam pihenni is. Egy-egy nehéz próbafolyamat, premier után nagyon jólesett ellazulni a szeretteim köré­ben és a férjemmel. Életem nagy ajándéka a házasságunk” – mondja Cilike.

A Família Kft. sorozat szereplőivel a mai napig jó barátságban van

Barátnőjével együtt játszik

A Kossuth-díjas színésznőnek egy színházi jutalomjátékkal kezdődik a 2023-as év. „Dörner György a születésnapom alkalmából az Újszínházban állítja színpadra a Se itt, se ott című darabot, ami az időskor megéléséről szól. Megint együtt játszom többek között Tordai Terivel, Nagy Viktor rendezésében. A darabot Vajda Katalin írta. Február 24-én lesz a bemutató.”

Imádott férje odaadóan ápolta

A színésznő szerint a sors ajándéka, hogy ő és a férje érett felnőttként találkoztak. Úgy véli, korábban – fiatalkori temperamentumuk miatt – elmentek volna egymás mellett.

„Az életben semmi nem történik véletlenül. Minden találkozás és lehetőség akkor jön el, amikor annak itt az ideje. Korábban én is türelmetlen típus voltam, de megtanultam, türelemmel ki kell várni, hogy a vonat odaérjen, és akkor felszállni rá. Ne előbb akarjunk, mert akkor elüt, és ne utóbb, mert akkor meg elmegy. Ennek szellemében élem az életem, nem nagyon tervezek előre, és boldog vagyok, hogy újra a lábamon állok.”

Férje, Péter a lelki támasza. Erős szövetség van a házaspár között

Merthogy a színésznőnek volt egy otthoni és egy színpadi balesete 2021-ben, ami után dr. Sződy Róbert ortopéd főorvos csodát tett vele a műtőben, és ennek, valamint férje odaadó ápolásának köszönhetően újra magabiztosan, kizárólag a saját lábain jár. „Amikor volt ez a probléma, úgy éreztem, itt a vége, fuss el véle – mondja nevetve. – Ha én a mozgásomban akadályozva vagyok, az nekem a vég. Nagyon hálás vagyok az égieknek, hogy kaptam még egy esélyt két lábon.”

Fotó: Schram András, Birton Szabolcs, Olajos Piroska, Archívum