Címlapsztori Sztárok

Mágnesként vonzotta egymás Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán: 8 másodperc alatt dőlt el a sorsuk

Létezik szerelem első látásra? Sokan vélik úgy, hogy a valóságban nincs ilyen, csak a regényekben. Az ezotéria szerint viszont nagyon is megtörténhet, méghozzá a korábbi életek emlékeként. Akkor a fellobbanás nem teljesülhetett be, de az ismerősség érzése megmarad, és a felek mágnesként vonzzák egymást.

Akármennyire hihetetlenül hangzik is, a tudomány igazolja, hogy létezik a „­meglátni és megszeretni” pillanata. A tudósok azt állítják, agyunk már az első néhány másod­percben eldönti, hogy vonzónak találja-e a másikat vagy sem.

Ha igen, akkor – a teszt­alanyok 68 százalékánál – a szerelem az első nyolc másodpercben ki is alakul. Ilyenkor a szerelmes nem tudja megmondani, mi fogta meg az illetőben, csak azt, hogy ő kell neki, úgy, ahogy van. Az ezotéria szerint az ilyen találkozásoknál a felek nem megismerik, hanem felismerik a másikat. Vagyis régen is szerelmesek voltak egymásba, de a korábbi életben a kapcsolatuk nem teljesülhetett be. Most újra összehozza őket a sors, hogy az egymással szembeni karmájukat le tudják dolgozni.

Híres példa erre Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán nagy találkozása, akik átélték ezt. A fiatal színész a Miskolci Nemzeti Színházban dolgozott, Ruttkai Éva pedig vendégszereplésre érkezett az Ilyen nagy szerelem című sikerdarab női főszerepére. Mintha a végzet rendelte volna kettőjüknek. Amikor a színpadon egymásra néztek, Ruttkainak elakadt a szava, félbe kellett szakítani a próbát. Később azt mesélte:

„A saját szemem nézett vissza rám…” Latinovits így vallott: „Önkívületben játszottam…” Később mindketten azt nyilatkozták, hogy a végzetüket olvasták ki egymás szeméből, azt a józan ésszel felfoghatatlan üzenetet, hogy „te az enyém vagy, én a tiéd, jöjjön bármi, minket még a halál sem választhat el”.

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete