A sors néha kegyetlen tréfát űz velünk. Váratlanul elveszi tőlünk azt az embert, aki mindennél fontosabb számunkra. Annával 2020 novemberében pontosan ez történt. Nagyon vártam a mostani találkozásunkat, és bíztam benne, hogy ugyanúgy csillog majd a szeme, mint legutóbb, amikor a férje, Böröndi Tamás oldalán a pandémia előtt beszélgettünk.
Sosem akart igazgató lenni
„A párom emlékének tiszteletére is folytatom tovább a Vidám Színpad életben tartását – kezdi. – Tamás szívügye volt ez az általa létrehozott magánszínház, én pedig úgy érzem, tartozom neki annyival, hogy még a mostani nagyon nehéz gazdasági helyzetben is megpróbálunk talpon maradni és értékes előadásokat létrehozni. Ha valaki öt évvel ezelőtt azt mondja nekem, hogy egy napon színházigazgató leszek, nem hiszek neki, ugyanis soha nem vágytam ilyenfajta pozícióra. Bár Tamás mellett sok mindenre ráláttam, ami a színházcsináláshoz kell, negyven éve tartó színészi pályámon kiteljesedhettem színésznőként, és nem vágytam többre. A B opció az lett volna, hogy végleg megszűnik a színházunk. Ezt semmiképp nem akartam. Szeretek csapatban dolgozni, és itt nálunk nagyon jó a közösség, a háttéremberektől a színészekig.”
Anna nem tagadja, hogy a párja elvesztése utáni első sokk és a trauma után nehezen talált önmagára. Kellett két év, amíg sírás nélkül tudott beszélni a Tamással közös életükről.
„Úgy érzem, ő most is itt van velünk. Fentről terelget minket a jó irányba. Színházvezetőként sokszor kell kemény döntéseket hoznom, és a nehéz pillanatokban mindig hozzá fordulok segítségért, vajon ő mit tenne a helyemben, hogyan csinálná, milyen előadásokat mutatna be? Tamás fantasztikusan kommunikált és nagyon jó szervező volt. Imádta a hivatását. A siker, a közönség szeretete éltette. Mindenki kedvelte barátságos, közvetlen és vidám természetét.
Elvesztése nemcsak nekem, a kollégáknak is nagy fájdalom. A rá jellemző mosolygós portréját a színház előterébe is kihelyeztük, érezzük a jelenlétét. A legújabb, októberi bemutatónk, a Ments meg, szerelem! is egy olyan musicalvígjáték, ami szerintem nagyon tetszene neki. Fiatalos, lendületes darab, tele humorral és szívfacsaró pillanatokkal, a zenéjét pedig a legnépszerűbb magyar előadók dalaiból válogattuk össze.”
Különleges medált kapott ajándékba
A színházban jelenleg hét darab látható, de Anna csak kettőben játszik. „Nem akarok olyan vezető lenni, aki magának osztja ki az összes főszerepet. Teljesnek érzem a pályámat, nincs hiányérzetem. Hagyom a színészeket érvényesülni, és örülök, hogy a tehetséges kollégáim lehetőséget kaphatnak. De kétségtelen, hogy számomra színpadon lenni most lelkileg is terápia. Az Ölelj át! egy nevetős-sírós, léleksimogató történet, rengeteg humorral és küzdelemmel az újrakezdésért. Egy kicsit magamra ismerek benne, hiszen nekem is újra kellett építenem az életemet, hatalmas veszteséget feldolgozva” – mondja.
A zárkózott, szerény színésznő a hatvanadik születésnapján sem vágyott látványos köszöntésre. „Megkértem a kollégáimat, hogy ne csináljunk nagy ügyet a születésnapomból. Mégis úgy érezték, hogy szeretnének meglepni egy kedves ajándékkal. A Vidám Színpad logójából egy szép medált csináltattak egy nyaklánccal, ami igazán megható ajándék volt számomra. A fiam sem hagyta annyiban a kerek évfordulót. Annak idején Tamással sokszor nyaraltunk Olaszországban, mindketten imádtunk ott lenni. Bálinttól azt kértem, menjünk le kocsival a kikötővárosba, Triesztbe, igyunk meg egy jó kávét és lógassuk bele a lábunkat a tengerbe. A fiammal és az akkor még várandós menyemmel olyan jól éreztük magunkat, hogy egy éjszakára kint maradtunk” – meséli Anna.
A színésznő ikrei, Bálint és Emília már 28 évesek. Az első házasságából születtek. Hirtelen beugrik egy kép a régmúltból. Bájos kismamaként a pólyás babáit tartja a kezében a kispesti házuk kertjében. Fiatal volt, és boldog. Akkor találkoztam vele először. „Nem mai történet! – mondja végre nevetve. – A fiam azóta közgazdász lett, a lányom pedig színésznőnek készül a Marosvásárhelyi Egyetemen. Tehetséges művész, de nem játszottunk még együtt. Talán egy napon erre is sor kerül majd…”
Nagyon örül, hogy megint babázhat
A fájdalmas veszteség óta Anna már nem tervez hosszú távra.
„Tamás a példa arra, hogy felesleges előre gondolkodni, hiszen az életünk bármelyik pillanatban váratlanul véget érhet, így is éltünk meg minden boldog pillanatot együtt. Nélküle is a jelennek próbálok örülni, a mindennapokban megtalálni a szépet. Egy héttel ezelőtt megszületett az első unokám, Janka. Határtalanul boldog vagyok, hogy nagymama lettem. Vágyom arra, hogy minél többet jelen lehessek az unokám életében. Nagyon örülök, hogy 28 év után ismét babázhatok. Amikor az unokámra nézek, újra tudok mosolyogni.”
Fotó: Olajos Piroska
