Kispapaként kellő rutinnal rendelkezik, de most már tudatosabban osztja be az idejét. „Olivér születése környékén egy kicsit parkolópályára tettem a karrieremet, s mostanáig nem vállaltam olyan filmes munkát vagy televíziós sorozatot, ami hosszú időre elszakít a családomtól – mondja Németh Kristóf. – Fontosnak tartottam, hogy a kisbabánk érkezésére minden készen álljon itthon a házban, és a négyéves bátyja, Levente is megszokja, hogy most már nem csak egyedül ő van a középpontban. Szerencsére nagyon gyorsan összeszoktak a kicsik, nincs féltékenység köztük. Az első házasságomból született 16 éves nagyfiammal, Lócival ilyen aggodalmam nem volt, hiszen ő már kész felnőtt. Érett gondolkodású és szerelmes fiatalember. Fél éve van egy aranyos barátnője. Lóci idejének jelentős részét a suli, a golfozás és a szerelme tölti ki.”
Zenére született meg Olivér
Persze az édesapa nagyon ügyel arra, hogy a nagyfiával is legyenek közös programok. „Általában hetente egyszer tartunk egy szaunaszeánszot. Csak mi ketten, Lóci és én. Megbeszéljük, hogy kivel mi történt. Figyelek a nagyfiam érzelmi életére, fontosnak tartom az apa-fia beszélgetéseket.”
Kristóf mindhárom gyermeke világra jövetelénél jelen volt. Azt mondja, ez hatalmas érzelmi töltést adott neki, nagyon szoros lelki kapcsolatban áll velük. „Olivér gyorsan megszületett. A feleségem szerencsére csak pár órát vajúdott, könnyű szülés volt. A szülőszobában fogtam a kezét, és sokat viccelődtünk, nevetgéltünk. Zenét is hallgattunk, Michael Bublé romantikus dalaival kezdtük, és a rockot játszó AC/DC-re fejeztük be, amikor egészséges kisbabának adott életet. Mindkettőnknek örökre emlékezetes marad ez a pillanat.”
Zakopanéban teleltek négyesben
Olivér februárban már hat hónapos lesz. „Most már beálltak a mindennapok, rutinszerűen zajlik a családi életünk. Levit reggelente óvodába viszem, Olivérrel az anyukája marad otthon. Miután hazaértem az irodámból, a délutánokat általában négyesben töltjük, és amikor a gyerekeket lefektetjük aludni, Zitával figyelünk arra, hogy az esték is változatosak, izgalmasak legyenek. Ne csak anya és apa legyünk, hanem férfi és nő, hogy pontosan úgy éljünk, mint a szerelmünk hajnalán” – árulja el a 48 éves színész. A család már egy külföldi telelésen is túl van.
„A lengyelországi Zakopanéban jártunk. Nagyon jól sikerült. Igazi kikapcsolódás volt nekünk és a fiúknak is. Márciusban egy hosszabb nyaralást is tervezünk. Zitával szeretünk utazni, a Kanári-szigeteket néztük ki. A tervek szerint egy hónapra mennénk el a gyerekekkel. Talán a nagyfiam, Lóci is csatlakozik hozzánk, de ez az iskolán és a versenyein múlik. Szerencsés vagyok, mert színházigazgatóként én határozom meg az időbeosztásomat. Fiatalabb koromban akkor voltam boldog, ha havonta harminc estén színpadon álltam, most havi tíz előadásnál nem vállalok többet. A tulajdonomban lévő Fórum Színház egy magánvállalkozás, csodálatos előadásokkal. Február végén a Szappanopera című darabunknak lesz a premierje Szentendrén. Itt rendezőként vagyok jelen. Orosz Gyurival pedig a Rosszfiúk estünkkel stand-upolunk” – mesél a jelenlegi munkáiról Németh Kristóf.
Kincsvadászat a pincében
A színművész a 76 éves édesanyjával, Enikővel is szoros kapcsolatban áll. Mindennap beszélnek telefonon, és hetente egyszer biztos, hogy találkoznak. „Az anyukám 15 évvel a stroke-ja után is nagyon jó egészségnek örvend. Ellátja magát, piacra jár, és imádja az unokáit. Épp tegnap látogattuk meg őt. Még mindig abban a budapesti házban él, ahol én felnőttem. Az óvódás fiam, Levi nagyon szeretné, ha egyszer csak mi ketten ott aludnánk nála, mert nagyon izgatja, hogy milyen tárgyak vannak a pincében. Kitalálta, hogy keressünk kincseket. Megígértem neki, hogy majd sort kerítünk rá. Szeretek hazamenni a szülői házba, kellemes emlékeket őrzök a gyerekkoromból. Nekem is izgalmas lesz visszamenni a múltba. Szerintem negyven éve nem jártam a pincében!”
Atyai jó barátja volt a Mester
Benedek Miklós elvesztése nagyon megviselte Kristófot. „Micu a színművészetin az osztályfőnököm volt. Nagyon sokat tanultam tőle. A mesterem, a szakmai mércém volt. Később a Játékszínben én voltam az ő igazgatója, de játszottunk is együtt. Sokat beszélgettünk, atyai jó barátomként tekintettem rá. Hálás vagyok a sorsnak, hogy egy ilyen nagyszerű embert személyesen ismerhettem.”
Fotó: Nagy Zoltán, Dfp, Privát
