A lábai előtt hevert Európa, és még egy porosz herceg szívét is megdobogtatta. Bársony Rózsi története egy mesébe illő felemelkedés, de sajnos egy fájdalmas bukás is. A magyar világsztár ugyani a korszak viharos eseményei elől menekülni kényszerült – írja az Újságmúzeum.
Meg volt pecsételve a sorsa

1909-ben született Budapesten. Akkoriban a fővárosban a kávéházak mondhatni sorsokat formáltak. Édesapja egyébként a legendás New York Kávéház főpincére volt, így a kis Rózsi gyakorlatilag a pesti művészvilág közepébe született bele.
Egészen 5 éves korától szerepelgetett színpadon, majd egy családi pénzfeldobás alkalmával az is eldölni látszott, hogy színésznő lesz belőle.
A német színpadok ünnepelt csillaga
Bársony Rózsi mindenben kivételes volt: tökéletesen táncolt, énekelt, színészkedett. Húszas évei elején már Németországban aratott sikereket, fellépett Lipcsében, Berlinben és Drezdában is.
A közönség rajongott érte. Ráadásul úgy tűnt, a világhír kapuja is teljesen kitárult előtte. Az akkori hírek szerint még Eitel Friedrich porosz herceg is a rajongói közé tartozott. Egyszer 25 szál vörös rózsával lepte meg őt az öltözőjében.
A fordulat 1933-ban következett be

A nagy sikernek hirtelen lett vége. 1933-ban, a német hatalomátvétel után zsidó származása miatt azonnal el kellett hagynia Németországot. Egy pillanat alatt omlott össze körülötte minden.
Hazatérve szerencsére egy idő után ismét megtalálták egymást a sikerrel: Budapesten több filmben is szerepelt, többek között Dénes Oszkár és más korabeli sztárokkal együtt. Oszkárhoz később férjhez ment.
A közönség és a média rajongása is visszatért, így hát még a legapróbb részletek is fontosak voltak vele kapcsolatban. Például amikor a Csöpi nevű pincsikutyája megbetegedett, természetesen az összes újság beszámolt róla.
Még több régi hírességről olvasnál?
Újabb borzalmas fordulat
1938-ban sajnos Magyarországon is ellehetetlenült a helyzete. A neve tiltólistára került, ezért hosszú ideig csak korlátozottan léphetett színpadra. A megaláztatás egyik jelképes esete volt, amikor csak úgy engedték fellépni, ha a kamara tagjaival sem előtte, sem utána nem beszél.
A második világháború alatt Európa egykori ünnepelt primadonnája titokban egy pesti kórházban dolgozott nővérként. A későbbi években férjével külföldre költözött, de a sors ismét valahogy közbeszólt: Dénes Oszkár 1950-ben elhunyt.
Rózsi idővel újra férjhez ment és Bécsben telepedett le. Saját gyermeke sosem született, de mostoha gyerekeit szeretettel nevelgette. Élete vége felé egyébként többször visszatért Budapestre, de a tragikus napon, 1977-ben Bécs egyik kisutcáján lett rosszul. Hiába vitték kórházba, már nem tudták megmenteni.
Bársony Rózsi 67 éves korában halt meg.


