Ezotéria Lélek Sztárok

Détár Enikő elhunyt édesanyja küldte a szerelmet: „Égi vezetés segített egymásra találnunk Péterrel”

Különös véletlenek sora vezetett addig, hogy Enikő és Péter megismerkedtek. Azóta is figyelnek az univerzum által nekik küldött jelekre, és állítják, sosem hagyja cserben őket.

Immár 9 éve, hogy egy párt alkot Détár Enikő és Kiss Péter. A mai napig nevetnek azon, vajon mennyi esély volt arra, hogy egy élvonalbeli színésznő és egy jórészt civil közegben mozgó masszőr-angoltanár egymásra leljen. Mindketten úgy érzik, égi közbenjárás történt.

Az anyukája küldte Pétert

„Az életem akkoriban tele volt nehézséggel – meséli Enikő. – Egyszerre gyászoltam a véget ért házasságomat és az édesanyámat is. Egy szépséggel kapcsolatos nyilvános rendezvényre kellett mennem fellépni, de nem tudom hányszor szervezték át a napot, az órát, a percet is. Közben Péter a másik oldalon ugyanezt élte át. Eredetileg ő sem aznap jött volna oda, aztán valaki mégis úgy keverte a kártyákat, hogy megismerkedtünk. Ő masszőrként, egy könyvbemutató vendégeként volt meghívva. Én pocsék állapotban voltam, és felajánlotta, hogy kicsit rendbe hoz.”

Péter a masszázs alatt azonnal ráérzett Enikőre, akinek részéről a felszínes csevegést rögtön felváltotta a mély hallgatás. A férfi ugyanis a megérzéseit követve mondani kezdte, mi zajlik most a nő lelkében. „Mindig is spirituális alkat voltam, aki könnyen képes a másikra hangolódni, de Enci esetében ez még gyorsabban ment. Ösztönösen éreztem, min megy keresztül, és amennyire tudtam, próbáltam gyógyítani. A masszázs után azt mondta, jön máskor is. Gondoltam, Móricka meg majd elhiszi. És hamarosan tényleg ott volt. Azóta együtt vagyunk.”

Enikő nem gondolta, hogy jöhet még új szerelem az életébe. Sokáig el sem hitte, ami történik: ugyan, mit akarhat ez a 10 évvel fiatalabb srác? „Eltartott egy ideig, mire felfogtam, az égiek Péter személyében ajándékot adtak nekem. Van olyan teó­riám, miszerint őt Anyu küldte hozzám.”

Angyali gondoskodás

Enikő és Péter erősen hisz a kar­mában, abban, hogy semmi nem történik véletlenül.

„Akár jó, akár rossz az, amit éppen átélünk, alaposan ki szoktuk elemezni. Olykor úgy érezzük, egyik csapás a másik után ér minket, és csak később jövünk rá, hogy egy-egy dolog miért nem jött össze. Nem dolgunk büntetni és ítélkezni, már csak ezért sem érdemes bosszút állni soha” – vélekedik Péter. A pár hisz az angyali segítségnyújtásban, de a feketemágiát elítéli. A férfin korábban – még Enikővel való kapcsolata előtt – megpróbáltak szerelmi kötést alkalmazni, de tudatosságának köszönhetően észrevette, hogy hirtelen támadt érzelmei nem belőle, hanem külső erőből fakadnak. Enci ilyesmit soha nem vélt még felfedezni magán, de angyali gondoskodást nem is egyszer.

„Elég csak arra gondolnom, hogy soha nem ülök számítógép elé – kezdi. – Amikor egyszer véletlenül odaültem, rögtön sikerült olyasmit olvasnom, ami örökre megváltoztatta az életem. Idesorolható az is, amikor 8 hónapos terhesen autóbaleset ért, és karcolásmentesen szálltam ki a totálkárosra tört kaszniból. Vagy amikor fiatalokat segítettem ki pénzzel a vonaton, és nem sokkal később ugyanakkora összeget kaptam emberségből valakitől, amikor egy egész napos várakozás után nem volt elég pénzem az okmánybélyegre. Így vagy úgy, de mindig visszakapjuk az univerzumtól, amit adtunk.”

Figyelnek a lelkük suttogására

A színésznő úgy érzi, a párja és ő egészséges mértékben figyel a spirituális jelekre. Nem rohannak például jóshoz vagy mágushoz, ha meg akarnak oldani egy problémát, és ettől mást is óva intenek. „Rosszul vagyok az ezo-zsibvásártól, amikor valaki batikolt cuccot húz, tetováltat egy zodiákus jegyet, majd hülyére keresi magát, mert pszichológushoz járni sajnos még mindig ciki ebben az országban. Ezt mondta a jós, ez lesz – ezzel az ember lerázza magáról a döntés felelősségét. Belső önmunka helyett elszaladni kártyavetős Gizihez annyi, mint nem meghallani a lelkünk suttogását” – véli Péter.

A cikk folytatását a Story Horoszkóp különszámában találja, melyben további hírességek is megosztják személyes tapasztalataikat, misztikus élményeiket a spiritualitásról, a szellemvilágról. Keresse az újságárusoknál!

Fotó: Schumy Csaba

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete