Ikrek
Az év első felében a Jupiter, a nagy szerencsének a jelölője még az Ikrek jegyében folytatja az útját. Ennek hatására elmondható, hogy több dolog nagyon is a kedve szerint alakulhat. Megeshet, hogy a kisujját sem kell mozdítani a sikerért. Júliusban az Uránusz átlép az Ikrek jegyébe, és itt kezdi meg hét évig tartó útját. Az Uránusz levegős bolygó, amely a levegős jegyű Ikrekben nagyon jól érzi magát, ezért olyan hatásokat fejthet ki, amely miatt a jegy szülöttei úgy érezhetik, az élet napos oldalán sétálgatnak.
Aztán az év közepén a Jupiter állatövi jegyet vált, ez pedig az Ikrek pénzügyi helyzetére gyakorolhat nagyon jó hatást. Talán anyagilag soha nem állt még olyan nagyon jól, mint a következő időszakban.
Rák
Az idei év június közepén a Jupiter átlép a Rák jegyébe, és a jegy szülöttei 2026 közepéig élvezhetik a szerencsét. Olyan ritka időszak veszi kezdetét, amelyre majd öröm lesz visszatekinteni. Az élet több területén tapasztalhatja meg a szerencse istenasszonyának, Fortunának a támogatását. Érdemes lenne ingatlannal kapcsolatos ügyletbe belevágni, mert még a hosszú éve eladatlan háztól is megszabadulhat, vagy olyan ingatlanra tehet szert, amely álomotthonnak is nevezhető.
A szerelem édes angyalkája is a vállára telepedhet. A házasságokban, régi együttélésekben olyan változás következhet be, amely akár sorsfordulónak is nevezhető. Ha már egy ideje egészségi problémával küszködik, most a gyógyulás útjára léphet.
Ez is érdekelhet: Ez a 3 legtrehányabb csillagjegy: soha ne várj tisztaságot ezeknek a nőknek az otthonában

Szűz
Az Uránusz állatövi jegyváltása a Szűz jegyében születettek életére is olyan nagy hatást gyakorolhat, amikor változhat a fontossági sorrend. Elsősorban a munkában, a megélhetésben történhetnek nagy átalakulások. Esély van arra, hogy akár új munkahelyen, akár új szakmában próbálja ki magát, és találja meg a számítását.
Arra is lehetőséget kínálhat a sors, hogy a karrier létráján feljebb lépjen. Rendkívül termékeny ez az esztendő, ezért ha gyermekre, unokára vágyik, akkor a sors ez irányú álmát valóra válthatja. De a termékenység nem csak ebben nyilvánul meg, hanem abban is, hogy olyan ötletei lehetnek, amelyek aranyat érhetnek. Kopogtathat ajtaján a múlt, olyan dologgal is foglalkoznia kell, amelyről azt hitte, már pontot tett a végére.
Vízöntő
A 2025-ös évben rengeteg változás történhet a jegy szülöttének az életében. Anyagi ügyei olyan jól alakulhatnak, hogy ajánlott lenne, ha ez a téma a tabuk táborába tartozna. Mert olyan valaki is irigykedhet önre ez miatt, akivel eddig nagyon jó kapcsolatot ápolt. Ha a Vízöntő szülő, akkor a gyermekével most remekül kijöhet, hiszen a csemetéje nyitott lesz a szülője elképzeléseire.
Azzal a rokonnal is eláshatják a csatabárdot, akivel eddig nem tudott jól kijönni, vagy aki miatt nagyobb erőfeszítéseket kellett tenni. Megeshet, hogy a munkában változás következhet be. Vagy új felettese lehet, vagy ön lép a távozás hímes mezejére, mert a sors minden idők legjobb kenyérkereseti lehetőségét kínálja önnek.
Fotó: gettyimages