Egészség Lélek

Nemrég műtötték? Ezekre figyeljen, ha friss sebbel napra megy

A műtétek sokszor nyáron sem halogathatók. Ilyenkor nemcsak a megszokott módon kell kezelni a sebet, de figyelmet kell fordítani arra is, hogy megóvjuk a naptól.

Az UVA- és UVB-sugárzás kettős játékot játszik velünk: egyszerre fokozzák a D-vitamin-termelést és erősítik az immunrendszert, miközben gyorsítják a bőr öregedését, és daganatos megbetegedések kiváltói is lehetnek. A napból mindkettő egyenlő arányban érkezik, ezért amennyire jótékony lehet nyáron a szabadban töltött idő, ugyanannyira veszélyes is. Az UVA-sugárzás károsítja a bőrben lévő kollagén- és elasztikus rostokat. Az UVB a hámréteg felső részét roncsolja, hiszen a bőr színe és vastagsága megváltozik, ahogy életbe lép a káros sugárzással szembeni természetes védekező mechanizmus. A napfény tehát önmagában is árt a bőrnek, különösen, ha az adott bőrfelületet sérülés érte.

Ha iszunk, gyorsabban jön rendbe

A fényvédelemre egész évben figyelnünk kell, különösen akkor, ha érzékeny bőrről beszélünk, ami még a felszínén sebes is. Akit például fél éve operáltak, annak a bőrén erősen látszik a műtét helye, a heg még piros, de körülötte már egyre fehérebb a bőr. Ilyet bizonyára sokan tapasztaltunk már a saját testünkön. Ennek a bőrelváltozásnak a hát­terében az új bőrképződés áll.

– Egy sebészeti kimetszésnél sérül a bőr mechanikai védekezőképessége, ezért ilyenkor fokozottan kell figyelni a fényvédelemre – mondja Szabóné Fridrich Edina kozmetikus.

Emiatt érdemes minden nem létfontosságú műtétet őszre időzíteni. Nyáron és télen sokkal lassabban és nehezebben gyógyul a sérült bőr, mivel jobban ki van téve az időjárás viszontagságainak. A seb gyógyulása bonyolultabb folyamat; a sebből heg alakul ki a kollagénrostok képződése során. Ha a műtétnek csúnya nyoma marad, a seb rossz gyógyulása áll a háttérben. Nyáron különösen megnehezítik a heggyógyulást a külső-belső környezeti hatások, a hő, az izzadság, a hidratáltság hiánya. „Melegben sokkal többet izzadunk, ne feledjük, hogy ilyenkor a friss seb felületét is éri a nedvesség, illetve a savak, sók, melyeket az izzadság tartalmaz. A kánikulában nemcsak belsőleg veszítünk értékes ásványi anyagokat a verejtékezés során, de a bőrünk is könnyebben kiszárad a káros UVA-sugarak, a természetes hőleadás, illetve a nedvességmegkötő faktorok leválása miatt. Ez ellen két dolgot tehetünk. Igyunk a megszokottnál is több vizet, valamint használjunk megfelelő minőségű, lehetőleg szakember segítségével kiválasztott nappali krémet, testápolót. Nyáron a könnyebben felszívódó krémek hatékonyabbak. A megfelelő hidratálással, bőrápolással segíthetjük a heg gyorsabb regenerálódását.

Sminkmentes napok

Nyáron a smink alá mindig tegyünk fényvédő krémet.

– Kenjünk 30-50 faktoros naptejet az arcunkra, várjuk meg, amíg a bőrünk beszívja, és csak utána sminkeljünk. Amikor viszont friss seb van az arcunkon, akkor a sérült részt ne sminkeljük. Fogadjuk el, hogy a bőr egészsége fontosabb a pillanatnyi megjelenésnél!

Fontos a takarás

Szakértőnk szerint a folyamatos hidratálás mellett lényeges a heg védelme a naptól. Amikor olyan területen van a seb, amit könnyen érhet napfény, érdemes kalappal, sapkával vagy kendővel védeni. Az a friss heg, amit napoztatunk, később már sosem lesz olyan egyenletes, mint a többi bőrfelület. Egy beavatkozás után a szakember megfelelő tapaszokkal látja el a sebet a varratszedésig. Ezzel kizárjuk a külső fényhatásokat is, illetve mikroorganizmusok sem kerülnek a friss sebbe. A sebtapasznak különösen fontos szerepe van a friss műtéti nyom kezelése során. Még a kisebb beavatkozások után is két-három héten keresztül sebtapasszal kell takarnunk a bőrt. Szakértőnk, Szabóné Fridrich Edina arra figyelmeztet, hogy műtét után mindig egyeztessünk a kezelőorvossal arról, hogy nyáron mennyi ideig tartsuk letapasztva a heget.

Első a gyógyulás

A heggyógyulás során nemcsak a naptól kell védeni a bőrt, hanem a hámlasztástól is. „Sokan próbálják hámlasztókkal frissíteni a bőrt, vagy a pigmentfoltokat halványítani, de otthoni körülmények között ezt senkinek sem javaslom. Sok kárt okozhatunk a bőr elvékonyításával, hiszen meggátoljuk a természetes hámképzés folyamatát.” A radírozás helyett érdemes naponta többször hidratálni a bőrt, gyulladáscsökkentő és antibakteriális krémekkel kezelni a gyógyuló heget, letakarni, amikor napra megyünk, illetve később fényvédővel ápolni. A naptejeket manapság nem elég nyáron használni, hiszen már télen is olyan káros napsugarak érik a bőrünket, melyek tovább roncsolják a sérült hámrétegeket, és ezzel látható nyomot hagynak. Végül, a strandot és a fürdőket is kerülni kell, ameddig a seb varasodik, és utána sem szabad hosszan áztatni, mert a megpuhult bőr lassabban regenerálódik.

Kiemelt kép: AdobeStock

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete