Lélek

Erre számítsunk, ha nincs munkánk: ezekkel a feltételekkel igényelhető álláskeresési járadék

Ha valaki elveszíti a munkáját, az nemcsak anyagi, de lelki terhet is jelenthet hónapokig. Nézzük, milyen jogaink és kötelezettségeink vannak ebben a helyzetben!

Megtalálni a tökéletes, minden szempontból megfelelő munkát, bizony nem könnyű. Ezért nem árt tudni, milyen támogatást kaphatunk a két munka közötti időben, illetve azt sem, mire kötelezhetnek minket. Pados Eszter HR-tanácsadóval most ennek jártunk utána.

Ami jár, az jár

A köznyelvben munkanélküli segélyként emlegetik, és emiatt sokan ódzkodva jelentkeznek be az álláskeresési járadékra. Ám fontos, hogy erre ne alamizsnaként tekintsünk, hanem egy segítségre, ami bizonyos feltételek mellett jár nekünk.

„Az álláskeresési járadék azokat az álláskeresőket illeti meg, akik a megelőző három éven belül legalább 360 nap jogosultsági idővel rendelkeznek. Lényeges továbbá, hogy az illető akarjon munkát vállalni, tehát megpróbált állást találni, de önállóan nem sikerült neki, és az állami foglalkoztatási szerv – munkaügyi központ – sem tud megfelelő munkahelyet felajánlani számára” – kezdi Eszter.

A munkahely akkor megfelelő, ha a munkakereső egészségi állapota lehetővé teszi a feladat elvégzését, illetve az érte járó munkabér meghaladja az álláskeresési járadék összegét. Ide tartozik továbbá, hogy a felkínált munkahely és lakóhely között történő oda-visszautazás ideje nem haladhatja meg a három órát, 10 éven aluli gyermeket nevelő igénylő esetén a két órát.

Mekkora összeg és hány napig?

„Az álláskeresési járadék összegét a kérelem benyújtását megelőző négy naptári negyedévben elért járulékalap havi átlagos összegének alapulvételével kell kiszámítani. Ha az álláskereső ez idő alatt több munkaadóval állt munkaviszonyban, vagy több vállalkozói tevékenységet is folytatott, az álláskeresési járadék összegét valamennyi járulékalap alapulvételével kell kiszámítani. Az álláskeresési járadék folyósításának időtartama maximum 90 nap – magyarázza a szakértő.

Jogosan kérnek próbamunkát és ingyenes próbanapot?

A 90 nap alatt érdemes munkát keresni. Az állásinterjúk mellett gyakran felmerül, hogy az adott cég próbamunkát, esetleg próbanapot kér a jelölttől. Ez vajon jogszerű?

„A próbafeladat kérése belefér a jogszerű viselkedésbe, amennyiben arányos a betölteni kívánt állás későbbi munkakörével. Például: asszisztensi munkakörre pályázva megengedett, hogy a jelentkező adatokat vigyen fel Excelbe, majd prezentációt készítsen kördiagramm használatával. A próbanap már egy egészen más kérdés. Ingyen és bejelentés nélkül semmiképp sem érdemes belemenni. Természetesen tisztában vagyok a valósággal – mondja Pados Eszter. – Azonban minél több munkavállaló nemet mond a „feketézésre” és a szürkezónára, annál hamarabb fog a munkáltatói gyakorlatból kikopni ez a szokás.” Munkavállalóként érdemes kerülni ezeket a helyzeteket. Hiszen aki inkorrektül áll neki a foglalkoztatásnak, attól valószínűleg a jövőben sem lehet majd sok jóra számítani.

Szöveg: Kovács Vera

Fotó: Adobestock