„Azóta felnőtt lettem, nagyot változott a világ, de a karácsony ünnepe ma is a szívemnek legkedvesebb időszaka.”
A Reszkessetek, betörők! elképesztő sikere után egyértelmű volt a folytatás. Az első rész akkorát szólt, hogy egészen 2018-ig ez volt minden idők legtöbb bevételt hozó...
Tünde a megtestesült elegancia és jó ízlés. A saját háztartásában a vendégvárást művészi szintre emelte, pedig nem ezüstkanállal a szájában született. Sőt, hosszú utat tett...
A szeretet ünnepéhez közeledve megnő bennünk a vágy, hogy rendezzük a megromlott kapcsolatainkat. Miért jó, ha nemcsak fejben játszunk el a gondolattal, de meg is tesszük?
Haumann Petrát, Kisfalvi Krisztinát, Horváth Lilit és Oszter Alexandrát összeköti a közös színházi munka. De mi most arról faggattuk őket, hogyan zajlik náluk az ünneplés.
Eláruljuk, ki miként készül a karácsonyra a horoszkópja alapján, és azt is, mire számíthatunk az egyes jegyeknél, ha vendégségbe megyünk.
A színésznő egy évben vesztette el az édesapját, Oszter Sándort és a nagymamáját is. Idén mindent megtesz azért, hogy jól érezzék magukat.
Nagyon nehéz rá jegyet kapni, mert mindenki erre a balett-előadásra vágyik karácsony környékén. A világ különböző pontjairól érkeztek ide szereplők, akiknek ezt az ünnepi...
Az év egyik legcsodálatosabb időszaka a karácsony, de a szétvált családoknak sok esetben inkább a legmegterhelőbb. Hogyan ünnepeljünk a gyerekekkel – akár most, akár évekkel...
Zámbó Adrián szerint megrázó volt látni Nagy Ervint az apukájaként.

