Riport

„Megmentette a férjem a családunk életét”

A hős családapa feleségét és két gyerekétkivitte a lángoló házból, míg a legbelső szobában rekedt nagyfiát és annak terhes barátnőjét az ablakon át húzta ki.
égő ház életmentés hős hős családapa kiskunmajsa lángoló épület virág márton

Kiskunmajsán a József Attila utcai takaros ház előtt a frissen nyírt gyep, a pár napja ültetett, virágzó gyümölcsfák gondos gazdáról árulkodnak. És valóban: a tisztes szegénységben élő, háromgyerekes Zsolt és felesége, Anett évek óta csinosítgatja az otthonát, most viszont egy pillanat alatt hajléktalanok lettek. A férfi már másodszor veszíti el a házát. Először nyolc éve, amikor a hitelválság miatt megszűnt a cége, így a munkája is. Emiatt nem tudta fizetni a részleteket, ezért elveszítette az otthonát. A házaspár ennek ellenére szerencsésnek tartja magát. Bár mindenük odaveszett, a remény megmaradt, hogy újraépíthetik az életüket. Zsolt Szegeden gépkezelőként dolgozik, az út menti vízelvezető mederbe betonlapokat telepít. Naponta tíz órát dolgozik, három órát ingázik, és este, mire hazaér, hullafáradtan ül a vacsoraasztalhoz. Miközben a tűzről mesél, nem tud egyhelyben maradni, beszélgetés közben kényszeresen mozog. „Ez a ház a hatvanas években épült, amióta itt élünk, csak a baj volt az elöregedett villanyvezetékkel. Legutóbb a baleset előtt két nappal a feleségem bekapcsolta a mikrót, erre a ház külső falán a vezetékgyűjtő ponton szikraeső hullott a földre. Máskor felkapcsoltuk az udvari világítást, az utcai oszlopról bevezetett villanyvezeték durrogva, pattogva lángoló ívet húzott. Hiába szóltam az eszközkezelőnek, hogy ki kellene cserélni a teljes vezetékhálózatot… De nem keresek felelőst, hiszen amikor először elveszítettük a házunkat, az állam segített, bérlőként továbbra is itt lakhatunk.”Szerda éjjel az apa felriadt, mert a kilenc hónapos kisfiuk, Zsoltika sírdogált. Kímélni szerette volna a feleségét, ezért inkább maga kelt föl, hogy megitassa a kicsit, majd utána gondosan visszatakargatta. Újra csend borult a házra.

Márkék a lángoló házban rekedtek

Fél óra múlva Zsolt álmában megérezte, hogy valami nincs rendben. Kinyitotta a szemét. A szobára már rátelepedett az alattomos, mérgező, sűrű füst. A résnyire nyitva hagyott ajtó mögött kísérteties látványt nyújtott a lobogó lángoszlop. „Kiabálva ébresztettem a feleségemet, hozza gyorsan a gyerekeket. Kiszaladtam a konyhába, a lángok a födémet nyaldosták. Feltéptem a bejárati ajtót, a tűz azonnal levegőhöz jutott. Szerencsére a pizsamás, mezítlábas kis csapat – Anett a két kisebbik fiammal – szorosan mögöttem toporgott. De Márk és a négy hónapos terhes barátnője a legbelső szobában rekedt.”Zsolt egy pillanat alatt felmérte, hogy az udvarról a konyhán keresztül már nincs visszaút. Kiszaladt az utcára, átugrott a szomszéd kétméteres kerítésén, és a hátsó, lőrésszerű ablakhoz sietett. Azonban hiába szólongatta a fiát és a barátnőjét, a két fiatal a torkát fojtogató füst-től meg sem tudott szólalni. Az apa beverte az ablakot, a sikoltozó kismamát a karjánál fogva kihúzta, majd ugyanúgy kimentette a fiát is. Őket füstmérgezéssel szállították a kiskunhalasi kórházba. Mire megérkeztek a tűzoltók, már nem nagyon volt mit menteni. A födém leszakadt, amikor a lángoló konyhából két gázpalackot kihoztak. Napokkal később az életveszélyessé vált épület bejáratát szalagkordonnal zárták el. Odabent mindenütt a pusztítás nyomai látszanak: üszkös bútorok, kormos gyerekjátékok, üvegszilánkok, megolvadt tévé…

Életét adná a családjáért

A hajléktalanná vált család átmenetileg visszaköltözött Zsolt szüleihez, oda, ahonnan tíz évvel ezelőtt elmenekültek. Zsolt fiai még ma is képtelenek beszélni a történtekről. Dávid sírva szalad az udvarra a kérdések elől. Édesanyja nyugtatókkal alszik. Könnyes szemmel meséli, hogyan kapta fel a köhécselő Zsoltikát, fogta a rémült Dávid kezét, és szaladt az udvarra. Ahol zokogva kérte a férjét, mentse meg Márkot és annak barátnőjét, Izabellát is. „Csak az járt a fejemben, hogy ne történjen semmi bajuk – magyarázza a családanya. – Tudom, a férjem mellett akkor is biztonságban voltunk, amikor a hitelválság idején elveszítettük a házunkat. Most pedig megmentette a családunk életét.”Zsolt azt feleli, az életét is odaadná a családjáért. A ház ugyan romokban, de ő jobban aggódik a fiáért és a menyéért, akik a lány szüleinél húzzák meg magukat. „Ez volt életem legborzasztóbb éjszakája, sok idő kell, mire túltesszük magunkat rajta – véli Zsolt. – A fiam attól félt, a párjával együtt bennég a házban. Neheztel rám, mert nem vittem ki a barátnőjével azonnal. Remélem, az idő múlásával megérti, hogy nem maradt időm őket ébresztgetni.”

Volt biztosítás a házra

A tűzoltók elsődleges vizsgálata szerint a tüzet vélhetően a konyhában, a fotelágy fölötti zárlatos konnektor okozta. Zsoltéknak volt biztosításuk, most abban reménykednek, hogy karácsonyra visszaköltözhetnek a felújított otthonukba.