Lélek Riportok

Így működik a gyakorlatban a (be)vonzás törvénye: 6+1 egyszerű lépés, hogy elérje a céljait

Legyen az egy új otthon, csodás utazás, felsőbb fok a karrierlétrán vagy meghitt párkapcsolat – a vágyunk tárgya talán egy karnyújtásnyira van tőlünk, csak kicsit „meg kell dolgoznunk” érte.

Az álmaink beteljesülése az egyik legalapvetőbb emberi szükségletünk, ösztönösen arra vagyunk kódolva, hogy addig menjünk, küzdjünk, amíg el nem érjük őket. De bárcsak olyan egyszerűen történne minden, mint a filmekben! A szakértők szerint nem is baj, ha sóvárgásunk tárgyáért végigjárjuk a kijelölt utat, elegendő időt eltöltve minden állomásán, hiszen így tudjuk majd igazán értékelni, ha elérjük, és közben így fejlődünk mi is. Életvezetési tanácsadók javaslataiból szemezgettünk azért, hogy a vágyálmok ne csak elérhetetlen illúziók legyenek.

1. Tisztázzuk, mit szeretnénk!

A vágyak megfogalmazásánál kezdődik minden, de hogy valóban tudatosítsuk őket – és később erre folyamatosan figyelmeztetni is kell magunkat –, jobb, ha fogunk egy darab papírt és tollat, és lejegyezzük. Nagyon fi­gyeljünk arra, hogy a lehető legpontosabban öntsük szavakba a kívánalmakat. Tehát ahelyett, hogy azt írnánk: „Sikeres karriert szeretnék”, inkább valami olyasmi kell, hogy: „Szeretném, ha legközelebb nekem ajánlanák fel az előrelépési lehetőséget a cégnél”.

2. Miért is?

Miután eldöntöttük, mit akarunk, kérdezzük meg önmagunktól, hogy miért pont ez a vágyunk tárgya. Ezzel a lépéssel biztosíthatjuk magunknak, hogy valóban a mi célunk, és nem mások, más tényezők befolyásolnak minket.
Ezeket a kérdéseket kell feltennünk magunknak:

  • Miért akarom ezt?
  • Képes vagyok érte mindent meg­tenni?
  • Mi hasznom származik belőle?
  • Ha arra gondolok, hogy elérem, mit érzek?

3. A (be)vonzás törvénye

Most, hogy egyértelműen megvan a cél, itt az ideje, hogy a kívánságot egy képzeletbeli horgászzsinórra akasszuk, és kidobjuk az élet tengerébe. Innentől kezdve pedig igyekezzünk minél inkább gondolni a „csalira”, és bármilyen módon segíteni a bevonzását. Ez a pont ugyanolyan fontos, mint az elhatározás vagy a megfogalmazás, még ha elsőre nem is hiszünk benne annyira. Azzal, hogy sokat gondolunk az álmainkra, esetleg többször ki is mondjuk őket, még több esély van a beteljesülésükre. Erre nincs egyetlen biztos módszer sem, mindenki másban hisz, másképp él vele.

Van, aki meditál vagy imádkozik, de az is segíthet, ha felmondjuk a vágyainkat egy diktafonra. Bármelyik módszert használhatjuk, vagy akár ezek kombinációját is – a lényeg, hogy jól beépüljön a tudatunkba. Az ismétlésben óriási erő rejlik, ezért naponta többször, hangosan mondjuk ki az ábrándokat, vagy újra és újra írjuk le őket. Sokan úgy nevezik ezt a folyamatot, hogy a vonzás törvénye, ami egyszerűen annyit jelent, hogy magunkhoz vonzzuk azt a dolgot, amit szeretnénk. Ez lehet pénz, jobb állás vagy egy magánéleti fordulat is. Tehát, ha tisztán hiszünk abban, hogy jó dolgok fognak történni velünk, akkor nagyobb eséllyel meg is történnek. De vigyázzunk, mert az ellenkezője is igaz – ha azt mondogatjuk, hogy az elképzelésünk lehetetlen, vagy nem érdemeljük meg, akkor nem is kopogtat be hozzánk.

4. Napi gyakorlás

Elérkeztünk a cselekvés idejéhez. Nem elég csak ülni a babérokon, és várni az álmok beteljesülését. Ha még egy aprócska lépést is teszünk a vágyaink felé, már megnöveljük az esélyét, hogy be is toppan az életünkbe. Az életvezetési tanácsadók javaslata szerint napi gyakorlásként írjunk le 2-3 tevékenységet, melyekkel közelebb vihetjük magunkat a célállomáshoz, majd a nap végén ellenőrizzük, meddig jutottunk. Nem volt időnk ezek elvégzésére? Semmi baj! Itt rendkívül fontos a magunkba vetett hiten és bizalmon kívül a türelem is.

5. Korlátok átugrása

Muszáj felkészülnünk arra, hogy a sikerhez vezető út soha nem zökkenőmentes. Számos kihívás jöhet szembe, de az előrelátás és a tudatosság sok mindentől megóvhat. A két leggyakoribb megpróbáltatás a negatív gondolkodásmód és a mérgező emberek. Ha azon kapjuk magunkat, hogy az önbizalomhiány és a korlátozó cselekvések csapdájába kerültünk, igyekezzünk behozni a mindennapokba a pozitív gondolatokat és a reményt. Amennyiben mások akadályozzák az utat – például azzal, hogy leértékelnek, kritizálnak bennünket, vagy aláássák az álmainkat –, akkor kicsit távolodjunk el ezektől az illetőktől. A motivációnkat semmi és senki nem veheti el tőlünk.

6. Erősítsük meg az elhatározásokat!

Amíg az álmok megvalósulnak, hetek, hónapok telhetnek el. Ez a két eszköz sokat segíthet koncentráltnak, pozitívnak és elkötelezettnek maradni ez idő alatt:

  • Megerősítés – Igyekezzünk mindennap elmondani magunknak egy biztató mondatot. Például ezt: „Érzem, hogy egyre közelebb kerülök az álmaim megvalósításához.”
  • Tárgyi alkotás  – A víziótáblák (a vágyainkat és életcéljainkat ábrázoló képek, fotók és idézetek gyűjteménye) nagyszerű eszközök ahhoz, hogy a kívánságaink testet öltsenek, és még jobban láthatóvá váljanak.

+1 Dicséret magunknak

Az „álom-utazásunk” során döntő fontossága lehet a fejlődésünk felismerésének. Időnként dicsérjük meg magunkat, amiért nem tértünk le az útról, akármilyen nagy csatákon vagyunk is túl. Ezek a pillanatok sokat segítenek a pozitív gondolatok fenntartásában, és ne feledjük, a mentális erő talán a legnagyobb eszközünk arra, hogy az álmainkat el is érjük, hiszen mindenre képesek vagyunk.

Szöveg: Sinkó Edit

Fotó: Adobestock

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete