Nőként egyedül nagyobb kihívás lehet útra kelni, de Ildikó mindig magabiztosan viselkedik, és hallgat az ösztöneire. Kalandozásai során háborús övezetekben is megfordult, részt vett a riói karneválon, csobbant a jeges vízben az Antarktiszon, és egy cementszállítón utazott egy eldugott szigetre. Beszállókártyáival már megtelt egy cipősdoboz, amelyet örök emlékként őriz.
Észak-Koreába is
Mindig a külföldiek társaságát kereste
Már gyerekként is érdekelték az idegen kultúrák. „Kíváncsi kislány voltam, a szüleim kertjében hintázgatva azon méláztam, hogyan él a többi kisgyerek a világ más részein. Mindig olyanok társaságát kerestem, akik számomra egzotikusak voltak, a szomszédban a félig orosz kislánnyal barátkoztam, a strandon pedig a külföldi turista gyerekekhez mentem oda. Ez a kíváncsiság kíséri végig az életemet” – kezdi történetét Ildikó, aki 18 évesen járt először külföldön, a ballagására kapott egy római utazást.
„A főiskola alatt mellékállást vállaltam, és a megspórolt pénzemet utazásra fordítottam. Mindig azt néztem, hová utazhatok, és igyekeztem megtalálni a legolcsóbb módot. Például Moszkvába is ekkoriban utaztam el busszal. Ösztöndíjat nyertem, amely lehetővé tette, hogy Finnországban tanuljak, ekkor ültem először repülőn. A szakmai gyakorlatomat Németországban töltöttem, majd Angliában szereztem meg a másoddiplomámat. Az első Európán kívüli útjaimat az Angliában eltöltött éveim alatt szerveztem, három munkahelyen dolgoztam, hogy biztosítsam az anyagi hátterét. 24 évesen egy hátizsákkal egyedül nekivágtam Ausztráliának és Délkelet-Ázsiának, és a tervezett három hónap helyett fél évet kalandoztam.”
Hajszolja az új kalandokat
Ildikónak nem az utazás a főállása, a mai napig munka mellett szervezi a túráit. Sales és marketing területen dolgozott, azonban úgy döntött, összeköti a kellemest a hasznossal, ezért megpályázott egy légiutas-kísérői pozíciót.
„A munkám révén sok helyre repültem és kedvező áron jutottam hozzá a jegyekhez. Azon kaptam magam, hogy nem csupán a szabadságaimon, hanem az összes szabadnapomon utazom. A házizsákom mindig össze volt készítve, sokszor 40-50 órákat voltam talpon, alvás nélkül, egyik járatról landoltam, és máris a másik járaton találtam magam. Volt egy álmatlan éjszakám, amikor azon tanakodtam, hány ország létezik: elkezdtem listát írni, és arra gondoltam, mi lenne, ha eljuthatnék mindenhová” – meséli Ildikó, aki a gyönyörű tájak mellett veszélyes helyeken is járt.
összebarátkozott
a helyikekkel
„Amikor már a 150. országnál tartottam, rájöttem, hogy minden lehetséges, az is, amit korábban elképzelni sem tudtam. Vannak olyan desztinációk, ahol akár ott is hagyhatom a fogam, ha valami nem úgy sül el. Egyes országokban mindössze 1-2 napot töltöttem, mert nem volt biztonságos. Szíriában és Líbiában a háború idején voltam, és Jemenbe is akkor utaztam, amikor kitört a polgárháború. Sehogy nem lehetett bejutni, ezért Ománból cementszállító hajót stoppolva utaztam el Szokotra szigetére. Két nap oda, két nap vissza a tengeren hánykolódva, a fedélzeten hálózsákban aludtam a csillagos ég alatt – a sziget viszont egy igazi földi paradicsom. Rajtam kívül egy turista sem volt, még a helyiek is csodálkoztak, hogy kerültem oda. Hasonlóan rázós volt Afganisztán és Líbia is. Előfordult, hogy Líbiában mindenhova követtek, elvették a táskámat, nem működtek a nagykövetségek, és a beszállókártyámat se adták ki engedély nélkül. Örülök, hogy épségben hazaértem.”
úti cél volt
Kipróbálja a helyi ételeket
A listáján az utolsó hivatalos ország, amit kipipálhatott, Szaúd-Arábia volt.
„Több évbe került, mire sikerült megszerveznem, hogy bejuthassak az országba. Hasonlóan nehéz volt a Közép-Afrikai Köztársaság vagy Egyenlítői-Guinea felkeresése is, de a különleges élmények kárpótolnak a nehézségekért. Megszálltam már beduin barlangban, aludtam jurtában Ulánbátor külvárosában, éjszakáztam gambiai kunyhóban víz és áram nélkül. Szintén egyedülálló élmény volt az Antarktiszon a nulla fokos vízben megmártózni és az expedíciós hajón pingvinfajtákról tanulni. A hajónk ugyan majdnem karanténba került, de ezt feledtette a kristálytiszta levegő, a végtelen jégmezők és a gyönyörű táj. Olyan csend van arrafelé, mint sehol máshol. Etiópia is nagy hatással volt rám, Afrikában az Omo-völgyben a Hamer törzshöz is eljutottam, olyan érzésem volt, mintha a National Geographic hasábjain sétálnék. Ruandában gorillákat nézegettem, Svalbardon, a Spitzbergákon pedig jegesmedvéket” – mesél az élményeiről Ildikó, aki az utazásai során igyekszik minél jobban magába szívni a kultúrát.
a pingvinekről tanult a hajón
„Szeretek helyieknél megszállni, tömegközlekedéssel járni, és bárhová is utazom, megkóstolom a nemzeti ételeket. Ettem már Délkelet-Ázsiában száznapos fermentált tojást, Izlandon erjesztett cápahúst, Kambodzsában bogarakat, kenguru- és krokodilhúst, Észak-Koreában kutyahúst, a Fülöp-szigeteken pedig fiókás tojást, amelyben látszott az embrió. Az elmúlt években a nemzetközileg el nem ismert államokat céloztam meg, de jártam a kuriózumnak számító Dagesztánban, Ingusföldön és Csecsenföldön is. Nincs olyan hely, ahova ne mennék vissza.”
A biztonságára nagyon ügyel
Ildikó azt vallja: egyedül utazni a legjobb önismereti tréning, hiszen minden helyzetet magának kell megoldania. A biztonságot azonban nem veszi félvállról. „Legtöbbször a családnak sem mondom el, hova utazom, hogy ne izguljanak, viszont mindig van egy kontaktszemély, akinek megadom az útitervemet. Igyekszem belesimulni a környezetbe, tiszteletben tartom az adott ország kultúráját, eszerint viselkedem és öltözködöm. Kerülöm az éjszakai utazást, vagy családok mellé ülök az éjszakai buszokon, vonatokon. Sötétedés után nem mászkálok egyedül, és nappal is nyitott szemmel járok.”
fotó: instagram/endlesstravelcoma
