Sztárok

„Nem lehetsz az életedben menekülő állat”

A Kojot című akciódráma főszereplője egy tehetséges színész, Mészáros András. De ki ez a vagány fiatalember, aki dublőr nélkül csinálta végig a veszélyes forgatást?
centrál színház főszereplő holczhaffer csaba kojot kostyál márk rendező mészáros andrás

Az elmúlt hetekben egy majdnem elhallgatott mozifilm került a figyelem középpontjába. A Kojot a vidéki Magyarországon lévő kiskirályokról és az ellenük fellépő kisemberekről szól. A történet nagyon életszagú, és kísértetiesen hasonlít a magyar valóságra. „A rendező kifejezetten olyan szereplőket keresett, akik nem ismertek a nagyközönség számára. Eredetileg egy másik szerepre hívtak be, de végül a főszerep lett az enyém. Több vidéki helyszínen forgattunk, Máriahalmon, Gyermelyen és Bajnán. A forgatás igen megterhelő és kimerítő volt, az utolsó héten ráadásul párhuzamosan próbálni is kezdtem a Centrál Színházban, ami azt jelentette, hogy szó szerint éjjel-nappal dolgoztam, nem csoda, hogy le is betegedtem. Az utolsó forgatási napon 38 fokos lázzal csináltam végig a jeleneteket. Akkor sérült meg a vállam. Persze a forgatáson a verekedős részeknél, egyet leszámítva, nem volt dublőröm. Kaszkadőrök nélkül bunyóztunk, épp úgy, mint fiatalkoromban, amikor árnyékbunyót játszottunk a haverokkal a suli udvarán, Rákospalotán. A forgatás azért kicsit keményebb volt… néha még mai is érzem a vállam, ha elfekszem vagy megerőltetem” – meséli Mészáros András, aki nagyon büszke erre a filmszerepére.

Folytatás a Meglepetés magazinban!

Akciós előfizetési ajánlatunk

Video