„Modern bútorokkal berendezett, fiatalos otthonom van, a konyhám is ilyen stílusú. Modellként korábban többször dolgoztam Japánban, Kínában és Thaiföldön, néhány szép és érdekes tárgyat magammal hoztam a távoli utazásaimról. A lakás különböző helyiségeiben vannak, hogy mindig szem előtt legyenek, hiszen kedves emlékek jutnak róluk eszembe” – meséli Eszti. „Dunaújvárosi lány vagyok, nálunk a magyaros konyha a jellemző. Anyukámtól és a nagymamámtól elsősorban ezeket tanultam meg. Manapság is gyakran főzök csirkepörköltet, rakott krumplit és húslevest. Amióta a fővárosban lakom, sokfajta hatás ér, én is megpróbálkoztam a reformkonyhával, készítettem vegán ételeket és paleo sütiket is. Halat és tengeri herkentyűket sosem csinálok, mert nem szeretem. Szerencsére a párom, Ákos is inkább a hagyományos, magyaros ízeket részesíti előnyben. Az utóbbi időben egyre több konyhai eszközt szereztem be, olyanokat is, amelyekről korábban azt hittem, hogy feleslegesek. Fokhagymanyomót például sokáig nem használtam, de rájöttem, hogy nagyon hasznos, könnyebb vele a főzés. Ma már nyitott vagyok minden konyhai újdonságra, örömmel bővítem a gyűjteményem. Sőt, konyhai tippeket is szívesen adok a Tükröm tükröm című műsoromban.”
Iszak Eszter: „Gyakran főzök csirkepörköltet! „
2018. március 22.
1 perc az átlagos olvasási idő

-
Megosztás
Kapcsolódó cikkek
TOP Cikkek
Receptjeink
Balázs Klári címlapfotózás
Gidamentés
Szofi a gólya
Csomagolásmentes üzlet
Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete
Címkék
50+
b. molnár márk
barnyák mónika
barátság
bata kata
család
debreczeni csilla
egészség
endrei judit
esküvő
ezotéria
gyász
holczhaffer csaba
házasság
karantén
karácsony
klinikai szakpszichológus
konyha
korhatártalanul
koronavírus
lélek
makai gábor
műsorvezető
pszichológus
páhy anna
párkapcsolat
recept
receptneked
retró
rtl klub
sorozat
sport
szerelem
szexuálpszichológus
sztárszerző
szurovecz kitti
színész
színésznő
Tv2
vermes nikolett
válás
ványik dóra
x-faktor
énekesnő
önbizalom