Sztárok

Rippel Feri: „Úgy döntöttem, 100 évig élek!”

Egy megújult Rippel Feri látható vasárnap esténként A Nagy Duett színpadán. A 47 éves artista még időben hallgatott a figyelmeztető jelekre, és teljes életmódváltással elérte azt, hogy most sokak számára példakép.
artista egészséges életmód holczhaffer csaba nagy duett rippel feri Tv2

Az idei évben Rippel Feri élete látványos fordulatot vett. Kirobbanó formában van, és új barátnője, a 22 éves Viktória oldalán nagyon boldog. „A közösségi oldalamon ismerkedtünk meg. Mint kiderült, Viktória már két évvel ezelőtt bejelölt a Facebookon, de akkor nem vettem észre, mert mindig olyan sokan írnak. Februárban aztán valahogy ez a közösségi oldal ismét feldobta Viktória nevét  és fotóját, és elkezdtünk beszélgetni. Elmondta, szimpatikus neki, ahogy élem az életem, példaképének tart. A kapcsolatunkban az is benne van, hogy tanulni szeretne tőlem, én pedig mutatom neki a helyes utat. Szeretem ezt a jelenlegi állapotot. Sosem voltam még ennyire kiegyensúlyozott, mint most. Testileg, lelkileg és emocionálisan is jó életet tudok biztosítani magamnak.” Az artista Rákospalotán él, abban a családi házban, ahol a gyerekkorát töltötte. „Miután elváltam a feleségemtől, visszaköltöztem a szülői házba. Egy telken lakom az édesanyámmal és az öcsémmel, Viktorral, de mindegyikünknek megvan a saját lakrésze. Nagyon szeretünk együtt lakni, számos emlék köt ide. Például édesapám mindenről eszembe jut. Sajnos lassan négy éve nincs velünk.”

Édesapja is artista volt

A Rippel testvérek édesapja, Rippel Ferenc artista volt, a Trio Cortez elnevezésű produkcióval lépett fel. „Apám nagyon erős, izmos ember volt. Úgy tudott fekvőtámaszt csinálni, hogy a lába a levegőben volt, és csak a kezével érintette a padlót. Ez nagyon nehéz mutatvány, nekem sosem sikerült szabályosan végrehajtani. Nem tűrte a rosszaságot, lezserséget, sem a munkában, sem a sportban. Kemény kézzel fogott minket, és tanított meg a különböző artistaszámok alapjaira. Csak felnőttként jöttem rá, hogy milyen igaza volt. Eredmények csak úgy születnek, ha az ember odateszi magát” – véli a nemzetközi hírű artista. Feri és az édesapja életútja között az a legszembetűnőbb, hogy mindketten 40 éves koruk körül váltottak. „Amikor az öcsém, Viktor megszületett, apu abbahagyta a színpadi szereplést, mivel két kisgyerekkel nehéz lett volna állandóan utazni. Az artista pályát befejezve, a Tungsramnál helyezkedett el tervezőmérnökként, mivel ilyen irányú iskolát is végzett. Jóllehet, a gyárból ment nyugdíjba, a szíve mélyén előadóművész maradt.” Feri a negyvenes évei elején szintén váltott – csakhogy ő életmódot.

„Abból leszünk, amit eszünk”

„Néhány évvel ezelőtt nagyon rossz egészségi állapotban voltam. Zakatolt a szívem, állandóan izzadtam, fájt a fejem, hasmenés gyötört. A tükörben egy 96 kilós, tohonya alak nézett vissza rám. Aztán egy éjszaka nagyon rosszul lettem, halálfélelmem volt. Akkor határoztam el, életmódot váltok, nem várom meg, amíg súlyos beteg leszek” – meséli Rippel Feri. Az artista beleásta magát az emberi test anatómiájába, a természetgyógyászatba és a helyes táplálkozás tudományába. „Számos szakkönyvet olvastam, és kerestem a lehetőséget, hogy minél jobban megismerjem a testemet és önmagam. Szép lassan rájöttem, hogy mi jó nekem, mitől leszek egészségesebb és élettel telibb. Átálltam a ketogén diétára. Nem eszem finomított fehér cukrot, tésztát, tejtermékeket és lisztes alapanyagú ételeket. Ezáltal száműztem a méreganyagokat a szervezetemből, és látványosan megfiatalodtak a sejtjeim. Nemrégiben elmentem egy állapotfelmérésre, ahol egy elektromos mérőszerkezettel kimutatták, a fizikai kondícióm egy 16 évesének felel meg.” Rippel Feri néhány éven belül ötven lesz, ezért is elégedett az eredménnyel. „Az emberi testet időről időre meg kell szervizelni, akárcsak egy autót. Ha ötezer kilométerenként elvégezzük az olajcserét a kocsinkban, akkor nem árt, ha a testünkre is kellő figyelmet fordítunk, hiszen abból leszünk, amit eszünk.”

„Annyi gyerekem lesz, amennyit az élet ad”

Feri arra is odafigyel, hogy a saját fiának, a 7 éves Herkulesnek mutassa a helyes utat. „Herkulest közösen neveljük az édesanyjával, Viviennel. Szerencsére mindketten egyetértünk abban, hogy nem tömjük cukrokkal, csokikkal. Persze, ha megkívánja, ehet, de egyre inkább követi az én példámat, többnyire olyan dolgokat eszik, amiket nálam lát a konyhában.” Feri nem bánná, ha Herkulesből egy napon szintén artista lenne. „Ahogy édesapám annak idején finomat terelgetett minket a testvéremmel erre a pályára, én is ugyanúgy teszem a saját fiammal. Gyakran mesélek neki a munkámról, hogy felkeltsem benne az érdeklődést. Herkules sokat sportol, dzsúdózik, van esély arra, hogy folytassa a pályánkat. Izgalmas és változatos szakma a miénk. Rengeteget utazunk, szép helyeken szállunk meg, a közönség szeretete is végigkíséri az életünket. Miért ne kívánnék különleges és kiváltságos életet a saját fiamnak?” Rippel Feri a további gyerekvállalásról sem mondott le. „Van érzékem a gyerekekhez, szeretném, ha Herkulesnek lenne kistestvére. Annyi utódom lesz, amennyit az élet ad. Úgy döntöttem, 100 évig fogok élni, abba pedig jó néhány gyerek belefér!” – mondja nevetve.

„Már jönnek ki tiszta hangok a torkomon”

Ripper Feri korábban sosem énekelt színpadon, sőt, valamiféle szégyellőség is volt benne, amikor felkérték, hogy vegyen részt a TV2 A Nagy Duett produkciójában. „Nem láttam magamban fantáziát, de a szerkesztők meggyőztek, és nagyon örülök, hogy elvállaltam a szereplést. A partneremet, Tóth Andit nem ismertem korábban, de jól kijövünk egymással. Neki fantasztikus hangterjedelme van, az én torkomon már néhány énekóra után jönnek ki tiszta hangok is. Ez örömmel tölt el és bizakodással, mert azt hittem, vállalhatatlan versenyző leszek” – árulja el nevetve Feri.

Akciós előfizetési ajánlatunk

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete