Sztárok

„Egyik sorscsapás jött a másik után”

Árad belőle az életszeretet és a pozitív energia. Látszólag minden a legnagyobb rendben van Katja körül. Pedig a mosoly mögött egy igazi családi drámával szembesültünk. Amin Katja átment az utóbbi egy évben, ahhoz igazán kell a lelki erő!
hatósági tolmács holczhaffer csaba játszóház lelki erő művészi pálya pedagógus sebestyén katja sorscsapás szórakoztató tévéműsor sztárban sztár leszek zsűri

A Sztárban sztár leszek! színpadán profikat megszégyenítő teljesítményt nyújt. A zsűri imádja, a közönség lelkesen küldi rá a szavazatokat. A közel 38 éves Katja úgy érzi, végre a helyére került, ország-világnak megmutathatja, ki is ő valójában! „A hétköznapokon négy-öt munkahelyem van. Pedagógus vagyok, játszóházat vezetek, hatósági tolmácsként tevékenykedem, esténként pedig egy belvárosi pinceklubban énekelek. Muszáj sokat dolgoznom, mert két gyerekünk van, és a nyugdíjas, nagybeteg szüleimnek is szüksége van rám”– mondja a versenyző. Katja családi életére később még visszatérünk, előbb azt szeretném megtudni, miért jelentkezett a szórakoztató tévéműsorba.

Folytatás a Meglepetés magazinban!

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete