Lélek Sztárok

Orosz Györgynek a felesége a legnagyobb kritikusa: „Kriszta őszintén elmondja, ha valamelyik poénomat nem tartja elég ütősnek”

Napjaink egyik legnépszerűbb stand-up komikusa, akit a fellépéseire a párja is elkísér. Kriszta a munkájában is támogatja Gyurit. Ahogy mondják, össze vannak nőve!

Állítása szerint az egész családja nagyon humoros, tinédzserként pedig úgy tudott bekapcsolódni a felnőttek beszélgetésébe, ha egy-két jól irányzott poént ő is eleresztett. „A családi eseményeken gyakran ötvenen is összejöttünk, a közös nyelvünk pedig a sokrétű humor volt, hiszen kétkezi munkás és felsővezető is tartozott a famíliához. Szerettem ezeket az összejöveteleket, és a mai napig rendszeresen visszajárok Debrecenbe, ahol a szüleim, a rokonaim laknak” – mondja Orosz György, aki 30 éves koráig az alföldi városban élt.

Eredeti szakmája reklám-és marketingmenedzser, de 18 évesen már a saját vállalkozását irányította, miközben egyetemre járt. „Kereskedőként kezdtem, négy irodaszerüzlet és egy nagyker tulajdonosa voltam. Harmincéves koromban döntöttem el, hogy felszámolom a vállalkozásaimat, és Budapestre költözöm.”

Ehhez persze kellett egy olyan lelkes társ, aki támogatta őt az elképzelésé­ben. Párját, Kállai Krisztát a helyi, városi rádióban ismerte meg. „Mindig több dolgot szerettem egyszerre csinálni, így kerültem a debreceni rádióhoz, Krisztával a reggeli műsort vezettük. Hamar kiderült, hogy a közös munka mellett a magánéletünket is együtt képzeljük el. Ennek már 12 éve.”

Gyuri és Kriszta nem házasodtak össze, de a lánykérés már megvolt. „Az Atlanti-óceán felett egy repülőgépen kértem meg a kezét. Egy kicsit nyálasra sikerült, és mindketten halálosan zavarban voltunk.”

Gyuri azt mondja, úgy élnek, akár az olasz házaspárok, magas hőfokon. „Gyakran vitatkozunk, de utána mindig megöleljük egymást. Sosem fekszünk le haraggal a szívünkben. Mi már nem tudnánk külön élni, össze vagyunk láncolva” – mondja nevetve.

A humorista a poénjait először a párjának mutatja meg, és csak azután kerülnek a közönség elé. „Kriszta a szűrőm, mivel ő a menedzserem és a Stand Up Comedy Humortársulat vezetője. Jó szeme van a sikerhez, és persze azt is őszintén elmondja, ha valamelyik poénomat nem tartja elég ütősnek.”

Orosz György nemcsak a remek humoráról ismert, hanem a magas intelligenciájáról is. Egy nemzetközileg elfogadott teszt szerint 135 feletti az IQ-ja, ahová csak a népesség két százaléka tartozik. A humorista jelenleg egy telt házas országos turné kellős közepén jár, mindemellett forgatókönyveket is ír. „A színpadi jelenléten kívül van egy kevésbé látványos munkám. Népszerű hazai tévésorozatokba vicces jeleneteket és gegeket írok.”

És hogy egy napon kié lesz a hagyatéka? „Nincs még gyerekünk, de természetesen beszélünk róla, és szerencsére egyformán gondolkodunk ebben is. Örömmel várjuk, ha jön, de el tudjuk fogadni azt is, ha nem. Hiszen azt, hogy mit hoz a jövő, senki nem tudhatja előre. Egyébként keresztgyerekből négy is van! És akkor a fiatal, humorista mentoráltjaimról még nem is beszéltem…”

Fotó: privát

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete