Az egykori jampi srácból rock and roll nagypapa lett Fenyő Miklós, akivel eredetileg az egy szem unokájáról, Balázsról szerettünk volna beszélgetni, ám hamar kiderült, a zenész már nem csak egyszeres nagyszülő.
„Elárulok valamit, már kétszeres nagypapa vagyok! Néhány nappal ezelőtt a fiam, Dáci révén egy kislány is érkezett a családunkba! A kórházba nem mehettem be, de a fiamék már hazavitték Laurát, és találkoztam vele” – újságolta boldogan az örökifjú énekes.
Erre innunk kell! Kérsz egy pohár bort vagy pezsgőt? – kérdeztem tőle, de Miki paradicsomlével is beérte. Szóval, hogy tetszik a nagypapaság? Egyszer azt mondtad nekem, ha a mintaapaságot csillagos ötösnek tekintjük, akkor jóindulatúan hármas fölé osztályzatot adnál magadnak, mert amikor a gyerekeid, Dáci (47) és Dió (45) kicsik voltak, kevés időt töltöttél velük, hiszen állandóan koncerteztél a Hungáriával.
„Ez így van. De hozzáteszem, a gyerekeim pontosan úgy szeretnek, mintha csillagos ötös apukájuk lettem volna. Ezt ők mondták, nem én erőszakoltam ki belőlük. Megnyugtat, hogy nagyon szoros a kapcsolatom a gyerekeimmel, az unokáimat pedig egyenesen imádom, és túlzás nélkül állítom, nagypapaként már ötös vagyok. A kisiskolás Balázst én csak Mikulásnak becézem, és úgy osztom be a teendőimet, hogy mindig jusson időm rá. Sokszor jön hozzám és én is megyek hozzájuk. Egy kerületben lakunk, csak ők az angyalföldi részen, én pedig az Újlipótvárosban. Elmondhatatlanul bensőséges viszony van köztünk. Érzi, mennyire különleges számomra. A vele töltött idő színtiszta öröm, amikor Mikulással vagyok, csak rá figyelek, csavargunk, beszélgetünk. Jó humora van, sokat nevetünk. Egyébiránt én sosem voltam az unokájával gügyögős nagypapa, sokszor tanítom Mikulást szemtelenségekre. A vagányságot tőlem örökölte” – árulja el Miklós.
Zongoraművésznek szánta az édesapja
A kislegény még kétéves sem volt, amikor a nagypapája margitszigeti koncertjén nézőként vett részt. „Mikulás kívülről tudja az összes slágeremet. Három-négy éves korában szégyenlősebb volt, nem szívesen énekelt előttem, de most megint szeret, én pedig szívesen hallgatom őt. A menyem tanítja zongorázni, jó hallása van. Mikulás tavaly a színpadra is feljött, ő nyitotta meg a nyár végi koncertemet. Nagyon ügyesen konferált fel, nem volt lámpaláza. Meglepően lazán viselkedett, szerintem van színpadi érzéke…” – mondja Fenyő Miklós, aki annak idején szintén gyerekként kezdett el zongorázni.
„Apám diplomás gépészmérnök volt, ugyanakkor művészi hajlammal megáldott, muzikális ember. A saját maga örömére, vagy a nagy családi összejöveteleken gyakran leült a zongora mellé, és játszott nekünk. Ő talán abban reménykedett, hogy belőlem zongoraművész lesz, mert már hatéves koromban zongoratanárhoz járatott. Csakhogy én képtelen voltam más művét szolgai módon előadni, ebben nem találtam örömömet. A kreativitás már akkor is buzgott bennem, öntörvényűen megváltoztattam a kottát, és azt játszottam le, amit én akartam. Többnyire a korszak rock and roll slágereit” – meséli nevetve.
