Címlapsztori Sztár

Anyagilag függetlenítené Pankát Liptai Claudia: „Nálunk nem lehet csak úgy lébecolni”

Liptai Claudia szókimondó, ugyanakkor következetes anya. Sok időt tölt együtt a gyerekeivel, és hisz abban, hogy a legnagyobb útravaló az önállóság.
liptai claudia és gesztesi panka

Panka 19 évesen már anyagilag független, és egyre inkább bizonyítja, hogy nemcsak híres szülei nyomdokain halad, hanem maga tapossa ki az utat. Nem véletlen, hiszen erős mintát látott maga előtt.

Édesapjának, Gesztesi Károlynak remek üzleti érzéke volt, és Clau is korán elkezdett dolgozni, a gyereknevelésben pedig mindig határozott elveket követett.

„Ha normális értékrendet mutatsz a gyerekeidnek, ha látják, hogyan élsz, az beléjük ivódik.

Abban is következetes vagyok, hogy nálunk tanulni kell, létre kell hozni valami produktumot, nem lehet csak úgy ellébecolni. Azt a nevelést kapják, hogy keressenek pénzt maguknak is, osszák be a zsebpénzüket, és ne érezzék azt, hogy a fán is terem” – fogalmazott egy interjúban Clau.

„Kettősség van bennem”

liptai claudia és gesztesi panka
A kulisszák mögött a műsorvezető édesanyaszerepben Forrás TV2

A műsorvezető mindig is céltudatos volt, nem várt arra, hogy a sült galamb a szájába repüljön. Talán kevesen tudják, de a diploma megszerzése előtt négy éven át még számítógépes tenyérjóslással foglalkozott. Jól emlékszik, milyen volt, amikor ő volt ennyi idős, mint Panka.

„Gór Nagy Mari színiiskolájába jártam még a főiskola előtt. 19 évesen már épp elköltöztem otthonról. Egy barátnőmmel közösen osztoztunk egy albérleten a Bécsi úton.”

Az első castingjára Árpa Attila hívta el.

„Együtt jártunk főiskolára, ő producernek, én színésznek tanultam. A casting után jelezték, hogy ez most nem sikerült. Aztán később mégis felhívtak, bekerültem a Csííízbe Koltai Róberttel, Beleznay Endrével és Magyar Attilával. Akkor egészen más volt a televíziózás” – elevenítette fel az emlékeit a műsorvezető, akinek munkája a mai napig sokrétű és változatos.

Úgy tűnik, ez az energia Pankára is átragadt, ugyanis modellként is kipróbálta magát, reklámokban dolgozott, és a közösségi oldalaira is rendszeresen készít tartalmakat, miközben az egyetemen nemzetközi gazdálkodást és ekonómiát tanul.

„Elsőéves hallgató vagyok, és szeretem használni az eszemet.

Kettősség van bennem: egyfelől művészlélek vagyok, másfelől viszont nagyon is racionális beállítottságú, a matematikát kifejezetten kedvelem.”

Még több igazi magyar hírességről olvasnál?

„Nem voltam mindig ott a lányomnak”

gesztesi panka nagy duett
Claudia joggal lehet büszke a lányára Forrás TV2

Panka sokáig hallani sem akart a show-bizniszről, ám A Nagy Duett színpadán ragyogott: itt vált igazán egyértelművé, hogy a tehetség és a színpadi jelenlét nála családi örökség. Édesanyját is meglepte, milyen erő és képesség rejlik benne. A műsor nemcsak fontos felismeréseket hozott számukra, hanem még szorosabbá fűzte kapcsolatukat.

„Nem voltam mindig ott Pankának, amikor kellett volna.

Az elmúlt kilenc hét azonban olyan közösséget teremtett közöttünk, amit már soha semmi nem tud elszakítani. Ezt én nagyon köszönöm” – vallotta be őszintén élő adásban a műsorvezető. Clau azt is elszólta, hogy lánya már nem kap zsebpénzt, a saját bevételeiből él.

Szülőként lehetőségem van arra, hogy utat mutassak, de valójában egy csomó döntést nekik kell meghozniuk. Én egy dolgot adhatok, és ebben nagyon hiszek: önállóságot.”

Nem titkolja, büszke arra, hogy Panka rengeteg erőt és energiát fektet abba, hogy megteremtse a saját lehetőségeit, ugyanakkor az anyai féltés is ott munkál benne.

„Az aggódó anyai szívem mondatta velem, hogy árnyoldala is van annak, amikor az ember ilyen fiatalon kimegy a reflektorfénybe, hiszen nem tudja, hogy mire számíthat… és akkor még ott vannak a negatív kommentek is, amikkel szembe kell néznie, hiszen el kell fogadni, hogy bármennyire is szeretnénk másoknak tetszeni, nem mindenki fog szeretni minket.”

„Saját lakást szeretnék”

liptai claudia és gesztesi panka
Claudia önállóságra neveli Pankát Forrás Archív Schumy Csaba

Bár Claudia már sokszor beszélt a szakma árnyoldalairól, ugyanakkor örülne, ha gyermeke ugyanazt a hivatást folytatná, amit ő maga is örömmel csinál.

„Van bennem egy természetes aggodalom, de alapvetően inkább boldoggá tesz, hogy Panka is elkezdi azt az utat, amin az édesapja is járt, és ami a mai napig nekem is olyan sok szép élményt ad.”

A műsorvezető már készíti fel magát lélekben, hogy Panka lassan kirepül a családi fészekből.

„Egyfelől azt mondom, menjen, hiszen az a dolga, hogy felfedezze a világot, másfelől viszont borzalmasan fájni fog a leválás, és tudom, hogy rengeteget aggódom majd miatta. A felnőtt élet ugyanis azzal is jár, hogy az ember magára keres, a számláit időben befizeti, mos, bevásárol, s netán még ebédet is főz.Ezeket a dolgokat most még Ádámmal mi csináljuk meg helyette.”

Panka azonban nagyon is tudatos. A Nagy Duettben kapott honoráriumot sem tapsolta el felelőtlenül, hanem félretette.

„Az egyik barátnőmmel már tervezzük, hogy összeköltözünk, de az albérlet túl drága, és a bérleti díjat pénzkidobásnak tartom.

Most próbálok utánanézni, hogy milyen lehetőségeim vannak a hitelfelvételre. Szeretnék egy saját lakást” – árulta el Panka, aki bízik abban, hogy az éneklés terén új lehetőségek találják meg.

Örömmel mondana igent például a Dancing with the Stars vagy az Ázsia Expressz felkérésére is. Azt is tudja, ahogyan eddig mindenben, édesanyja ebben is támogatná, és arra biztatná, hogy vágjon bele.

Nyaranként a cukrászdában is dolgozott

Panka egyelőre még nem tudja pontosan, merre viszi majd az útja.

„Sok minden érdekel, szerintem olyan felnőtt leszek, aki nem egy dolgot csinál egész életében, hanem több mindent kipróbál. Éppúgy, mint a szüleim. Cukrász biztos nem leszek. Pedig anya férje, a nevelőapukám, Ádám révén kipróbáltam már azt is.

Diákként, nyári munkában dolgoztam az érdi cukrászműhelyében, de rájöttem, hogy nem az én világom.

A sütikészítést meghagyom azoknak az embereknek, akik ezt a szakmát szenvedéllyel csinálják. Nem szoktam túlságosan előre gondolkodni, inkább a jelenben élek, és az adott napból szeretném kihozni a legtöbbet.”

Ajánlott videó