Érdemes megfogadni a hozzáértők tanácsát! Kis odafigyeléssel ugyanis 50 felett is egészségesek és fittek maradhatunk, ha elhagyunk néhány rossz szokást.
# dohányzás
A kutatók úgy vélik, hogy a 65 éves korban leszokók közel 10 százaléka legalább 8 évvel hosszabbítja meg az életét.
Cikkünkben nem a nyilvánvalón káros, öregítő szokásokról lesz szó, mint a dohányzás vagy a túlzásba vitt alkoholfogyasztás. Hanem azokról a tevékenységekről, vagy...
Kemény próbatétel vár arra a párkapcsolatra, melyben az egyik fél megrögzött dohányos, míg a másik ki nem állhatja a cigarettát.
Az természetes, ha hűvösek a végtagjaink a téli hónapokban, amikor kinn tombolnak a mínuszok. Ám ha időjárástól függetlenül, a melegben is gyakran jelentkezik ez a tünet...
A hipertónia a fejlett országokban – így Magyarországon is – népbetegségnek számít. Statisztikák szerint a felnőtt lakosság 15-20 százalékának határérték feletti a vérnyomása...
Az utóbbi időben a szokásosnál is többet lehetett hallani, olvasni a médiában az alternatív dohánytermékekről a cigarettázás visszaszorítása kapcsán. Az alábbi hírt a...
Az Univerzum először csak óvatos, kisebb jeleket küld, hogy nem azon a csapáson haladunk, ami a vállalt feladatunkhoz visz közelebb.
Cooky úgy gondolja, nem nevelheti fel a fiát cigarettafüstben, ezért elhatározta, leszokik a dohányzásról.