Uncategorized
Az utóbbi időben a szokásosnál is többet lehetett hallani, olvasni a médiában az alternatív dohánytermékekről a cigarettázás visszaszorítása kapcsán. Az alábbi hírt a nemzetközileg mértékadó brit egészségügyi hatóság, a Public Health England tett közzé a közelmúltban.

Public Health England (PHE)

 

  • A Public Health England, azaz az állami brit egészségügyi hatóság 2013. április 1-jén jött létre azzal a céllal, hogy több mint 70 egészségügyi szervezet szakembereinek munkáját egyetlen közegészségügyi intézet keretein belül hangolja össze. A legújabb tudományos eredményekre épülő szaktanácsadást, szakmai támogatást nyújt a kormánynak, az önkormányzatoknak, a nemzeti egészségügyi szakszolgálatnak, a parlamentnek és az iparági szereplőknek.
  • 5500 alkalmazottat foglalkoztatnak: többségük tudós, kutató és egészségügyi szakember.
  • Nyolc helyi és négy regionális központjuk van (Észak-Anglia, Dél-Anglia, Közép-Anglia és Kelet-Anglia), továbbá egy integrált regionális központjuk működik Londonban. Szorosan együttműködnek Wales, Skócia és Észak-Írország, valamint más országok egészségügyi szakembereivel is.

 

Az állami brit egészségügyi hatóság 2020. március 4-én adott ki sajtóközleményt Tévhitek táplálta aggodalmak miatt félnek a dohányosok elektromos cigarettát használni a cigaretta helyett. (False fears preventing smokers from using e-cigarettes to quit) címmel, amelyben az intézménynek a témában készült aktuális jelentését is publikálták.

 

Az alábbiakban ennek a jelentésnek a leglényegesebb megállapításait foglaltuk össze:

 

  • A jelentés szerint továbbra is helyes és támogatandó az az ártalomcsökkentést célul kitűző egészségpolitika, amelyet az Egyesült Királyságban alkalmaznak a cigarettázás visszaszorítása érdekében, és újból megerősíti, hogy az e-cigaretták használata jóval alacsonyabb egészségügyi kockázattal jár, mint a cigarettázás.

 

„Annak ellenére, hogy egyre kevesebben gyújtanak rá, a cigarettázás továbbra is a fő oka a megelőzhető haláleseteknek és betegségeknek, amelyek ráadásul egyenlőtlenül érintik a társadalom egyes rétegeit. Ezért az egészségre potenciálisan kevésbé ártalmas, a dohányzás alternatíváját jelentő, nikotintartalmú eszközök továbbra is döntő szerepet játszhatnak az egészségkárosító hatás mérséklésében.” (8. o.)

 

“A párát képező, nikotintartalmú termékek egészségügyi kockázata töredéke a cigarettáénak, ami nem jelenti azt, hogy ezek a termékek kockázatmentesek.”  (10. o.)

 

  • A jelentés szerint támogatandók azok a kezdeményezések, amelyek igyekeznek rábírni a dohányosokat, hogy térjenek át az alternatív termékek használatára, amennyiben nem szoknak le a cigarettáról.

 

. Azokat, akik még soha nem gyújtottak rá, el kell tanácsolni mind a dohányzástól, mind az e-cigaretta használatától. Az e-cigarettázókat pedig arról kell meggyőzni, hogy kizárólag legális forrásból származó termékeket használjanak, és szokjanak le teljesen a hagyományos cigarettázásról.” (10. o.)

 

  • A jelentés megerősíti, hogy a párát képező termékek növekvő használata nem akadálya a dohányzás visszaszorításának.

„Az adatok […] azt mutatják, hogy a párát képező termékek nem hátráltatták a dohányzás visszaszorítását a felnőttek körében.” (13. o.)

 

  • A jelentés szerint aggodalomra ad okot a félretájékoztatás a dohányzási szokásokat és az egészségügyi kockázatokat illetően.

 

A dohányzók körében egyre gyakoribb az olyan vélemény az e-cigaretták okozta ártalmakról, amely nem felel meg a tudományos tényeknek. Azoknak az aránya (a felmérésben megkérdezettek körében), akik szerint az e-cigaretta használata kevésbé káros, mint a cigarettázás, 2019-ben 45-ről 34 százalékra esett vissza. Ez a tévhit különösen azon dohányosok körében elterjedt, akik nem használnak e-cigarettát. A jelentés szerint fontos lenne folyamatosan nyomon követni a dohányzással kapcsolatos vélekedéseket, mivel a kutatók attól tartanak, hogy a dohányosokat eltántorítják az e-cigarettára való átszokástól a biztonságos használatot megkérdőjelező híradások. (12.o.)

 

„Az Egyesült Államokban nagy számban előfordult tüdőmegbetegedések és halálesetek nem hozhatók összefüggésbe azokkal a párát képező termékekkel, amelyeket Angliában, szigorú szabályokat betartva forgalmaznak.” (10. o.)

 

Az említett közleményt és a jelentést az alábbi linkeken érheti el angol nyelven: