Szolnokról a fővárosba költözött, éjszakai életet élő népszerű, fiatal zenészként talán senki nem hitte volna róla, hogy egy nap felelősségteljes, szerető családapa lesz, mégis így történt. Felesége, Váradi Judit megszelídítette őt, és a hatvanas években összeházasodtak. Két gyermekük született, István és Barbara. Lánya azt meséli, volt idő, amikor ennek a szép családnak a létrejötte leginkább édesanyja türelmén múlott.
A külsején megbotránkoztak
„Apukám, mielőtt családos ember lett, a zene és a barátai miatt sokat élt az éjszakában – meséli Bergendy Barbara. – Mindemellett láncdohányosként napi öt doboz cigit szívott el, akkor még a huszonöt szálas fajtából! Aztán a bátyám érkezésével minden megváltozott. Szakított a régi életvitelével, és elkezdett felelős felnőttként viselkedni. Az együttes tagjaira is ő vigyázott, készségesen hazafuvarozta őket, amikor felöntöttek a garatra.”
A Bergendy zenekar a hetvenes években sikert sikerre halmozott, nyugat-európai országokban is felléptek. Legismertebb lemezük talán az 1973-ban megjelent Hétfő, amihez egy családi történet is fűződik.
„Az album minden szempontból hű lenyomata volt a kornak, amelyben éltünk – mesélte Bergendy István egy online portálnak. – A nap minden órájához tartozott egy szám, vagyis összesen huszonnégy. Az öcsémnek, Péternek, aki amúgy másképp gondolkodik, mint én, másképp beszél, és teljesen más világban él, akkor járt a fia, Peti iskolába. Mára filmrendező. Készült róla egy szám, az Iskolatáska, ami akkora sláger lett, hogy senkit nem érdekelt többé a lemez másik huszonhárom száma.”
Erre talán kevesebben emlékeznek, de a Bergendy együttes egy időben kemény rockot is játszott. Ekkor a zenész egy ideig, ahogy fogalmaz, „fél hajjal, fél szakáll-lal, fél arccal” járt-kelt. 1981-ben nem volt ez egyszerű!
„Volt, hogy a feleségemmel elmentünk a Skálába vásárolni, és azt mondta, menjek előre, mert nem hajlandó velem mutatkozni, szégyellte a kinézetemet. Három méterrel mögöttem jött, és tiszta ideg lett, mert velem ellentétben hallotta, amit rólam beszéltek az emberek. Végül szilveszterkor, megkésett ajándékként levágtam a féloldalas szakállam” – mesélte nevetve Bergendy.
Gondoskodó nagypapa volt
Lánya, Barbara már a kopasz korszakából „ismerte” az édesapját. Mint mondja, a zenész rendkívül családcentrikus volt. „Bármilyen későn végzett éjjel, akár az ország távoli csücskében, mindig autóba ült, és hazavezetett, hogy velünk együtt ébredhessen – meséli Barbara. – A hétköznapokat édesanyánk vitte, de Apu is sokat foglalkozott velünk, a lakásunk egyszerre volt otthon és alkotóműhely. A készülő dalokról kikérte a véleményünket, fontos volt számára, mit gondolunk. Zenei nevelést kaptunk, a bátyám zenész lett, én pedig művészettörténészként maradtam a kultúra közelében. A szüleinkkel nagyon jókat beszélgettünk. Apu vidám, optimista ember volt. Ma is előttem van, ahogy mondta, amikor valami gondom volt: ha esik, állj az eresz alá! Imádta a családi programokat, és nagyon szeretett enni. Az ő esetében nem igaz a Hadd főzzek ma magamnak! című slágerük szövege, mert Anyukám főztjét szerette a legjobban. A jó magyaros konyhát, a pörköltet, a kolbászt, a kocsonyát. Nagyon szeretett piacra járni, és mindig mindenből jóval többet vett volna, mint amire szükségük volt, ha Anyukám nincs mellette, és nem állítja le. Igaz volt a kapcsolatukra: Apu a fellegekben járt, és Anyu, amikor szükség volt rá, lehozta a földre. Jó nagypapa is volt. Ládaszám hordta a zöldséget-gyümölcsöt az unokáinak, és boldogan játszott velük. A nagyfiamnak ő volt a kedvenc sakkpartnere, és motivációt adott neki, hogy a papa folyton legyőzi” – mondja Bergendy lánya, majd nagy sóhajjal hozzáteszi: úgy hiányzik nekünk.”
A koronavírus áldozata lett
Halála előtt néhány héttel még kitűnő egészségnek örvendett, bevásárlás után kettesével hordta fel a 6 x 2 literes ásványvizes pakkokat az emeletre. „Nagyon váratlanul és rövid idő alatt veszítettük el őt – meséli Barbara. – Amikor megjelent a Covid-járvány 2020-ban, Apukám elkapta a koronavírust, és alig néhány hét leforgása alatt leépült. Akkoriban még nem voltak védőoltások. Az orvosok és az ápolók mindent megtettek érte a kórházban, bennünket is beengedtek hozzá speciális öltözetben elbúcsúzni. Szörnyű helyzet volt, sok idő kellett, hogy feldolgozzuk az elvesztését. Azzal vigasztaltuk egymást a családban, hogy Apukánk teljes életet élt, a pályáján csodás sikereket ért el, boldog családi élet adatott meg neki, és nagyon szerettük, szeretjük őt. A dalaiban és az emlékeinkben örökké él.”
Forrás: www.origo.hu
Fotó: Privát, Mti
