Csendes a zalavári falucska, amikor érkezünk. A redőnyök felhúzva, nem kell már a délutáni szunyókáláshoz a sötétítés. Abigél is felébredt, jöhetnek a látogatók. Az öt hónapos kislány hatalmas szemekkel, csendben figyeli, mi történik. A fotós kollégám rögtön fényképezni kezd, nehogy aztán sírásra görbüljön a szája, ám ő, amíg ott vagyunk, ugyanolyan békés, mosolygós marad. A szülei szeme fénye, akit nagyon vártak. Soltészné Závec Georgina kálváriája nyolc éve kezdődött, 2010-ben. A csinos, energikus nővérke Hévízen dolgozott, és egyre többször vette észre, hogy lázas, ami felszökött, aztán kisvártatva le is ment. A furcsa jelenség nem hagyta nyugodni; vérvételt kért, ami gyulladást mutatott a szervezetében. „Ezt akár el is hanyagolhattam volna – idézi fel Gina. – Mégsem tettem, utána akartam járni, mitől lázasodom be. Góckutatásra küldtek, jött a mellkasröntgen, hasi ultrahang, fül-orr-gégészeti kivizsgálás, CT, MRI. Akkor látták, hogy a májam és a tüdőm elszórtan elváltozásokat mutat. Májbiopsziát javasoltak, pedig a vérképem már teljesen normális volt, és a gyulladás is eltűnt. Csak a szövettani vizsgálatok mutatták ki, hogy ritka betegség támadta meg a szervezetem; egy speciális daganatot hordozok. 27 éves voltam, így csak kapkodtam a fejem, mi történik.” Hála a gyors és pontos diagnózisnak, Gina a gyógyulás útjára lépett. Csakhogy nem gyógyszerek vagy terápia segített rajta, mert erre a betegségre nincs kezelés. Májcserét javasoltak neki, a mája ugyanis akkor már menthetetlen volt. Egy hónapig tartott, mire feldolgozta, mi vár rá. Ha nem műtik meg, meghalhat. Egy évvel később került fel a transzplantációs listára, nagyon sok vizsgálaton esett át, és várakozott. 2013-ban a várólistára való felkerülés után másfél évvel telefonáltak, hogy megfelelő szervet találtak, ami Európából érkezik. Szerencsére még csak náthás sem volt, így szeptember 26-án hajnali négykor műteni kezdték. A majd hatórás műtét hatalmas hasi vágással kezdődött, és az új, egészséges élet reményével ért véget.
55 kapocs, 3 hét kórház
Gina gyorsan gyógyult, az intenzív osztályról is hamar kiengedték. Már a második nap után sétált. Bár számított rá, hogy fogyni fog, a súlya alig moccant lefelé. Miután kiengedték, sokáig nem ment közösségbe, csak szájmaszkkal fogadott látogatókat. „Ha nevettem vagy tüsszentettem, fájt – emlékszik vissza a fiatal nő. – Egyébként szépen gyógyultam. Féltettem a sebem, hiába tudtam, hogy belül is összezárták, mindenben óvatos voltam. Amikor ráadtam a fejem a műtétre, az orvosaim azt ígérték, az új májammal kisbabám is lehet. Ez hihetetlenül sok erőt adott.” Nem sokkal ezután Ginára rátalált a szerelem; megismerkedett a férjével: Attilával. „A feleségem gyönyörű nő, energikus, mindig mosolyog, nem volt nehéz beleszeretnem – meséli a férj, amikor délután hazaér a munkából. – A betegsége miatt én is jobban odafigyelek néhány dologra. Például nem lepem meg citrusfélével, grépfrúttal – azt nem ehet. Szilveszterkor nem koccintunk pezsgővel, mert alkoholt sem ihat. Segítek a házimunkában, hogy kíméljem. Cipekedni sem engedem. A kislányunk tervezett baba volt, hiszen bizonyos gyógyszereket nem szedhetett Gina, a baba egészségére káros vizsgálatokat is elhalasztották. Császárral szült, amire végül én is bementem.”
Játék baba a sorstól
Amikor Abigél megszületett, majd négy kilót nyomott. A várandósság teljesen komplikációmentes volt, és a császármetszés miatti vágás ma már csak újabb bizonyíték arra, hogy mi mindent kibír az emberi test. Alul a metszés, feljebb a májműtét, balra a tüdőből vett minta helye látszódik. Mind rózsaszín, mind halványodik, mind beforrt. Gina, bár nem szoptathatja az új májra kapott gyógyszerek miatt a kislányát, annál többet babusgatja. Abigél örömében sikítozik, gőgicsél és nevet. A faluban lévő anyukák a csodájára járnak, mert a kislány átalussza az éjszakákat, alig sír, mindig ragyog. „Játék baba”, csak így becézik. Pedig csupán a szülei boldogsága sokszorozza meg a jó tulajdonságát és a hálát, amit akkor éreznek, amikor ránéznek.
„Elkezdtem újra kézimunkázni”
Ginának két hobbija volt. Amíg nem volt gond a májával, addig focizott, akár csatárként is rúgta a labdát. A műtét előtt azonban abbahagyta a sportot, félt, ha megsérülne, az megakadályozza a májcserét. Így aztán a másik szenvedélye került előtérbe, és a hosszú lábadozás alatt újra elővette a fonalat és a tűt. A kézműveskedés kikapcsolta, feltöltötte. Aztán a várandóssága óta leginkább Abigélnek varr, lassan be is kellene keretezni a sok kis hímzett képet, amit a babaszobába szeretne kitenni.
