Amikor a „szerencsetollunkat” visszük dolgozatot írni vagy vizsgázni, lekopogjuk a fán, ha valami jóban reménykedünk, vagy megfogjuk a gombunkat, ha kéményseprőt látunk, talán nem is gondoljuk, hogy vannak emberek, akiknek az egész életét az ilyen szertartásos cselekedetek határozzák meg. „Az átlagember, ha véletlenül otthon hagyja a kabaláját, morog egyet az orra alatt, de bemegy vizsgázni – aki azonban kényszerbetegséggel él, az ilyenkor azonnal katasztrófát lát maga előtt, és komoly esély van rá, hogy visszafordul az ajtóból” – mesél az obszesszív-kompulzív zavar, más néven a kényszerbetegség vagy OCD hátteréről dr. Makai Gábor klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta. A babonás rituálét és a betegséget jelző kényszert épp ez különbözteti meg egymástól: amíg csak egyszerű szokásról van szó, amit – ha nem jön be – akár le is cserélhetünk, addig nincs gond. Ha azonban azt vesszük észre, hogy az életünk és a tetteink feletti ellenőrzés már nem a mi kezünkben van, akkor szakemberre van szükségünk.
Azt gondolja, a rituálé védelmezi
„Az obszesszív-kompulzív tünetegyüttes a mentális zavarok egyike, a szorongásos kórképek közé tartozik” – fogalmaz a szakember. Aki ezzel a problémával küzd, annak a fejében sokszor jelennek meg kényszergondolatok: például vezetés közben eszébe jut, hogy akarata ellenére félre fogja rántani a kormányt, és balesetet okoz, vagy anyaként, bár nem akarja, bántani fogja a gyermekét. Jellegzetesek az illető önképétől idegen, furcsa szexuális gondolatok, vagy a vallási megszállottság, illetve a szennyeződésektől való túlzott félelem is.
„Ezeket a kínzó, feszítő, akár tragédiákat előrevetítő gondolatokat csak egyféleképpen védheti ki: egy kényszeres, rituális cselekedet végrehajtásával, például azzal, hogy háromszor kopog az ajtófélfán, vagy bizonyos sorrendben rendezi el az otthonában a tárgyakat, esetleg a normálisnál sokkal gyakrabban és alaposabban mos kezet” – mondja dr. Makai Gábor. Az illető nem egyszerűen egy ártalmatlan babonával szeretné biztosítani egy helyzet jó kimenetelét, például egy állásinterjú sikerét. Ő egy életet, egészséget fenyegető katasztrófát lát maga előtt, ezt próbálja elhárítani a kényszercselekedettel. A cselekvéssor ráadásul sokszor saját maga számára sem kellemes, de nincs hatalma felette, muszáj megtennie, hogy feloldja a végzetes gondolat okozta szorongást.
A maximalizmus mögött is ez állhat
A kényszercselekedetek mennyiségükben messze meghaladhatják az észszerű szintet. Az ajtó bezárásának ellenőrzése még teljesen hétköznapi dolog, de ugyanez tízszer már a kényszerbetegség tünete lehet. Rituálékényszer esetén a beteg úgy érzi, hogy ha nem végez el egy számára is teljesen értelmetlen sorozatot, akár naponta tízszer, százszor is, akkor nagy baj fog történni. Sokszor ez a probléma áll a túlzott maximalizmus, perfekcionizmus és megfelelési kényszer hátterében is.
Örökletes tényezők és traumák a háttérben
Becslések szerint a probléma az emberek 2,5-3 százalékát érinti, bárkinél kialakulhat. Van, akinél egy időre veszi át a kontrollt, de sokan vannak azok is, akiknek tartósan megkeseríti az egyéni és a családi boldogulását. „Kifejlődésében örökletes tényezők is közrejátszanak, de a személyiségfejlődés korai szakaszában elszenvedett traumáknak is lehet szerepe benne. Egyes elméletek a szerotonin nevű ingerületátvivő anyag termelődésének zavarait hozzák vele kapcsolatba. Van, akinél már gyerekkorban mutatkoznak a jelei, de akármilyen életkorban felléphet” – mondja dr. Makai Gábor.
A szakember szerint aki felfedezni véli magán az OCD tüneteit, annak érdemes megpróbálnia, hogy tudatosan leállítja a cselekvést, és megtapasztalja, hogy semmi sem történik, ha nem hajtja azt végre. Sokszor azonban erre az illető egyszerűen képtelen, ilyenkor érdemes segítséget kérni. Fordulhatunk pszichológushoz, pszichoterapeutához, aki eldönti, hogy továbbküldi-e a beteget egy pszichiáterhez. „Az utóbbira akkor van szükség, ha a pszichoterápiát gyógyszerrel is kiegészítik. Általában ez a megközelítés hozza a leggyorsabb és leghatékonyabb enyhülést” – teszi hozzá szakértőnk.
Hírességek, akik OCD-vel élnek
Az utóbbi évtizedekben szerencsére már nem szégyen bevallani, ha valakinek az életét megkeseríti a kényszeresség, vagy ha terápiára jár. Egyre több híresség is nyíltan beszél a nehézségeiről.
David Beckham: mindene a tökéletes rend
A focilegenda interjúk mellett a róla szóló dokumentumfilmben is mesélt arról, hogy sokat ad a rendre, arra, hogy az apró tárgyak is megfelelő helyen álljanak. Mindennek egyenes vonalban kell lennie, vagy párban kell állnia a környezetében. Amikor a családja lefeküdt, még egyszer körbejárja a házat, hogy meggyőződjön róla, minden rendben van-e.
Leonardo DiCaprio: nem lép a repedésekre
A színész már 11 évesen is tapasztalta magán a kényszerbetegség jeleit. A mai napig vannak kényszeres cselekedetei, például nem lép a járda repedéseire, vagy mielőtt belép egy szobába, fán kell kopognia – a problémáit pszichoterápia segítségével tartja féken.
Cameron Diaz. retteg a baktériumoktól
A színésznő babonásan fél a kórokozóktól, az átlagosnál sokkal többször mos kezet, és nem szívesen fogja meg nyilvános helyen a kilincseket, miközben a házában lévőket megszállottan fertőtleníti.
Daniel Radcliffe: már gyerekkorábanis tapasztalta
Harry Potter megformálója elmondta, hogy ötéves korától vannak OCD-re utaló tünetei, például egyes mondatokat többször is meg kell ismételnie. Ugyanakkor mindenkit arra bátorít, hogy forduljon pszichológushoz, hiszen a terápia neki is nagyon sokat segít.
Fotó: Adobestock