Felsőlajoson Bogdán Jenő portáját keressük. Miután behajtunk a kapun, varázslatos farm tárul elénk. A gazda örömmel fogad, ám mi a bemutatkozásra is alig tudunk odafigyelni, mert nem értjük, vajon miért dobolnak ütemesen afrikai dobosok ezen a Kecskeméttől 23 kilométerre fekvő településen. Jenő csak mosolyog, majd elárulja: csak az emuk köszöntenek minket. Hitetlenkedünk, mire házigazdánk a jól megtermett futómadarakhoz kísér. Kicsit úgy érezzük magunkat, mintha a Jurassic Parkba csöppentünk volna. Miután a madarak látják, hogy nem akarjuk bántani őket, abbahagyják a dobolást, és kíváncsian vizsgálgatni kezdenek. Nem mondhatni, hogy túl tapintatosak: végtelenül vicces tekintetükkel alig öt centiről bámulnak az arcunkba. Jenő megnyugtat, hogy nem bántanak senkit, legfeljebb a tojók egymást. Jó tudni: szívünk szerint azonnal fejvesztve menekülnénk a kerítésen kívülre. De így hagyjuk, hogy körbe-álljanak, és barátkozzanak velünk. Aztán amikor magunkhoz térünk első ámulatunkból, a férfi elmeséli, hogy került ide ez a nagyjából 250 madár. „Nyolc emut vettem 2006-ban csak úgy, hobbiból – kezdi a történetet. – Előtte volt mindenféle állatunk, mert a lányom és jómagam is nagyon szeretjük őket. Amikor Bianka kicsi volt, mindenhogy a kedvében akartam járni: vettem neki mosómedvét, papagájt, lovat, tengerimalacot, nyulat, fürjet, birkát.”
Folytatás a Meglepetés magazinban!
