Otthon és Kert

Tényleg ingyenes a készpénzfelvétel? Ezek a banki tranzakciók rejtett buktatói

Bár már évek óta ingyenesen vehetünk fel havonta 150 ezer forintnyi pénzt az automatákból, még most sem ismert mindenki számára, hogy milyen feltételek mellett teljesül ez. Mint ahogy az sem, hogy hamarosan a postákon is érvényesíthető lesz ez a kedvezmény.

Szabály szerint havonta maximum 2 alkalommal, összesen (tehát a két alkalom együtt) legfeljebb 150 000 forintig vehetünk fel ingyen, költségek nélkül pénzt. Ha figyelünk arra, hogy egyik limitet se lépjük túl (két alkalom, összeghatár), akkor a pénzügyi tranzakciós illetéknek megfelelő banki díjat sem kell megfizetnünk. „A kedvezmény a magyarországi, forint alapú ATM-ekre vonatkozik és 16 év feletti, állandó magyarországi lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező bankszámla tulajdonosok kérhetik” – szögezi le Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. 2025. január 1-től újdonságként a postákra is kiterjed majd ez a kedvezmény, tehát ott is fel lehet majd venni ingyen készpénzt, nem csak ATM-ben.

Érdemes a hónap első felében intézni

Jó tudni, hogy nem jár automatikusan az ingyenesség. A kedvezmény csak arra a bankszámlára vonatkozik (ha több is van), amelyikre leadtuk a nyilatkozatot a banknál. „Ha menet közben módosítani szeretnénk és másik bankszámlára tennénk át a kedvezményt, akkor az csak a következő, vagy következő második hónaptól lesz érvényben, attól függően, hogy a hónap 20-áig vagy 20-a után adtuk le a nyilatkozatot” – figyelmeztet Gergely Péter. Fontos megjegyezni, hogy csak a hónap végéig le is könyvelt tranzakciók tartoznak az adott hónap kedvezményes keretébe.

A könyvelés eltarthat 1-2 munkanapig, azaz hétvégén 3-4 teljes nap is lehet, amivel már átcsúszhatunk a következő havi keretbe. Miközben esetleg tévesen azt gondoljuk, hogy még a tárgyhavi keretet használtuk! Érdemes tehát ezeket a tranzakciókat a hónap első felében elintézni. Azzal is számolnunk kell, ha a bankunk alapesetben is nyújt készpénzfelvételi kedvezményt, azt csökkenti a törvényi ingyenes készpénzfelvétel.

Melyik automatát keressük?

Bármely magyarországi ATM-hez odamehetünk, amely forintot ad ki, így nem csak a saját bankunk automatájánál lesz ingyenes készpénzfelvétel. „Ezzel a lehetőséggel megúszhatjuk a nem éppen olcsó 0,6 százalékos, pénzügyi tranzakciós illetéknek megfelelő banki díjat is. Tartozik hozzá továbbá ingyenes készpénzátvétel is, mellyel a kereskedőknél (jelenleg csak a Penny Market üzleteiben) vehetünk fel legalább 3 000 forintos bankkártyás vásárlás esetén legfeljebb 20 000 forintnyi készpénzt. Az ingyenes határ itt havi legfeljebb 2 alkalom, összesen havonta legfeljebb 40 000 forint összegben.”

Külföldön ne!

Ne feledjük, hogy csak fizetési számlákra vonatkozik ez a kedvezmény, tehát amely bankszámlákhoz bankkártya is tartozik. „Ahogy már említettük kizárólag bankkártyáról és ATM-ben, illetve 2025-től postán érvényes a kedvezmény, tehát ha bankban veszünk fel pénzt, azért fizetni kell. Illetve külföldön sem érvényes a kedvezmény, ilyen esetben inkább használjuk a fintech cégek kártyáit (Revolut, Wise), amelyre ingyen áttehetjük a pénzt a magyar bankkártyáról” – javasolja a szakértő.

Fotó: unsplash