Sztár

Édesanyjáról vallott Keresztes Ildikó: „Képtelenség vele összeveszni, nekem mégis folyton sikerül”

Az énekesnő úgy emlékszik az édesanyjára, hogy fiatalon olyan szép és csinos volt, mint Sophia Loren.

A cikk eredetileg 2012-ben jelent meg a Meglepetés magazinban. Akkor arról kérdeztük az énekesnőt, hogy mit csinál ugyanúgy, vagy éppen másképp, mint az édesanyja, Éva az ő korában.

„A fejére nőttem”

„Gyereknek önfejű voltam, anyámnak nehéz dolga volt velem. Általában az volt, amit én akartam. A maga módján azért próbált következetes és szigorú lenni. Utólag hálás vagyok neki, hogy amennyire tudott, keményen fogott. Nekem sajnos nincs gyerekem, pedig mindig nagyon szerettem volna.

„Jobb életet szánt nekem”

„Éppen csak nagykorú lettem, amikor anyámmal átjöttünk Erdélyből Budapestre. Férjhez jött, és Érdre költöztünk. Néhány évig borzasztóan éreztem magam, nehezen szereztem barátokat. Marosvásárhelyen nagy társaságom volt, Pesten nem ismertem senkit. Anyám döntésében az is szerepet játszott, hogy így akart nekem jobb életet biztosítani. Ő ebben látta a boldogulásunkat. Igaza lett!”

Nem érdekli, ha sírni látják

„Az X-Faktor óta az emberek elkönyveltek sírósnak. Nem tagadom, rapszodikus hangulatember vagyok. Előfordul, hogy az érzelmeim maguk alá gyűrnek. Anyukám nem sírós, de legalább olyan érzékeny, mint én, csak ő »belül bőg«. Büszke, nem mutatja, inkább elfojtja az érzéseit. Engem nem érdekel, ha mások sírni látnak.”

„Autót javítok, ha kell”

„Ha nagy ritkán kimegyek hozzá Érdre, mindig a kedvenc kajáimmal készül. Ő isteni szakácsnő! Amikor kislány koromban a konyhában sündöröghettem, és elleshettem volna tőle a fortélyokat, én a sportolás miatt állandó fogyókúrán voltam, ezért nem is tanultam meg főzni. Inkább mosogatok, takarítok, autót javítok, ha kell…”

Tipikus Donna Rosa!

„Anyám kreol bőrű, elképesztően vékony, mediterrán típusú asszony. Korábban úgy nézett ki, mint egy olasz díva: nőiesen szabott ruháját, dús, fekete haját, tussal kihúzott macskaszemét Sophia Loren is megirigyelhette volna. Tipikus Donna Rosa! De csak külsőre, mert a természete – velem ellentétben – lágy és kedves.”

„Kenyérre lehet kenni”

„Anyámat kenyérre lehet kenni. Ő az az ember, akivel képtelenség összeveszni, nekem ez mégis folyton-folyvást sikerül. Nagy provokatőr vagyok! Azért veszekszünk, mert valahogy mindig mindenkit meg akarok változtatni, magam sem tudom, miért…”

„Igazi angyali lélek”

„Csupa derű és angyalian figyelmes. Alig várja, hogy segíthessen. Anyám egy percen belül képes mindenkivel elbeszélgetni olyan szeretetteljes, naiv módon, mint a régi, vidéki emberek. Én inkább a sokszor morcos, mufurc apámra ütök.”

Fotó: archív