Egészség

Semmi jóval nem kecsegtetnek a szakemberek: ezért érdemes újra elővenni a maszkokat

Már az egyszerű textilmaszk vagy orvosi maszk is megfelel, de a leghatékonyabbak az FFP2 vagy KN95 jelzéssel ellátott, egyszer használatos darabok.
maszk influenza ellen véd

Érdemes újra előkeresni a koronavírus-járvány idején használt maszkunkat. Mert ahogy minden télen, úgy idén is támadnak a felső légúti betegségeket kiváltó kórokozók. Több egészségügyi intézményben már kötelezően elő is írják a maszkviselést. Így már csak azért is fontos, hogy legyen egy a táskánkban. Egy hirtelen rosszullét, vagy a körzeti orvosnál tett látogatás idején is szükségünk lehet rá. De a zsúfolt üzletekben, tömegközlekedési járműveken is tanácsos ezzel az egyszerű módszerrel védeni magunkat. Ne azzal törődjünk, hogy mások betegnek gondolnak, hanem használjuk ki a maszk nyújtotta segítséget!

Ekkor érdemes újra viselni a maszkot

maszk influenza ellen véd

Az pedig már szinte magától értetődő, hogy ha valóban meghűléses tüneteink vannak, de mégsem tudjuk elkerülni, hogy elmenjünk otthonról, a többiek egészségét is óvjuk vele. Az influenzaszerű betegségek ugyanis a legyengült idősekre, a krónikus betegekre, de a csecsemőkre is veszélyesek lehetnek. Már az egyszerű textilmaszk vagy orvosi maszk is megfelel, de a leghatékonyabbak az FFP2 vagy KN95 jelzéssel ellátott, egyszer használatos darabok. Nagyon fontos, hogy az orrunkat és a szánkat is elfedjük vele, akkor se húzzuk az orrunk alá, ha kényelmetlen.

Fotó: adobestock