Ki ne emlékezne a vastag, meleg bélésű, filcből készült nagymamapapucsokra, amelyek a szocializmus éveiben gyakorlatilag minden háztartásban ott lapultak? Ezeket a bélelt, egyszerű, mégis szerethető lábbeliket mi itthon többféleképpen neveztük, de a lényeg ugyanaz volt: kényelmesek, puhák, melegek, és a nagyszülők annyira ragaszkodtak hozzájuk, hogy nemcsak otthon, hanem az udvarra, boltba vagy akár a templomba is felkapták őket.
A bélelt papucsoknak sok országban kialakult a maga sajátos neve és hagyománya. Csehszlovákiában például „důchodky”-nak hívták őket, nálunk pedig egyszerűen a „nagymama meleg papucsa” vagy „béléses csizma” néven terjedtek el. Az elgondolás ugyanaz: egy filc alapú, meleg, bokát fogó lábbeli, amelyben még a kinti hideg is barátságosabbnak tűnt.
Miért szerették annyira?
Az eredeti darabok filcből készültek, belül pedig valódi gyapjú vagy gyapjúszerű bélés tartotta melegen a lábat. A széles szabás nemcsak kényelmes volt, hanem az idősebbek duzzadásra hajlamos lábához is jól alkalmazkodott. A cipzárnak, csatos vagy – később – tépőzáras megoldásnak köszönhetően bárki könnyen fel tudta venni. Pont ez az egyszerűség és praktikum tette őket évtizedeken át megkerülhetetlen darabbá.
A szocializmus idején fekete, sötétszürke és bordó árnyalatokban lehetett velük találkozni, néha egy kis kockás mintával vagy szerény hímzéssel. Bár nem voltak mutatósak, bírták a strapát, és mindenki tudta: ezekben a papucsokban soha nem fázik meg az ember.
A világhír, amit kevesen ismernek
Kevesen tudják, hogy a filces, bokát fogó, gyapjúval bélelt lábbelik nemcsak Közép‑Európában terjedtek el. A legenda szerint Pablo Picasso is előszeretettel hordott hasonló, praktikus papucsokat a hatvanas években, például a cannes-i filmfesztivál idején.
Az a tény, hogy a világ egyik legismertebb művésze egy ennyire puritán darabot választott, sokat elárul: a kényelemnek is megvan a maga esztétikája.
A retró mamusz új élete
Bár a klasszikus nagymamapapucs ma is kapható, és a formája lényegében semmit sem változott, azért akad példa modern újragondolásra. A cseh design világában például Karin Říhová teremtett igazi szenzációt, amikor a régi papucs ihlette, elegáns városi cipőkollekciót készített.
Az ötlet egyszerű volt: megtartani a melegséget és a kényelmet, miközben kifinomultabb, városi formába öltözteti az egész koncepciót. A darabjai máig különleges dizájnként élnek a köztudatban.
Magyarországon is újra felívelt a retró iránti rajongás, és sokan keresik azokat az otthoni vagy udvaron viselhető papucsokat, amelyek ugyanazt a megbízható, puha, meleg érzést adják, mint nagyanyáink idején. A jelenség érthető: a hideg téli reggeleken nincs jobb annál, mint amikor az ember lába azonnal jó helyre kerül és nem fázik.
Ezeket olvastad már?
Hol készülnek ma?
A klasszikus filces papucsokat a mai napig több kisvállalkozás gyártja a környező országokban. Szlovákiában például egy családi cég, a Toga tartja életben a hagyományt, amely éveken át gyakorlatilag a teljes hazai piacot ellátta. Ma már Romániába és Magyarországra is jut a gyártásból, bár a kereslet természetesen szűkebb, mint a hetvenes–nyolcvanas években.
A vásárlói kör azonban változatlan: elsősorban idősebbek keresik, akik a kertbe, udvarra vagy rövidebb sétákra még mindig szívesen veszik fel ezt a biztonságos, meleg lábbelit.
Miért szeretjük még ma is?
Mert a kényelem sosem megy ki a divatból. A puha gyapjú, a könnyen felvehető szabás és a megbízható melegség olyan kombó, amit semmilyen modern dizájn nem tud leváltani. Ahogy a retró egyre több területen tér vissza, valószínű, hogy ezek a papucsok is velünk maradnak – talán örökre.
Fotó: AI-generált kép, Fortepan / FŐFOTÓ
