Pontosan 45 évvel ezelőtt, 1981-ben készült el Balázs Klári első közös felvétele Korda Györggyel. A Nem hozol több rózsát már akkor hatalmas sikert aratott, a duó pedig rövid idő alatt az ország egyik legismertebb párosává vált – idézte fel a BEST magazin.
A közönség számára természetes volt a közös munka és a házasságuk ténye, ám sokakban már akkor felmerült a kérdés: miért nem lett az énekesnő Korda Klári, miért maradt meg a Balázs névnél?
Nagyon fiatalon ment először férjhez
Kevesen tudták ugyanis, hogy az ország Klárikájának eredetileg Boros volt a leánykori neve. Ezen a néven nőtt fel Debrecenben, és csak nagyon fiatalon, első házassága után lett Balázs Klári. Első férje Balázs Gábor zenész volt, akivel tizenévesen ismerkedett meg.
„Tizenhat évesen találkoztunk egy turnén – idézte fel később. – Gábor a Tolcsvay Trióban bőgőzött, én pedig akkor bontogattam a szárnyaimat. Szinte az első pillanatban egymásba szerettünk.”
Mindössze két férfi volt az életében
Kapcsolatuk hat évig tartott, és Klári szerint életének egyik legmeghatározóbb időszaka volt.
„Mindössze két férfi volt eddig az életemben: Gábor és Gyuri. Soha nem mentem bele felelőtlen, egyéjszakás kalandokba.”
Gábor akkoriban igazi nőideálnak számított: magas, vékony alkat, félhosszú haj, nagy kék szemek. A kapcsolatuk gyorsan komolyra fordult, bár eleinte nem volt könnyű elfogadtatni.
„Az édesanyja furcsának tartotta, hogy egy ilyen fiatal lánnyal akar összekötni az életét. Egy év albérlet után költöztem hozzájuk, nem sokkal később pedig összeházasodtunk.”
Jöhet még egy kvíz?
Hippiesküvőt tartottak

Az esküvő sem volt hétköznapi: Klári később „igazi hippiesküvőként” emlegette, még menyasszonyi ruhája sem volt. A kapcsolatot azonban élete nagy ajándékának tartotta.
„Gábor egy budai, művelt családból jött. A legfogékonyabb korban kerültem közéjük, rengeteget tanultam. Vele voltam először operában is.”
Úgy érzi, ez a szerelem sok csalódástól megóvta, amelyeken fiatal lányok gyakran keresztülmennek.
A kapcsolat végül mégis lassan kihűlt.
„Ha tizenöt évvel később találkozunk, talán örökre együtt maradunk. Túl korán jött”
– fogalmazott Klárika.
A szerelem barátsággá alakult, és mire Klári megismerkedett Korda Györggyel, papíron ugyan még házas volt, a valóságban már rég elengedték egymást.
Még hárman közösen is felléptek
A különleges helyzetből azonban nem lett feszültség. „Gábor soha nem volt féltékeny Gyurira, és Gyuri sem Gáborra” – mesélte Klári. Olyannyira jó viszony alakult ki közöttük, hogy első férje rendszeresen felhívta őket egy-egy tévés vagy újságos szereplés után gratulálni. Előfordult, hogy Gyurit hívta fel, nem is őt.
Korda György később azt is elárulta, hogy többször dolgoztak együtt Gáborral.
„Egyszer közösen vokáloztunk Klárikának. Egy fellépésen pedig viccesen mondtam a közönségnek: énekel Balázs Klári, kíséri a Férjek duó.”
A szakma és a közönség miatt nem vette fel Korda György nevét
Amikor Klári és Gyuri összeházasodtak, az énekesnő tudatos döntést hozott: a szakmában nem változtat nevet.
„Rengeteg rosszindulattal találkoztunk a kapcsolatunk elején. Sokan azt hitték, érdekből mentem hozzá. Ha akkor eldobom azt a nevet, amivel elindultam, és két Korda lesz, azt soha nem mosták volna le rólam.”
Hivatalosan ugyan Korda Györgyné lett, de művésznévként megmaradt Balázs Klári.
„Gyurit egyébként ez soha nem zavarta.”
Első férje, Balázs Gábor 2012 nyarán, rövid, súlyos betegség után hunyt el, mindössze 62 évesen. Klári azóta is tisztelettel és szeretettel beszél róla – arról a férfiról, akinek a nevét 45 éve őrzi, és amely örökre összeforrt a pályájával.
Hivatalosan viseli a Korda nevet
Klári Wikipédia adatlapján is az szerepel, hogy hivatalosan Korda Györgyné a neve, de lássuk be, ezzel tényleg nem lehet a színpadra állni.
A további részleteket megtalálod a BEST magazinban. Keresd az újságárusoknál!
Fotó: TV2


