Szintár Dóra: „Elég egy papucs is”
A színésznő még 2015-ben döntött úgy, hogy külön lakrészbe, de egy telekre költözik a szüleivel.
„Sokat beszélgettünk a családi ebédeken”
Kinek mi lenne az ideális lakásforma, hogy érezné magát a legjobban, és végül Zalán mondta ki, amit mind gondoltunk: mi lenne, ha mindannyian összeköltöznénk? Az én családom már az ő családja is, és az ő családja az én családom. Szerintem egy kapcsolatban nem lehet olyan, hogy ne fogadjuk el a szerelmünk szüleit” – mesélte a színésznő.
Régen azt mondta, az a boldog gyerek-szülő kapcsolat titka, hogy legalább egy cipőt fel kelljen venni, amíg átmennek egymáshoz.
„Ma már azt gondolom, elég egy papucs is”
„Nagyon jól működik így egyben a családunk. Ahogy a gyereknek szüksége van a szüleire, ugyanúgy a szüleinknek is szükségük van ránk. Ráadásul az én szüleim közelében jó lenni, mert kedves, nyitott, alkalmazkodó emberek. Persze nem mondhatom, hogy nincsenek különbségek az életritmusunkban, a szokásainkban, de ezt hívják elfogadásnak. Egy családon belül ennek működnie kell.”
Lovas Rozi: A legfontosabb értékek
A színésznő és férje, Horváth János Antal is hálás azért, hogy a nagyszülők karnyújtásnyira vannak.
„Áldásnak tartom, hogy megélhetjük a többgenerációs összetartozást”
„A gyerekeink megtapasztalhatják, hogy mindenhol szeretetet kapnak, amely majd az alapvető motor lesz a személyiségükben. Hiszek abban, hogy mivel szeretetteljes közegben élnek, a példák által tanulnak” – mondta korábban Rozi, aki a családi hagyományokat igyekszik továbbadni két gyermekének.
„Az útravalókat, amelyeket a szüleimtől kaptam, a család mint egység, a szeretet fontossága, az együtt étkezés, a főzés, az ünneplés, az együtt töltött idő, a természet és az állatok szeretete – mind olyan értékek, amelyeket a gyerekkoromból hoztam, és amelyeket a mi életünkben is fontosnak tartok.”
Halász Judit: „Csodálatos, hogy együtt lehet a nagycsalád”
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznő fia és a három unokája több évig éltek a tengerentúlon, de jó ideje itthon vannak.
„Olyannyira, hogy egy házban lakunk, mi az egyik szinten, a fiamék a másikon. Hetvenéves voltam, amikor összeköltöztünk. Csodálatos, hogy együtt lehet a nagycsalád, de egy költözés borzalmas, senkinek nem ajánlom” – mondta Halász Judit a Best Podcastban.
A színésznő az unokáiról is mesélt egy kicsit. Például azt, hogyan szólítják őt és a férjét a gyerekek.
„A férjemet Jancsinak, engem Jutkának. Szerettem volna a nagymamát, de nálunk hagyomány, hogy a keresztnevünket mondják. A legnagyobb unokám, ő még itthon, Magyarországon született, harmadéves egyetemista, a másik kettő már Amerikában látta meg a napvilágot, a középső a második évét kezdte szeptemberben az egyetemen, a legkisebb idén érettségizik.”
Még több hírességről olvasnál?
Gálvölgyi János: „Mindig kéznél vagyunk egymásnak”
Hazánk egyik legkedveltebb színész-humoristájának lánya, Dorka a házuk emeleti, külön bejáratú részén él egyik unokájukkal.
„Emlékszem, átalakítottuk a házat, hogy együtt tudjunk lakni a lányomékkal, és igen, volt, hogy nem volt fedél a fejünk felett. A munkások mondták, hogy jönnek holnap reggel hatkor, aztán persze nem jöttek. Mi mindig oda költöztünk, ahol éppen nem folytak a munkálatok. Így éltünk akkor.”
„Szép volt, rég volt”
– mesélte Gálvölgyi.
„Az unokám iskolába, edzésre jár, amikor itthon vagyok, amikor pedig hazaér, nekem van fellépésem. Az unokákra nem mindig jutott elég időm, de amikor együtt vagyunk, annak nagyon örülök.”
Dorka így mesélt az együttélésről:
„Pici volt a nagyfiam, amikor eladtam a lakásomat. Szerettem volna kertes házba menni, így a szüleim házának a tetejére építtettem egy lakást. Milyen jó, hogy így, együtt lakunk, mert mindenben tudunk segíteni egymásnak.”
„Amikor a gyerekek kicsik voltak, ők segítettek sokat”
„Amikor pedig nekik van szükségük ránk, gondoskodtunk róluk. Az együttélés nagy előnye, hogy mindig kéznél vagyunk egymásnak. A Gálvölgyi családban amúgy is olyan szoros a családi kötelék, történjék bármi, tudjuk, egymásra mindig számíthatunk.”
Gryllus Dorka: lképzelni sem tudná máshogy
A Gryllus családnál volt idő, amikor négy generáció élt egy fedél alatt.
„Németországban, ahol tíz évig éltem, és most is gyakran dolgozom, elképzelhetetlen az ilyen. Én viszont így nőttem fel, nekem ez a természetes, elképzelni sem tudnám máshogy az életem. Igaz, egyszer volt egy időszaka az életemnek, amikor elköltöztem otthonról, ám amikor megszületett a fiam, mégis hazaköltöztünk.”
„Kornéllal körülbelül ötven lakást néztünk meg, így amikor a nagypapám meghalt, visszajöttünk a szülői házba” – mesélte Dorka, aki édesapjával együtt hangsúlyozta, hogy ettől még mindenkinek van magánélete.
„A ház 1908-ban épült, egy gimnáziumi, művészettörténetet oktató tanár építette, aki a nagymamám testvérének volt az apósa. Az alagsorban, ahol most Dorkáék laknak, pince volt, meg mosókonyha, eggyel feljebb volt a lakás, fölötte egy vendéglakás és a padlás. Mostanra négy külön lakás lett, és mind a négyben a család különböző tagjai élnek” – tette hozzá Dániel, Dorka édesapja.
Fotó: Birton Szabolcs, Rózsa Erika, Schumy Csaba, DFP
